Közélet

Kunhalmi szerint nincs elég emberük a kormányzáshoz

Kunhalmi Ágnes (Array)
Kunhalmi Ágnes (Array)
Az MSZP budapesti elnöke szerint nem a következő pártvezetővel kell foglalkozni, hanem hogy megadják a jó kormányzáshoz szükséges útitervet, a kormányzáshoz azonban nagyjából ezer ember hiányzik a baloldali pártból és környékéről.

Érdektelennek tartja az MSZP budapesti elnöke a párt leendő vezetőjéről szóló sajtóhíreket. Kunhalmi Ágnes a Magyar Nemzetnek adott interjújában ugyanakkor nem adott egyértelmű választ arra, neki vannak-e elnöki ambíciói.

Szerinte jelenleg az a feladat, hogy megadják a jó kormányzáshoz szükséges útitervet. Megfogalmazzák és bemutassák, milyen jövőt választanak mindazok, akik az MSZP-re adják a szavazatukat a következő választáson.

Úgy véli, hogy a baloldalon vezető szerepre törő politikusnak az ország jövőjéről, a kormányzati javaslataikról kellene beszélniük.

A működő kormányzáshoz legalább kétezer ember kell, ma az MSZP-ben és környékén ennek a fele lehet meg. Feladat tehát van, megoldásához pedig kormányzati útitervre és minden érdemi szereplő együttműködésére szükség van

– mondta.

Kunhalmi Ágnes továbbra is kitart amellett, hogy a bevándorlás álprobléma, hiszen a menekültek átvonulása jelent problémát. Oroszország felelősségéről is beszélt, és azt hangsúlyozta: az Európába érkezők majd haza akarnak menni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik