Belföld

Az ÁSZ nem mentette ki a csalásgyanú alól a Fideszt

Hiányos jogszabályi háttér, korlátozott ellenőrzési jogosultság.

Az Állami Számvevőszék hétfőn kiadott levele szerint 2010-ben nem lehetett megfelelően átvizsgálni a pártok választási kampányköltéseit.

Az ÁSZ azért kényszerült magyarázkodásra, mert a 24.hu pénteken megírta, hogy a Fidesz sokkal kisebb összegű köztéri reklámköltésről adott elszámolást a számvevőknek a 2010-es választás után, mint amekkora összegről szól az ügynökség és a szerződtetett reklámcég számlája.

A kampány az óriásplakátokról, hirdetőoszlopos plakátokról és a citylight-reklámokról szóló teljes, 2010. márciusi és áprilisi számla szerint 98,2 millió forintba került. A Mahir Citiyposter a milliárdos értékű plakátolást elképesztő olcsón számlázta le, de a jelek szerint nem elég olcsón, mert a párt a kültéri „plakát” költésként csak 35 millió 682 ezer forintot tüntetett fel az ÁSZ-nak leadott elszámolásban. A pártnak így sikerült tartani a törvényben meghatározott költési keretét.

A Fidesz politikusai, köztük Orbán Viktor miniszterelnök a csalás gyanújára azzal válaszoltak, hogy a gazdálkodásukat az Állami Számvevőszék megvizsgálta és mindent rendben talált.

Az ÁSZ szerint azonban csak hozott anyagból tudtak dolgozni az ellenőreik. Hatáskörük ugyanis „csak a jelölő szervezetek elszámolásainak ellenőrzésére terjedt ki”, a ügynökségek, reklámcégek elszámolásait nem kapták meg.

Az ÁSZ arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenkor a vonatkozó hatályos törvényi előírások szerint tudja ellenőrizni a választási kampányokban felhasznált állami és más pénzeszközök elszámolását.

A számvevők fenntartják a 2010-es országgyűlési választási kampányra vonatkozó, 2011 májusában publikált jelentésben foglaltakat is:

Az ÁSZ ellenőrzési hatásköre a hiányos jogszabályi háttér miatt korlátozott, ellenőrzési jogosultsága csak a jelölő szervezetek elszámolásainak ellenőrzésére terjed ki.

Az ÁSZ 2011-ben arra figyelmeztetett, hogy „a kampányráfordítások nyilvánosságát, a magánszektor támogató szerepének megismerését korlátozta az a jogszabályi hiányosság, miszerint a kampány célú reklámok, plakátok kiadóit nem terheli sem az Országos Választási Bizottság, sem a jelölőszervezet felé bejelentési kötelezettség, a finanszírozók, a megjelentetett példányszámok, a reklámanyagok mérete és értéke tekintetében. Mind a közvélemény, mind pedig az ellenőrzést végző ÁSZ számára is ismeretlenek maradnak az utcán és a médiában megjelent hirdetések finanszírozására vonatkozó információk, amennyiben azok nem jelennek meg a jelölőszervezet nyilvántartásában. Mindezek megerősítik a választási eljárásról szóló törvény módosításának szükségességét

Ajánlott videó

Olvasói sztorik