Foci

Milliárdokból újul meg a Vidi otthona

Sostoi-Stadion(3)(960x640).jpg (sóstói stadion)
Sostoi-Stadion(3)(960x640).jpg (sóstói stadion)

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mikor kezdik és mikor fejezik be a Sóstói Stadion felújítását.

1966-ban építették a székesfehérvári Sóstói Stadiont, ami 2002-től kezdve két esztendőn keresztül kisebb ráncfelvarráson esett át. A közel 15 ezer férőhelyes stadion nagy része felett már eljárt az idő, a 3500 néző befogadására képes fedett lelátó mellett ráfér a felújítás a létesítményre.

A vidi.hu cikke szerint Székesfehérváron a pénteki közgyűlésen téma is volt a stadionkérdés és megtudhattuk, hogy a pálya fejlesztését a kormány finanszírozza, 2014-ben 4,5 milliárd forinttal, a forrás másik felét pedig a 2015-ös költségvetésből különítik el.

„Az önkormányzat tulajdonában volt eddig is az épület és ez nem változik a jövőben sem. Az önkormányzat lesz az építtető is, a magyar kormány részéről pedig a kormánybiztos segíti és koordinálja a folyamatokat. A tervezés szakaszát kezdjük el, felméréseket végzünk, és előreláthatólag 2015 végére, 2016 elejére készülhet el az új stadion” – idézi a klubhonlap Vígh László kormánybiztost, aki elmondta, a tervezést szeretnék láthatóvá tenni, hogy a közvéleményhez is eljuthasson.


A Sóstói Stadion nagylelátója már minden igényt kielégít
Fotó: MTI

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere elárulta, hogy kilencmilliárd forintnyi fejlesztést fogadhat el a város, így nagy egyszerű döntésről van szó. Hozzátette, hogy Budapest és Debrecen mellett Fehérvárnak lehet olyan stadionja, amelyben nemzetközi mérkőzéseket is rendezhetnek majd.

„Örülünk, hogy döntés született a stadion felújításáról. A klub bérlője és használója a létesítménynek, de természetesen minden eddig szerzett ismeretünket átadjuk majd a tervezőknek, akik a debreceni és az FTC-stadion építésénél tapasztaltakat is hasznosíthatják már ennél a projektnél. Az előbb említettekkel ellentétben Székesfehérváron nem egy új stadion építéséről, hanem a régi továbbfejlesztéséről beszélünk, tehát sok-sok kompromisszumot kell majd kötnünk, mire a program végére érünk. A lehetőségekhez képest próbáljuk a maximumot kihozni ebből a helyzetből. A főépület megmarad, a szemben lévő és a két kapu mögötti részt hozzuk közelebb a pályához, így reményeink szerint egy zárt, katlan-szerű stadion lesz a végeredmény” – idézi a vidi.hu Garancsi Istvánt, a Videoton labdarúgócsapatának első emberét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik