Kultúra

Akárki akármit mond, még mindig a cápás horrorok a legparásabbak

Bodnár Judit Lola
Bodnár Judit Lola

hypevadász. 2017. 07. 06. 16:11

Félreértés ne essék, nem a Sharknadóról beszélünk. Karlovy Varyban megnéztük a Rólunk szól Mandy Moore-jának új moziját, a 47 Meters Down című mozit. Kritika és önvallomás.
Korábban a témában:

A dolog alighanem onnan indul, hogy egészen békés gyerekkorom volt, a kisközségben, ahol nevelkedtem, a legfőbb adrenalin-forrás az volt, ha esküvői menet ment végig az utcán, esetleg harsány „DINNYÉT!” felkiáltás, avagy az azóta veretős slágerré lényegült „dunnákat, párnákat” hasította ketté a falu csendjét. Bátyám nem a gonosz nagytesó-típus, és a család többi tagja sem azzal szórakoztatta magát, hogy engem, a legkisebbet ijesztgessen, az iskolai szellemidézéseket meg már akkor sem tudtam komolyan venni. Szóval a horrorfüggés alapjai igen hiányosan lettek lerakva nálam, pedig még Stephen Kinget is olvastam, jó sokat.

Akárhogy is, a horror filmen sem lett a kedvenc műfajom, ami nagyon meg akart ijeszteni, azon a védekező rendszerem nevetéssel fogott ki, ami meg esetleg tényleg megijeszthetett volna, azt önszorgalomból kerültem, ijesztgessed anyádat. Ha meg akarok ijedni, elolvasok néhány statisztikát arról, hány magyar mos fogat naponta (17%), avagy mekkora a funkcionális analfabetizmus aránya (25%), vagy még egyszerűbb, ha tetszőleges honi híroldal komment-szekciójában eltöltök 3 percet – mert ugye, mi lehet ijesztőbb az emberi igénytelenségnél és butaságnál? Hát, például a cápák. Na, azok baromi ijesztőek.

Megint vissza a neveltetéshez: ez egy olyan falu, ahol a kábeltévé olyan nyugati gondolatnak tűnt, mint ma az egészségügyi dolgozók tisztességes bérezése, a tányéros tévés korszakig tehát maradt a szebb napokat látott köztévé, ’97 után meg az RTL–csigakettes páros, ez utóbbiak a hétköznap estéket rendre valami páréves slágerfilmmel igyekeztek megnyerni. A vígjátékok mellett a katasztrófafilmek mindig hozták az elvárhatót, így például a Dante poklát legalább ötször láttam, és a Cápa-filmek közül is megvolt mind, többször is, és már akkor feltűnt, hogy ezek dramaturgiája akkor is működik, ha már unásig ismeri a néző. Tüdü-düdü-düdü – tornyosul a lopakodó hangulatú zene – esetleg pont hogy gyanús csend lesz – és pavlovi reflexszel tudjuk, hogy most mindjárt ki fog ugrani az aktuális szörnylény valahonnan, hogy elragadja az egyik szimpatikus szereplőt, és mégis, amikor valóban kiugrik és elragad, a szar is vigyázzba áll a kedves nézőben.

Így aztán nem is tudom, mire számítottam, amikor a Karlovy Vary filmfesztiválon önként és dalolva beültem a hazai mozikba előre láthatólag nem vetített 47 Meters Down vetítésére. Igaz, ekkor már túl voltam egy súlyos orosz road movie-n és az egyetemes európai filmgyártás egyik legfelfoghatatlanabb moziján, az észt okkult-misztikus, groteszk humorú November című horroron, ami leginkább a balti népmesék, A kis hableány Grimm-féle eredetije és egy varázsgomba hatása alatt íródott Márquez-regény szerelemgyerekére hajaz. A film sikeresen formattálta az agyunk merevlemezét, csak ez lehet az oka, hogy „mi baj lehet” felkiáltással bevettük magunkat a Rólunk szól (This Is Us) című új nagy kedvenc sorozatom főszereplőjével, Mandy Moore-ral hirdetett cápás horrorra.

Végre egy sorozat, ami nem tolja fullba a kretént
Nem ömlik az intrika, nem lőnek senkit halomra, mégis imádja a nép. Amerika új kedvence, a Rólunk szól ma érkezik Magyarországra, megnéztük.

A sztori szerint Lisa és Kate, a két lánytestvér mexikói nyaralásán világosodik meg, hogy – figyeld a motivációkat – Lisa expasija attól fogja megérteni, hogy hiba volt szakítani a csajjal, hogyha készül néhány lájkmágnes fotó, amelyen Lisa épp cápákkal körülvéve vigyorog bele a kamerába, persze egy afféle merülőketrec biztonságából, de mégis. Be is fizetik magukat egy ilyen buliba, és bár a szervező nem igazán ad számlát, vagy kér búvárengedélyt, és a hajó is, a ketrec is elég leharcoltnak tűnik, végül meggyőzik magukat, hogy biztos nem lesz gond. Nem túl nagy spoiler a műfaj ismeretében, ha azt mondom: de, lesz. A ketrec pár méter mélység helyett az óceán mélyén landol, az oxigén kevés, a cápa sok, ráadásul ahhoz túl mélyen vannak, hogy jelezni tudják rádión, hogy élnek és várják a mentést – így a viszonylagos biztonságot nyújtó ketrecet is el kell hagynia egyiküknek, hogy jelezzen a felszínnek. Ebből lesz a baj minden egyes alkalommal. Vagy jön a cápa, vagy valami más, hasonlóan problémás eset történik, szereplőink mégsem veszik a lapot, és újra és újra kimerészkednek.

Amint az már ennyiből kitűnhet, hőseink nem túl eszesek, amint a történet sem egy kimondottan okos darab – még csak nem is jó –, mégis, furcsamód működik. A bugyuta történetecske pont annyira nem esik szét, hogy még benne lehessen maradni, a faék-egyszerűségű dramaturgia pedig működik – épp azért, mert ennyire egyszerű, évtizedek filmes hagyománya próbálta ki már. A klasszikus Cápa-filmekhez képest itt nincs se génmódosulás, se semmi csúf emberi bűn, csupán egy veszélyes helyzetben, amikor a homo sapiens kísérti a sorsát, a homo sapiens megszívja, mert amit ember alkotott, ugye, az el tud romolni, és ami el tud romolni, az ebben a filmben bizony el is romlik. Ehhez hozzáadódnak persze a sorozatosan meghozott rossz döntések is, de összességében a film A balszerencse áradása címet is viselhetné, ha az nem lenne már foglalt. Az már tényleg csak hab a tortán, hogy még néhány harapós hal is akad, akik nem ijesztően intelligensek, nincs bennük semmi különös, teszik, amit az ösztöneik diktálnak. A nyomasztás-faktor talán emiatt is működik: persze a valószerűséghez nyomokban sincs köze a sztorinak, ám még így is több van, mint mondjuk egy Háborgó mélységnek, amelyben Cápali annyira okos, hogy éppen hogy csak nem kezd integrálszámításokat végezni.

A forgatókönyv csapong és kapkod, alighanem úgy készült, hogy az összes bedobott ötletből kivétel nélkül minden bekerült volna a szkriptbe.

  • Persze, csócsálja meg a cápa a rácsot!
  • Aztán az elhajolt rács tényét ne használjuk soha többé a dramaturgiában!
  • Nyilván legyen úgynevezett csavar is az eseményekben!
  • A majdnem sikeres mentés persze dőljön dugába, hadd csalódjon a reménykedni kezdő néző!
  • A makacsul combcsócsáló cápákat se hagyjuk ki, akik úgy ugrándoznak ki a vízből, mint egy pajkos babadelfin!

És így tovább. Közben persze minden nagyon homályos, mélykék és klausztrofób, az elvárható helyeken menetrend szerint érkezik a para, a zenék és a csendek is pont olyanok, amilyennek a zsáner szerint lenniük kell. Ebben a filmben nincsen egy fikarcnyi újdonság és semmi kiszámíthatatlanság sem, azt hozza, ami ebben a műfajban nem túl sok gondolkodással, a tisztességes iparosmunkától eggyel alacsonyabb színvonalon, megúszósan elfér – de a nagy fehér jön, támad, harap, és ez a lehetőség akkor is elemien para, ha negyvenhétszer láttuk már.

47 Meters Down – színes, amerikai horrorfilm, 89 perc – 5/10

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. október 23.
Orbán Viktor miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján tartott állami ünnepségen a Terror Háza Múzeum előtt 2017. október 23-án.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.