Elég volt Yuri Tielemans szemébe nézni, hogy tudjuk, milyen sportoló. Persze, hogy jövünk mi milliárdnyian ahhoz, hogy az életüket meghatározó pillanatban más emberek szemébe nézzünk, olyanokéba, akiknek nem velünk van elszámolnivalójuk, akik nem velünk párbajoznak éppen, és akik azt sem tudják kik vagyunk? Mi is csak azért tudhatjuk, mert ilyenkor a szemükbe nézhetünk. Megtesszük, mert feljogosít minket, hogy igazából miattunk van minden, az a luxus élet is, amelybe visszatérnek, ha elrontották, ha belőtték a tizenegyest.
Yuri Tielemans nagyszerű sportoló. Nem azért, amiért a döntő helyzetben, a 11-es párbaj előtti utolsó mentsvárat jelentő 11-esnél nem hibázott, hanem a tekintete miatt. Yuri Tielemans szeme azt mondta nekünk, akik ültünk a TV előtt, mert a tekintet a szem szava,
A momentum feszültségével disszonáns, Tielemans jellemével harmonikus gondolat. Belőtte a bal felső sarokba, Szenegál kiesett, Belgium továbblépett.
Cristiano Ronaldo szemét már sokszor figyeltük közelről. Mindig ugyanolyan, feszített víztükör, a végrehajtott lövés eredményességétől teljesen függetlenül. A becsvágy és akarat katonai harsonája hangján szól. Ezek a tulajdonságok is tartják annyi ideje olyan magasan, mint annál a híressé vált fejesgóljánál a Sampdoria ellen, amikor úgy tűnt, sosem esik le. Az akarata legyőzte a gravitációt. Cristiano Ronaldo is belőtte a horvátok ellen, de ha ki is hagyta volna, legközelebb is ugyanazzal az elszántsággal állt volna oda.
Megkezdődött a világbajnokságon a 11-esek kora, úgyhogy sok ehhez hasonló megfigyelést tehetünk majd.
