A szultán támadásáról szóló első hír 1525 decemberében jutott el Magyarországra, 1526 tavaszán pedig egyre több helyről megerősítették. Aggodalom lett úrrá mindenkin, a király és környezete elsősorban azt találgatta, mi lehet pontosan Szulejmán célja, és merről érkezik majd az oszmán sereg. Megkezdték a felkészülést, nyár elején kimentek a hadba hívó parancsok, segélykérő levelek az európai udvarokba, beszedték a hadiadót, „árstopot” vezettek be (azaz meghatározták, hogy a katonák milyen áron juthatnak hozzá a terményekhez), és kijelölték a gyülekezési helyet. A fegyverforgató férfiak mind Tolnára indultak II. Lajos zászlaja alá, aki 1526. július 20-án lovagolt ki Budáról négyezer lovas élén, és bő egy hónap alatt ért el a később Mohácsra módosított gyülekezési pontra – erről szólt a mohácsi csata 500. évfordulójára készült sorozatunk előző két része itt és itt. A folytatásban a fővezér kiválasztásának dilemmája következik, illetve megvizsgáljuk, hogy a magyar urak valóban próbáltak-e távol maradni az ütközettől. Dr. Neumann Tibor történésszel, az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet tudományos tanácsadójával beszélgetve ezúttal is sorra dőlnek a dogmává merevedett tévhitek.
