Dolgozói véleménynyilvánító szavazást szervez a kutatóközpontok jövőjéről, valamennyi munkatársa véleményének megismerése céljából az ELTE, erről az intézmény rektora tájékoztatta szerdán este levélben az érintetteket – tudta meg a 24.hu. Darázs Lénárd jelezte, hogy rendhagyó dolgozói fórumokat tartottak, számos vezetői egyeztetés történt már.
Az ügy előzménye, hogy a Humán Tudományok Kutatóközpontja, a Társadalomtudományi Kutatóközpont, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont, valamint a Nyelvtudományi Kutatóközpont közelmúltban határozott állásfoglalásukban kijelentette: az MTA-hoz való mielőbbi visszakerülésben érdekeltek. Az Magyar Tudományos Akadémia később közölte, nyitott arra, hogy a korábban elcsatolt kutatóhálózatot visszafogadja. „A visszatérés célja a hazai kutatási ökoszisztéma megerősítése, stabil finanszírozás biztosítása, az intézetek autonómiájának erősítése, a kutatási szabadság védelme” – fogalmaztak.
A rektor a mostani levélben arról tájékoztatta a kutatóközpontok dolgozóit, hogy az ELTE nem kezdeményezi a kiválást, mert a kutatóknak otthont és befogadó egyetemi környezetet ígért, ugyanakkor a 2026 tavaszi választások után meghozandó döntésig egyben tartja a kutatóközpontokat, megőrzi azok integritását, és biztosítja a kiválás lehetséges megvalósulását. Három konjunktív feltételt szabtak meg, ezek a következők:
