Beszélhetünk-e arról, hogy Trumppal a büntető igazságszolgáltatás egy új korszaka köszöntött be?
Az USA esetében három fontosabb periódust különíthetünk el, miközben kétséges, hogy az utolsó, aktuális időszak valóban egy önálló, új korszaknak tekinthető-e. Az első szakasz az 1960-as évektől az 1990-es évek közepéig tartott. Ekkor egyértelműen egy fokozatosan a büntetéseket előtérbe helyező igazságszolgáltatásról beszélhetünk. Ez részben a bűncselekmények számának növekedésére vezethető vissza, ami különösen jelentős volt a ’70-es években a ’60-as évekkel összevetve. Ezt követően a téma egy nagyon megosztó politikai üggyé vált, amiben az ekkor az elnöki posztot betöltő Richard Nixon és a Republikánus Párt kulcsszerepet játszott. Ők a bűncselekményektől való társadalmi félelmeket politikai célok érdekében használták ki. Olyannyira sikeres volt ez a stratégia, hogy a Demokrata Párt is úgy érezte, hogy nem versenyezhet a Republikánusokkal és saját programjába is beemelte a kemény büntető eszközöket. Ezzel kialakult egyfajta közpolitikai fegyverkezési verseny a két párt között, azon versenyeztek, ki tud keményebben fellépni a bűnözéssel szemben. Egyik párt sem akart a bűnelkövetők pártfogójaként feltűnni a közbeszédben. Ez egy hosszú folyamat volt, amelynek eredményeképpen rendkívül súlyos büntetési tételek kerültek be a szabályozásba, olyanok, mint a tényleges életfogytiglan (az elítélteknek később sincs lehetőségük a feltételes szabadlábra helyezésre). Ezeket ráadásul kiskorúak esetében is elkezdték alkalmazni. A mai napig viseljük ezen intézkedések következményeit.
Miben különbözött ettől a második szakasz?
A ’90-es évek közepétől mind általában, mind konkrétan a halálbüntetés kapcsán elkezdett megváltozni a közvélemény, ami egy kevésbé büntető felfogású igazságszolgáltatási rendszer mellett állt ki. Ez a folyamat sok szempontból még ma is tart. Érdekesség, hogy a 2016-os előválasztási kampány során még a republikánus jelöltek között is sok vita volt arról, hogy érdemes lenne-e lemondani a „bűnözés elleni háború” politikájáról. Sőt, érdemi konszenzus alakult ki annak kapcsán, hogy bizonyos kirívó elemek esetében éppenséggel túllőttek a célon. Összességében tehát úgy vélem, hogy még mindig ebben a második hullámban vagyunk, különösen annak fényében, hogy
Belátható, hogy ez rendkívül sok, nagyjából a népesség egy százaléka. Ráadásul a tömeges bebörtönzésnek rengeteg káros társadalmi és gazdasági hatása is van, emberek életei mennek tökre. A jelenlegi elnöki adminisztráció kapcsán persze megfigyelhető egy tendencia, hogy démonizálják a bevándorlókat, a beutazókat, a nem amerikai embereket, a bűnözést. Az igazságügyi miniszter már bűnözési hullámról beszél.. De azt gondolom, hogy az ilyen híradások tévesek. Nem érzékelhető növekedés a bűnügyi statisztikában.
Téves információkon alapult az is, amikor Trump a kampány során és már elnökként is a chicagói utcai lövöldözések mészárlássá fajulásáról beszélt?
Ez egy statisztikai tény. Lehetnek olyan konkrét városok, ahol egy adott félév során az előző év hasonló időszakához képest – elsősorban a bandaháborúk miatt – emelkedett az erőszakos bűncselekmények száma. De az általános trend a csökkenés irányába mutat az 1990-es évek közepi csúcspontjához képest. Ugyanilyen folyamat játszódott le a közvélemény büntetéspártisága kapcsán.
Az igazságszolgáltatás büntető fordulatának egy másik aspektusáról szól most megjelenő könyve, mely a halálbüntetés statisztikai profilját mutatja be. E konkrét esetben is érvényesültek az általános folyamatok?
A halálbüntetés esete szinte tökéletesen követte az általános trendeket. Az 1960-as években még rendkívül ritka volt a halálbüntetés kiszabása és főleg végrehajtása. Ezt követően 1972-ben az USA Legfelsőbb Bírósága alkotmányellenesnek nyilvánította. Ennek ellenére az 1990-es évek közepéig ismét felfutott e büntetés alkalmazása (mivel szabályozása nem szövetségi, hanem tagállami hatáskör – S. M.). Azóta ugyanakkor, az elmúlt húsz évben drámai mértékben csökkent a használata a bírósági gyakorlatban: a 60 százalékot is elérte ez a csökkenés. Mára szinte teljesen szimbolikus üggyé vált – és így is az USA az egyetlen nyugati ország, ahol egyáltalán még alkalmazzák.
Küszöbön áll a teljes megszüntetése is?
Úgy vélem, hogy errefelé tartunk, de semmiképpen nem mondható, hogy a küszöbön állna. Nehezíti a helyzetet, hogy az elnökválasztáson a demokraták vereséget szenvedtek, mivel ez befolyásolta a kérdés kapcsán rendkívül kiegyenlített erőviszonyokat a Legfelsőbb Bíróságon. A halálbüntetés nagy támogatójaként ismert Antonin Scalia elhunytával ugyanis Hillary Clinton egy olyan bírót nevezhetett volna ki, aki vélhetően ellenezte volna a halálbüntetést. De másképp alakultak a dolgok, így a teljes kivezetés lehet, hogy még kicsit várat magára. De maga a trend egyértelmű: ritkán használják, és a rendészetben dolgozók sem tekintik prioritásnak, így szép lassan eltűnhet.
A halálbüntetés egyik statisztikai sajátossága az USA-ban a nem fehér (elsősorban fekete, illetve latino) férfiak rendkívüli felülreprezentáltsága az elítéltek körében. Egy másik most megjelenő könyve a rendőrségi autós igazoltatások kapcsán tárt fel hasonló trendet.
Az USA-ban a büntető igazságszolgáltatás története nagyon szorosan összefonódik az érintettek faji identitásával. Milliónyi igazoltatás adatait vizsgáltuk azzal a céllal, hogy megállapítsuk az igazoltatandó vezetők kiválasztásának jellegzetességeit. Amerikában erre csak akkor van lehetőség, ha valamilyen bűncselekmény – például illegális fegyver- vagy kábítószerbirtoklás – gyanúja merül fel. A megállított autókat az esetek csak mintegy 3 százalékában vizsgálják át a rendőrök. Ez utóbbiak ugyanakkor sokkal gyakoribbak a latino és fekete férfiak, mint a fehérek, s általában a nők esetében. Jelentős eltérések ezek: majdnem a duplája a teljes járműátvizsgálás valószínűsége, ha ezen csoportba tartozik a sofőr. Ráadásul ez egy általános megfigyelés: mindegy, hogy melyik államot vagy melyik rendészeti szervet vizsgáltuk, mindenhol ugyanazt találtuk.
Hogyan segíti egy ilyen súlyos társadalmi probléma megértését, hogy – mint e kutatás esetében is – ma már számos big data jellegű információforrás áll a kutatók rendelkezésére?
Nem is csak a kutatók fontosak itt, hanem a kormányzatok, az üzleti szféra is. Fiatalabb kutató koromban nem álltak rendelkezésre ezek az adatforrások és elemzési technikák, mivel nem volt meg hozzá a megfelelő számítógépes kapacitás. Mára ez nem akadály, és ez egy fantasztikus előrelépés mindannyiunk számára. A big data forrásokat felhasználtuk a rendőrségi igazoltatások vizsgálatánál: 16 millió megállítást vizsgáltunk, melynek segítségével megalapozottan tehettünk állításokat a sokakat zavaró egyenlőtlenségekről. Ez nem fake news. Ez a valóság. És az adatok alapján hitelt kell adnunk az igazságtalanságok miatti tiltakozásoknak.
A rendőrség és a kisebbségek, ezen belül is elsősorban a feketék viszonya egy másik aktuális ügyben is előtérbe került. Trump elnök élesen bírálta azokat az amerikaifutball-játékosokat, akik a rendőrség vélt rasszizmusa miatt tiltakozásképpen letérdelve hallgatják meg a meccsek előtti himnuszt. A dolog pikantériája, hogy sok, a kampány során Trumpot pénzelő csapattulajdonos is a játékosok mellé állt.
Az NFL-csapatok tulajdonosainak be kell látniuk, hogy politikai szimpátiájuk ide vagy oda, játékosaik olyan családokból és közösségekből jönnek, melyek napi szinten kénytelenek elviselni a fajok közötti egyenlőtlenségek következményeit. El kellett dönteniük, hogy ezeknek az embereknek van-e joguk a szabad szóláshoz, ahhoz, hogy – mint minden más amerikai – nyilvánosan is felvállalják a véleményüket. És arról is véleményt kellett nyilvánítaniuk, hogy az elnök, akinek az ország egyesítésén kellene dolgoznia, ezeket az embereket politikai meggyőződésük vállalása miatt támadta. Szerintem jól döntöttek, hogy kiálltak a játékosaik mellett. A hírességékben, élsportolóknak is joguk van a szabad szóláshoz.
Mit mond ez az eset a nagyvállalkozók és Trump viszonyáról?
A hírességek népszerűek, sokan felnéznek rájuk, példaképnek tekintik őket és a támadásuk nem túl okos politikai húzás. Az NFL-tulajdonosok elég világosan látták, hogy hova fog vezetni az az út, amit Trump megjegyzései előre jeleztek, és azt is látták, hogy ebből nem lehet jól kijönni.
Az interjút Sebők Miklós készítette.
Kiemelt kép: Liaison/Per-Anders Pettersson
