Németország 1941. június 22-én támadta meg a Szovjetuniót, és bár a villámháborús győzelem lényegében kudarcba fulladt, a németek 1941 szeptemberére már Leningrád és Moszkva alatt álltak. A fővárosból sikerült kiszorítani őket, az 1942 első hónapjaiban feltámadó szovjet remények a nyár elején szertefoszlottak. Szevasztopol bevétele után egy hónappal, 1942. június 28-án megkezdődött a Fall Blau – „Kék terv” – végrehajtása, a Wehrmacht a déli frontszakaszon lendült támadásba: elfoglalta Voronyezst, majd az azerbajdzsáni olajmezők és Sztálingrád felé vette az irányt – írja a Rubicon.hu.
1942 júliusában úgy tűnt, Hitler várakozásai maradéktalanul teljesülnek majd, miközben a kudarcok eredményeként a Szovjetunió legalább olyan súlyos válságba került, mint az előző év nyarán. A küszöbön álló összeomlás arra késztette Sztálint, hogy a maga brutális eszközeivel teremtsen rendet a Vörös Hadsereg soraiban. E célból született meg a diktátor 1942. július 28-ára dátumozott, 227-es sorszámot viselő rendelete, amely a további hátrálás megakadályozására helyezte a hangsúlyt. Részlet a rendeletből:
Ennélfogva fontos, hogy megszüntessük azt a vélekedést, hogy képesek vagyunk örökké hátrálni, hogy még rengeteg területünk van, hogy országunk hatalmas és gazdag […] Ez egy hamis beszéd, mely […] az ellenség hasznára gyengít minket, hiszen ha nem hagyunk fel a hátrálással, kenyér, üzemanyag, fém és más nyersanyagok, gyárak, üzemek és vasútvonalak nélkül maradunk. Ez arra a következtetésre vezet, hogy véget kell vetnünk a hátrálásnak. Egy lépést sem hátrébb! Ez kell legyen az új fő jelszavunk.
A dokumentumot minden hadtest előtt felolvasták, miközben a civil lakossággal nem ismertették a tartalmát. Sztálin az addigi kudarcokért a Vörös Hadseregben megbúvó „pánikkeltőket” és „árulókat” nyilvánította felelősnek, és a továbbiakban azokat is ide sorolta, akik felsőbb utasítás ellenére visszavonulnak a frontharcok során. A „gyávák” elrettentésére többek között aknaszedésre vagy öngyilkos rohamokra küldendő büntetőalakulatok felállítását helyezte kilátásba. Emellett parancsot adott
A 227. számú rendelet talán minden másnál érzékletesebb képet ad az 1942. évi szovjet állapotokról, a diktátor parancsa és az állandó halálos fenyegetés azonban az adott erőviszonyok között nem eredményezett csodát. Mindamellett a Vörös Hadsereg tábornokai is kritikusan viszonyultak Sztálin rendeletéhez: a büntetőalakulatokat rövid időn belül felállították, a „blokkoló osztagok” megszervezését azonban sok helyen megtagadták, mondván, ebben a válságos helyzetben értelmetlen volna a legjobb egységeket kivonni a frontról. A rendelet egyébként egészen a második világháború végéig érvényben maradt, igaz, 1944 novemberében hivatalosan is felszámolták a „blokkoló egységeket.”
