Sport

17 éves magyar fiú nyerte meg az Australian Opent

Piros Zsombor szetthátrányból fordítva verte izraeli ellenfelét a szombati döntőben a juniorok mezőnyében.

A 15. helyen kiemelt Piros Zsombor nagyon magabiztosan játszott végig az Australian Open juniormezőnyében, így bejutott a vasárnapi fináléba. Ezzel az eredménnyel már történelmet írt, ő az első magyar a fiúk közül, aki döntőt játszhatott az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A 17 éves Piros Zsombor nagyon jól kezdett, 2-0-ra vezetett, a negyedik helyen kiemelt izraeli Isai Oliel azonban egyenlített, majd 3-3 után elvette a magyar játékos adogatását. Az izraeli aztán 6-4-re nyerte meg az első szettet.

A második játszma nagyszerűen alakult, 2-1-nél Piros brékelte a sokszor elég ötlettelenül játszó ellenfelét, és már 4-1-re is vezetett. 5-3-nál a döntő szettért adogathatott, elizgulta, azonban a következő játékban Oliel halmozott hibát hibára, így Piros Zsombor 6-4-re nyerte a felvonást és egyenlített.

A harmadik szett elején, 1-1-nél kissé meleg volt a pite, de Piros semmi-40-ről szerzett pontot adogatóként. 3-2-es vezetésnél aztán brékelte az izraelit, 5-3-nál pedig a meccs megnyeréséért adogathatott.

Nagyszerűen szervált, volt egy bravúros ütése is és megnyerte az Australian Opent!

Gratulálok Isainak, jó meccs volt. Köszönöm mindenkinek a támogatást, ti voltatok a legjobb közönség. Remélem, ti is élveztétek

– mondta a díjátadó ünnepségen Piros, aki második Australian Openjén szerepelt.

Piros Zsombor bővebb értékelését ide kattintva lehet elolvasni.

A férfiaknál Fucsovics Márton (2010, Wimbledon) és Piros révén a magyar tenisz két junior GS-trófeánál tart, a nőknél eddig három született: Kapros Anikó 2000-ben Melbourne-ben, Szávay Ágnes 2005-ben a Roland Garroson, Gálfi Dalma pedig 2015-ben a US Openen ünnepelhetett.

Eredmény – Australian Open, junior döntő

Piros Zsombor (15.) – Isai Oliel (izraeli, 4.) 4-6, 6-4, 6-3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik