kormányzás

Tíz éve volt Orbán Viktornak arra, hogy a magyar állam úgy működjön, ahogy szeretné, és három hónapja arra, hogy a járvány kezelését előkészítse. Ehhez képest két hete még húszezer ember előtt játszott a Fradi, mi pedig egész este a számítógép előtt várjuk azt, hogy kiderüljön, órákon belül hogyan kell élni az életünk.
2020. 11. 10. 23:35
Balog-Zoltan(960x640)(2).jpg (balog zoltán)
Ha a kormányzásnak nincs lelki dimenziója, akkor az csak "favágás", a napi feladatok menedzselése, miközben elvész a lényeg - mondta az emberierőforrás-miniszter egy csütörtök esti beszélgetésen az újbudai Szent Margit Gimnáziumban.
2013. 12. 12. 21:50
Az állami nyugdíjrendszer ellátásaiból jelenleg több mint hárommillió személy, azaz a népesség több mint 30 százaléka részesül. A generációk közötti családi jövedelemtranszferek az időskori jövedelmek csupán 1%-át biztosítják. Az egyetlen alternatív jövedelemforrás, amely az időskorúak esetében viszonylag jelentősnek (20,5%) mondható, a munkaerőpiac.
2005. 07. 22. 16:34
Az oktatás kapcsán a szakirodalom megkülönbözteti az oktatás külső és belső hatékonyságát. A belső hatékonyság az oktatás közvetlen (belső, intézményi) céljaival és ezek elérésének az oktatási rendszerben felmerülő költségeivel foglalkozik, azt vizsgálja, hogy az oktatás szervezése optimális-e. E tekintetben olyan változók mérése és elemzése kulcsfontosságú, mint a bukások aránya, az évismétlések, a lemorzsolódás, illetve mint az oktatás minősége
2005. 07. 21. 16:40
Az élethosszig tartó tanulás követelményével párhuzamosan az oktatás egyre több és több erőforrást igényel. Annak érdekében, hogy ezt az egyre növekvő finanszírozási igényt ki tudjuk elégíteni, három fontos kérdésre választ adunk: (i) ki fizessen az oktatásért, (ii) ki finanszírozza az oktatást, (iii) milyen formában történjen a finanszírozás. Mindenekelőtt le kell szögezni: a költségviselő nem feltétlenül azonos a finanszírozóval. Elképzelhető,
2005. 07. 20. 16:49
A legtöbb OECD-országban a gyógyszerkiadások az egészségügyi kiadások 10-20 százalékát teszik ki, míg az Európai Unió átlaga 15 százalék körül volt. Magyarországon erre folyik el a teljes egészségügyi kiadások 25-30 százaléka. Ennek fő oka, hogy a fekvőbeteg-ellátás finanszírozása és az egészségügyi szakdolgozók fizetése 6-10-szer alacsonyabb, mint az európai uniós átlag (Orosz [2001]), míg a gyógyszerek árai megegyeznek azzal. Az elmúlt másfél é
2005. 07. 19. 16:50
Olvasói sztorik