Magyarországon Szent István óta nem történt olyan gyökeres és átfogó változás, mint 1848 tavaszán néhány hét alatt. Hiszen egyedül az államalapítás volumene mérhető ahhoz, ahogy Batthyány Lajos miniszterelnöki kinevezésével és az áprilisi törvények szentesítésével hazánk nyolc és fél évszázad után maga mögött hagyta a rendi időszakot, felszámolta a rendi társadalmat, és a modern, polgári fejlődés útjára lépett. Történelmünk legnagyobb rendszerváltása volt ez, amelynek ráadásul a lakosság túlnyomó többsége a nyertesének érezhette magát.
Március 15. kapcsán elsősorban Petőfi és a pesti forradalom viszi a prímet, nemzeti emlékezetünk némi kegyet gyakorol még talán Kossuth, Deák és Széchenyi irányába, miközben a sikert kivívó reformkor harcairól, tucatnyi nagy formátumú államférfiról szinte tudomást sem veszünk. Különösen méltatlan ez első felelős kormányunk fejével, Batthyányval, aki ennek a történelmi átmenetnek kulcsfigurája, sőt nyugodtan azt is mondhatjuk, főszereplője volt.
2023. március 17-én volt 175 éve, hogy Batthyány Lajos megkapta a miniszterelnöki kinevezést. A 24.hu-n Dr. Melkovics Tamás történész, az ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének oktatója segítségével sorozatot indítottunk Batthyány életének bemutatására. A folytatásban arról a hat hónapról lesz szó, amely során
Kiakadt a nádorválasztáson
Sorozatunk előző részében Batthyány tetoválása, közel-keleti elrablása és családi tragédiája mellett arról írtunk, hogy a bécsi udvar egyre nagyobb sikereket ért el a magyar ellenzék megosztásában és a kormánypárti befolyás visszaszerzésében a vármegyékben. Válaszul 1847 tavaszán Batthyány és Kossuth kezdeményezésére a liberális oldalon is megszületett az egység: megalakult az Ellenzéki Párt, és napvilágot látott az Ellenzéki Nyilatkozatként ismert kvázi pártprogram.
A későbbiekre nézve is fontos információ, hogy utóbbi dokumentum a Habsburgok osztrák tartományainak alkotmányos átalakítása mellett is hitet tett, köszönhetően nagyrészt Batthyánynak, aki már korábban felvette a kapcsolatot az osztrák liberálisokkal. Az 1847 novemberében kezdődő országgyűlésre „a két Lajos” már összehangoltan készült.
Ebben az egyik legfontosabb mozzanat az volt, hogy Kossuth végre választott követként vehessen részt az alsóház munkájában, ráadásul a »vezérvármegyének« számító Pest megbízásából. Ezért Batthyány pénzzel, kapcsolataival és tekintélyével is komolyan odahatott, személyesen lovagolt főnemes társai gyűrűjében a rangban mélyen alatta álló, elszegényedett kisnemes választási menet az élén
– mondja a 24.hu-nak Melkovics Tamás.
József nádor januári halála miatt a diéta első feladata az utódja megválasztása volt. V. Ferdinánd az elhunyt fiát, Habsburg-Lotaringiai István főherceget jelölte meg utódként, nevét a szokásokhoz híven lezárt borítékban küldte meg a pozsonyi országgyűlésre. A küldöttek fel sem nyitották a levelet, úgy mondtak igent István nádorra, amin Batthyány felháborodott – a legkevésbé sem az a nyugodt, mérsékelt figura volt, mint akinek gondoljuk. Vitázott, különvéleményeket fogalmazott meg, mert nem értette, ennyi sérelem mellett hogyan lehet automatikusan elfogadni egy Habsburg főherceget az uralkodó utáni legmagasabb méltóságba.
Uralta a szellemi és fizikai teret
A gyakorlati munka – ugyancsak a hagyományok szellemében – a királyi előterjesztések ismertetésével kezdődött, Kossuth ekkor robbantotta a bombát. Javaslatára ugyanis az alsótábla úgynevezett válaszfelirati javaslatában, a Széchenyi-féle mérsékelt ellenzék és a konzervatívok „koalíciója” ellenében, a gyűlölt adminisztrátori rendszer azonnali felszámolását követelte. Itt fejtettük ki, hogy mindez miért volt sérelmes az ellenzék számára, most a lényeg: ha a javaslat átmegy a főrendiházon is, az gyakorlatilag
A főrendek elé december elején került a dokumentum, a december 4. és 11. közötti hatnapos vita hevességét jól mutatja egyrészt a hossza, másrészt az, hogy összesen 149-en kértek szót, volt, aki többször is. Alig 12 éve a Wesselényi perbe fogását övező viták még úgy zajlottak, hogy első alkalommal a főrendiház még valamelyest elcsámcsogott az alsóházból érkező követeléseken, majd visszadobta. Utána még 17 alkalommal, legtöbbször immár tárgyalás nélkül, automatikusan utasította el. Most azonban parázs hangulat alakult ki, érdemi párbeszéd folyt. Sőt eleinte az ellenzéknek állt a zászló: még az ötödik napon is csupán kilenc voksnyi különbség volt a két tábor között, de az utolsó napon a komoly kormánypárti mozgósítás eldöntötte a kérdést.
Batthyány maga is kétszer felszólalt, miközben a háttérből irányított: ő határozta meg, hogy ki és hányszor emeljen szót az ellenzék soraiból, milyen sorrendben beszéljenek, miközben remekül használta a hallgatóságot is. Lévén, hogy az országgyűlés ülései nyilvánosak voltak, a karzaton és falak mellett fiatalok százai – zömében joghallgatók – követték az eseményeket, hangosan pisszegték a kormánypárti, és lelkesen éljenezték az ellenzéki felszólalásokat: az ülésterem falain kívül a liberális vezérek fáklyászenét, a konzervatív vezetők macskazenét kaptak. Vezénylésükben Batthyány komoly segítséget kapott feleségétől, a kor dívájától, a „legbőszebb honleánytól”, Zichy Antóniától is – itt írtunk róla bővebben.
A diéta idején állandó kapcsolatban állt a pesti Ellenzéki Körrel, és országosan a vármegyék helyi vezéreivel, titkárának segítségével szinte ellenzéki irodát működtetett Pozsonyban, és folyamatos összeköttetésben volt az osztrák liberálisokkal is. Batthyány nemcsak saját pártját, hanem az egész felsőtáblát uralta. Egy alkalommal például István nádor, mint az ülések levezető elnöke érkezésekor intett az őröknek, hogy rekesszék ki az őt követő jurátusok hadát.
Batthyány Lajos erre felállt, és a konzervatívok döbbenetére beengedte az ifjakat. Szimbolikusan is egyértelművé tette, hogy itt már ő a »főnök«, még akkor is, ha a főrendi ellenzék a felsőtábla szerkezeti összetétele miatt továbbra sem tudta megszerezni a számszerű többséget. A nádor mindezt csupán annyival »merte« kommentálni, hogy legalább csendre intette őket
– emeli ki a történész.
A „két Lajos” megragadta a pillanatot
Visszatérve a diéta munkájára, Kossuth válaszfelirata tehát végül nem ment át a főrendeken. A mesterterv szerint ekkor nem újraküldéssel próbálkoztak, mint eddig hasonló esetekben, hanem az adminisztrátori rendszer köré építve egyenként juttatták el követeléseiket a főrendekhez, miközben ügyesen be tudták csatornázni ide a társadalmi reformokat, ezzel pedig részsikereket értek el, a közteherviselés elvét például sikerült elfogadtatni a felsőtáblán is.
A kormányzat 1848 elején megelégelte a helyzetet, amelyben az ellenzék diktál, ezért Széchenyi hívei és a mérsékeltek, valamint a konzervatívok között igyekezett kompromisszumos egyezséget kovácsolni. Februárban pedig engedékeny hangú leirat érkezett Bécsből, amelyben az udvar békülékenységét hangsúlyozva belengette, hogy hajlandó lehet lassanként kivezetni az adminisztrátori rendszert is. A diétának el kellett tehát döntenie, hogy elfogadja a taktikai békejobbot, vagy továbbra is markánsan kiáll követelései mellett. Február 5-én úgy tűnt, Kossuthék egy szavazattal kisebbségbe szorulnak, de végül egy senkinek nem tetsző, de azért mindenki számára elfogadható kompromisszumos verzióban állapodtak meg, az ellenzéki egységet pedig sikerült megőrizni.
Ezt követően lassacskán csordogált az utolsó magyar rendi országgyűlés, de csak március 1-jéig: az újabb francia forradalom ekkor érkező híre ismét felkavarta az állóvizet. Március 3-án Kossuth Lajos sors- és korszakfordító felirati javaslattal állt elő: a teljes ellenzéki program megvalósítását követelte.
Másnap az alsóházon átment, a főrendek azonban nem tudták tárgyalni. István nádor ugyanis épp a feszült nemzetközi és magyarországi helyzet miatt Bécsben volt eligazításon, helyettese, Mailáth György országbíró pedig nem vállalta a felelősséget. Azt mondta, meg kell várni a nádort. Feszült várakozás kezdődött, Kossuth nem is bírt magával, a főrendeket megkerülve akarta a javaslatot jóváhagyásra küldeni a királynak. Batthyány viszont nem hagyhatta a főrendi ház méltóságának ilyen súlyos megsértését, de még inkább azt nem, hogy Kossuth e lépésével a reformfolyamat letérjen a teljesen törvényes, legitim útról. Közbe kellett lépnie.
Az utókor elsősorban Kossuth szerepét emeli ki 1848 márciusán, azonban ismerünk olyan kortárs véleményt is, miszerint Kossuth is Batthyány »zsebében« volt. Az igazság, mint általában, a két vélemény között keresendő: a »két Lajos« vitázva, de szoros szövetségben vezényelte le e sorsdöntő napokat
– jegyzi meg Melkovics Tamás.
Jókora súrlódás alakult ki tehát kettejük között, és Kossuthot sikerült ugyan meggyőzni, de akciója sürgető üzenet volt mindenki számára. A főrendi liberális ellenzék magja évek óta szoros egységet alkotott, most mégis sokan visszarettentek, megijedtek, elbizonytalanodtak a folytatás mikéntjét illetően. Batthyány valósággal őrjöngött. Állítólag azzal fenyegetőzött, hogy ha nem támogatják a kossuthi javaslatot, ő maga áll a paraszti és kisnemesi hadak élére, és szétveri az országgyűlést.
Pozsony, Bécs, Pest egymást erősítette
A feszült, várakozással teli napokat követően, március 14-én „hivatalosan” is megérkezett a bécsi forradalom híre, a gyűlölt Klemens von Metternich menekülése, Magyarországon a közhangulat túláradó optimizmusba csapott át. Az időközben visszatért István nádor ugyan még előző nap is azt az utasítást kapta, hogy eszébe ne jusson az ellenzéki programot tömörítő felirati javaslatot átengedni, ő felmérve a helyzet súlyát mégis szavazásra bocsátotta: a főrendiház jurátusok százainak kardcsörtetése mellett közfelkiáltással szavazta meg. Ünneplő tömeg lepte el az utcákat, ellenzéki politikusok a Zöldfa fogadó erkélyéről beszéltek a tömeghez, Kossuth immár úgy mutatta be Batthyányt, mint az új Magyarország leendő miniszterelnökét.
Az történések erősen hatottak egymásra. Batthyányék követelése az örökös tartományok alkotmányos átalakítására hozzájárult az ausztriai eseményekhez, Kossuth beszédét lefordítva röplapokon terjesztették, a bécsi forradalom pedig megalapozta a magyar reformok gyors és teljes elfogadásának lehetőségét
– emeli ki a történész.
És a dominósor tovább dőlt. Miközben Pesten is szárba szökött egy békés és vértelen forradalom, az országgyűlés küldöttsége gőzhajón Bécsbe utazott a dokumentum elfogadtatására. A forradalmi lázban égő császárváros népe hősként fogadta a magyarokat, a jurátusokkal kiegészült több ezres tömeg diadalmas bevonulásából az udvar is levonta a tanulságokat. A felirati javaslatot ugyanis nem V. Ferdinándnak, hanem az osztrák legfelső politikai vezetésből álló kamarillának kellett elfogadnia: a végső lökést a Pestről érkező hírek adták meg.
Miután azonban a testület nem járult hozzá Batthyány kinevezéséhez, István nádor csalafinta módon közvetlenül Ferdinándtól kért jóváhagyást, aki szóbeli beleegyezését és felhatalmazását adta, így a kamarillának sem volt más választása.
Új Magyarország született
A magyar reformtörekvések győzelmet arattak, és mindezt a béke megőrzésével, a legtörvényesebb formában sikerült elérni: az alsótábla és a felsőtábla pozitív döntése után az uralkodói jóváhagyás is megszületett. Batthyány miniszterelnöki kinevezése március 17-én megvalósult, a küldöttség még aznap vissza is tért Pozsonyba.
Kossuth a leírhatatlan örömmámor közepette így mutatta be az első felelős magyar miniszterelnököt: „És íme itt azon férfiú (gróf Batthyány Lajosnak vállára tevén kezét), kit a nemzet kívánsága következtében a király akarata is a nemzet felelős minisztériuma első alkotója- és elnökévé kinevezett. (Éljen! Éljen!) Azt gondolom urak, hogy az ő személyessége, az ő élete, az ő lelke biztosítják a nemzetet, miszerint az, aminek ennek következtében történni kell magyar földön, magyar lélek által, magyar kezekkel kevés órák, kevés napok alatt végre lesz hajtva.”
Ezt követően Batthyány egységet és bizalmat kért a nemzettől:
Ígéretet tenni nem akarok; hanem azt várhatják tőlem, miszerint én életemnek napjait kirekesztőleg feladatom teljesítésére fordítandom, de hogy azt jó szándékommal elősegíthessem, és e tekintetben sikert nyerhessek, egyre van főképpen ezen első percben szükségem, tudniillik a nemzetnek irántami bizodalmára.
Egy másfajta, sok szempontból sokkal nehezebb munka kezdődött: legelőször is a kormányalakítás közepette a jóváhagyott ellenzéki program követeléseit kellett törvényalkotással részleteiben is a gyakorlatba ültetni. Hihetetlen gyors és hatékony egyeztetések során néhány hét alatt megszületett az a törvénycsomag, amelynek 31 cikkelye megalapozta hazánk történetének legjelentősebb rendszerváltását. Áprilisi törvényekként hivatkozunk rá, mert V. Ferdinánd 1848. április 11-én szentesítette aláírásával az új Magyarország megszületését.
A jobbágymilliók bekerültek a nemzetbe, kisebb hiányosságok ellenére is Közép- és Kelet-Európa leghaladóbb jobbágyfelszabadítása valósult meg. Bevezették a közteherviselést, részletes sajtótörvény készült a cenzúra eltörlésével, kimondták a bevett vallásfelekezetek egyenjogúságát, Erdélyt visszacsatolták, a hatalmi ágakat szétválasztották, felelős kormány és új, modern választójog alapján működő népképviseleti országgyűlést állapítottak meg, és szavatolták a birodalmon belüli teljes magyar önállóságot.
Európai kuriózum
Ma a magyarok döntő hányada kizárólag a március 15-ei forradalomnak tulajdonítja a reformok győzelmét, holott még a híres 12 pont döntő többsége is Kossuth felirati javaslatának egyszerűsített megfogalmazása, a pesti tömeg ugyanis Pozsony támogatására szövetkezett. Melkovics Tamás szerint 1848-49 nagyszerű sikerei mögött a reformkori felkészülés áll, évekig végzett kemény és elkötelezett munka gyümölcse.
„Amikor elérkezett az európai népek tavasza teremtette kínálkozó lehetőség, minden készen állt: szakértelem, párt, program, vezetők. Így sikerült az átalakulást európai kuriózumként békésen, vértelenül és törvényesítve megvalósítani. Az áprilisi törvénycsomaggal megszületett a modern, polgári alkotmányos magyar állam, és az immár mindenkit tömörítő magyar nemzet: mindezt pedig a későbbi katonai vereség ellenére sem lehetett többé visszacsinálni. Ebben a nagy munkában Batthyány Lajos kitüntetett, vezető főszerepet játszott, saját erőből, magától értetődően és megkérdőjelezhetetlen módon foglalta el elsőként a magyar miniszterelnöki széket” – összegzi a történész.
Miként működtette Batthyány Magyarország történelmének első felelős kormányát? Erről lesz szó sorozatunk következő részében.
