Júliusban publikálták a Nature tudományos folyóiratban a koppenhágai egyetem kutatói a tanulmányukat, amely szerint a Föld éghajlatát döntően befolyásoló AMOC (Atlantic Meridional Overturning Circulation) tengeráramlat az évszázad közepére valószínűleg leáll. Igazuk van-e, és ha igen, abból mi következik?
A tanulmány szerint ez az esemény 95 százalékos valószínűséggel, vagyis szinte biztosan meg fog történni 2025 és 2095 között. A dán kutatók, Peter és Susanne Ditlevsen helyes módszertannal és jó adatokkal dolgoztak, a következtetéseik sajnos helytállók. A korábbi hivatalos kalkulációk azt mutatták ki, hogyha be is következhet az AMOC – vagy ahogy magyarul talán legpontosabban megfogalmazható, az Észak-atlanti bukóáramlás – leállása, az csak a viszonylag távoli jövőben, a 22. században várható.
A tengeráramlatok lassulása és lehetséges leállása több évtizedes téma. A Holnapután című, 2004-es film pont erről szól, és ott elég durvák-látványosak a következmények. De két éve egy IPCC-jelentés még azt mondta, 10 százalék alatti az esélye annak, hogy ez ebben az évszázadban megtörténhet.
Létezik a tudománynak is egyfajta evolúciója, egyre pontosabb adataink vannak. Most már bójákkal is mérik a sebességet, tehát az utóbbi húsz évben nagyon precíz mérések történtek. A gond csak az, hogy megint későn léptünk. A világ legjobb előrejelző rendszere csak tavaly állt elő azzal, hogy Grönland nyugati részéhez rengeteg mérőbóját telepít. Mindenesetre ez a tanulmány többek közt azért jelent áttörést, mert az első alkalom, hogy van konkrét dátumunk. És ez azt jelenti, hogy a klímaváltozás drámai fordulatai nem a távoli jövőben zajlanak majd, hanem a jelenben, a szemünk előtt, ezért most kell kezdenünk vele valamit. Eddig a Potsdami Egyetem volt élenjáró ebben, ott több kutató is publikált az éghajlati rendszerek stabilitásának, úgynevezett varianciájának témájában, ami az éghajlati változások egyik fontos jellemzője.
Variancia?
Mondok egy példát, hogy könnyebben érthető legyen. Megpörgetjük a búgócsigát. Mondjuk, ön sosem látott még búgócsigát, nincsenek előfeltevései vele kapcsolatban, vagyis nem tudja, hogy fel fog borulni. Nézi a búgócsigát egy kisgyerek áhítatával, és bár látja, hogy nagyon kicsit perturbál, vagyis olykor kileng a hegye pörgés közben, azt mondja, hogy „ez egy fantasztikus örökmozgó”. Egy idő után észleli, hogy egyre nagyobbak a kilengések. Ez a hoppá-élmény: valami változott. Aztán a búgócsiga elkezd dülöngélni, erre a juj a tipikus reakció. Mindez nem lineáris időskálán zajlik, holott általában lineárisan gondolkozunk. A mi időképünkben szép egyformán történnek a dolgok; ha havonta ennyit félreteszek, az tíz év múlva annyi lesz, ha tízévente ennyit melegszik a klíma, az ötven év múlva annyi lesz.
A búgócsiga viszont sokáig megy egy helyben, és aztán viszonylag gyors a lebukása, tehát gyorsan átjut az egyik stabil állapotból – az egy helyben forgásból – egy másik stabil állapotba, az oldalán fekvésbe. Így működnek a környezeti jelenségek is: nem lineárisak, nem egyenletes kifutásuk van, hanem varianciájuk, ezért meglepődünk a gyors végkifejleten.
Mi az AMOC-rendszer jelentősége, és végül is mi különbözteti meg a Golf-áramlattól?
Az Észak-atlanti bukóáramlás léte vagy nemléte az egész Föld éghajlatát meghatározza. Az északi és déli félteke között energia-átvitelre van szükség az éghajlat kiegyenlítődése érdekében, és az energia hetven százalékát a légkör, harminc százalékát az óceán viszi át. Ha az óceánban valami probléma lesz, akkor a légkörnek kell átvennie ezt a szerepet. Nagyjából a kontinensek 70 százaléka helyezkedik el az északi féltekén, viszonylag jól elzárva az Északi-sarkvidéket a nagy áramlatoktól. A szárazföld partvonala vezeti az óceáni áramlatok ívét, és mivel a kontinensek jobbára észak-déli irányultságúak, ez határozza meg az áramlás irányát. A nagy óceáni szállítószalag része a Golf-áramlat, ami a Mexikói-öbölből indul és tart fölfelé az amerikai kontinens keleti partvidékéhez, majd elfordul, mert a kanadai part kinyúló csücske eltéríti. Ebbe a rendszerbe tartozik az Észak-atlanti bukóáramlat, vagyis az AMOC. De itt fontos megjegyezni, hogy a Golf-áramlatot egészen más hajtja, mint a bukóáramlást. A Golf-áramlatot a Föld forgása hajtja, pontosabban a Föld forgásából származó úgynevezett Coriolis-erő, tehát amíg a Föld forog, a Golf-áramlat megmarad, és nem ismerünk olyan prognózist, amely szerint a Föld abba akarná hagyni a forgást.
Ez eddig jó hír: a Golf-áramlat megtartja ezt a szállító funkciót.
Ez egyszerre jó és rossz hír. Az AMOC gyakorlatilag a Golf-áramlat folytatása. Ha nagyon lelassul vagy leáll, akkor ott, ahol át kéne vennie a szállító funkciót, feltorlódik a meleg víz, és a tenger túlmelegszik. Egyébként ezek az események zajlanak már most is, ezért következett be a durva floridai hőhullám. Szinte felforrt a víz Floridánál, mert torlódik a Golf-áramlat meleg vize, nem továbbítódik a sarkkör irányába. A bukóáramlást, vagyis az AMOC-ot nem a Föld forgása hajtja, hanem az úgynevezett termohalin cirkuláció. Hogy ezt megértsük, csupán két alapvető fizikai ténnyel kell tisztában lennünk: a só nehezebb, mint a víz, a meleg víz pedig könnyebb, mint a hideg víz. A trópusi óceánok tengervize sósabb, mint a sarkvidéki óceánoké, mégpedig azért, mert az óceán melegebb a trópusokon, ezért jobban párolog, de a só nem tud elpárologni belőle, mert nagyobb a súlya. Tehát sós, meleg tengervíz indul el észak felé, aminek van felhajtóereje a hő következtében, de egy idő után a környezete lehűti ezt a vizet, a felhajtóerő megszűnik, és a sós víztömeg a súlyánál fogva elkezd lesüllyedni, majd az óceán mélyebb rétegeiben visszafordul dél felé. Ez az izlandi régióban történik, ott van a hatalmas, több millió négyzetkilométeres süllyedőzóna, ami évezredeken keresztül jól működött. De most az a helyzet, hogy Grönland rohamosan olvad, és ez az egész rendszer működését megzavarja.
És miért pont Grönland olvad?
Az oroszlán arra a zsákmányállatra támad, amelyik a leggyengébb, és a természeti rendszereknek is van efféle opportunizmusa. Az évtizedek óta fokozódó felmelegedésnek elsőként az északi sarkvidék tengeri jege esett áldozatul, mert az csak néhány méter vastag, tehát relatíve kevés energia kell a megolvasztásához; először a 30 centis, aztán a 40 centis réteg olvadt el a széleken, és ez egy ponton túl önmagát generáló folyamat. Ahol elolvadt a jég, ott ugrásszerűen megugrott a hőmérséklet. Van, ahol 8–10 fokos melegedés történt.
Tehát a jéghideg sarkvidék már a múlté?
Jelenleg hőhullám tombol az Északi-sarkvidéken, Szentpétervártól északra sok helyütt melegebb volt augusztus elején, mint nálunk. Itthon 19–20 fokos volt a középhőmérséklet, ott 23–25 fokos, az utóbbi napokban hazánkban is visszatért a hőség, így a rendkívül furcsa időjárási szituáció valamelyest mérséklődött, de a sarkvidékeken továbbra is rendkívül meleg van.
Grönland földrajzi súlypontja sokkal délebbre van, mint az Északi-sarkvidék; már az is megváltoztatja a légköri rendszereket, hogy a leghidegebb pont többé nem az Északi-sarkvidéken van a nyári félévben, hanem csaknem ezer kilométerrel, egy fél európányi területtel lejjebb. Az olvadás tehát Grönlandra fókuszál, ahol a három kilométer vastag jég szép komótosan kiolvad, és ömlik az olvadékvíz az óceánba. Mármost nemcsak úgy összevissza, hanem elég fegyelmezetten és koncentráltan, akár egy folyó, úgy ömlik az olvadékvíz északról dél felé a Kanada és Grönland közötti tengeri területre, és ez a folyó délebbre belemar a Golf-áramlatba, megütközik vele, lassítja, és kezdi lesüllyeszteni az óceánvizet. Emiatt a termohalin cirkuláció, amiről az imént beszéltem, már nem Izlandnál kezdődik, hanem sokkal délnyugatabbra.
Szóval két óriási víztömeg ütközik: a Golf-áramlat és a grönlandi jégből származó olvadékvíz?
Ezt így nem mondanám, mert vízmennyiség tekintetében nincsenek egy súlycsoportban. A Golf-áramlat több mint tízszeresét szállítja a Földön levő összes folyó vízhozamának, azaz 10–15 millió köbméter vizet másodpercenként. De az olvadékvíz ezt a hatalmas víztömeget is képes lassítani. Nyilván ez sem lineáris folyamat, hiszen télen nem olvad Grönland annyira, mint nyáron, ezek a belemarások szakaszosak. Ráadásul van egy különös, paradox jelenség, az úgynevezett „cold blob”, vagyis hideg folt, ezt is a Potsdami Egyetem nevezte el. Míg az egész északi féltekén melegszik a felszíni hőmérséklet, van egy hely – néhány millió négyzetkilométer, durván Európa területének fele – ahol hűl. Ugyanis nem az összes olvadékvíz használódik fel a Golf-áramlat lassítására, hanem egy részét a perdület visszafordítja. Így körkörös áramlás alakul ki Grönlandtól délre-délkeletre, amiben egyre több hideg és kevésbé sós víz van. Ebből irtózatos disszonancia születik: a köráramlás közepén évtizedenként két tized fokkal hűl a víz, a környezetében pedig az éghajlatváltozás, meg a Golf-áramlat lassulása miatt növekszik. És ez folytatódik, a kör széle és a közepe közt a hőmérséklet-különbség évtizedenként fél fokot nő, sőt, a tendencia valószínűleg még gyorsul, hiszen Grönland egyre gyorsabban fog olvadni, a környezet pedig egyre gyorsabban fog melegedni. Ez a hőmérséklet-különbség pedig nyilvánvalóan nem fokozódhat néhány évtizednél tovább, valamelyik irányba el fog dőlni az „ütközet”.
Tehát az, hogy egyáltalán van mérsékelt égöv, valamint tavasz, nyár, ősz és tél az északi féltekén, ahol az emberiség többsége él, nagyrészt annak tudható be, hogy még működik az óceáni szállítószalag.
Így van. És ahhoz képest, ahogy lassulás történt, a leállás – mint a búgócsiga esetében – nagyon gyors lesz. Nem néhány hét alatt, mint a Holnapután című filmben, de néhány év alatt lezajlik, mint a dán kutatók kimutatták, feltehetően még a mi életünkben. És ez szorosan összefügg a széndioxid-kibocsátás növekedésével. Légkörkutatók végeztek egy vizsgálatot, ami azt derítette ki, hogy mi lenne, ha a légköri széndioxid-koncentráció a négyszerese volna annak, mint az iparosodás előtti időszakban volt. Akkor négy év kéne az AMOC lassulásának kezdetétől a teljes leállásig. Most a kétszeres értéknél tartunk. Bámuljuk a búgócsigát, az áhítat elmúlt, most már a hoppá van. Még nem a juj-állapot, de fontos, hogy mivel nem lineáris a folyamat, nincs hátra újabb hetven év (durván a múlt évszázad közepétől láthatjuk az AMOC lassulását), innentől gyorsulnak az események. Legutóbb 2 millió éve volt akkora széndioxid-koncentráció a Földön, de akkor 4–5 fokkal volt melegebb a klíma a jelenleginél, és ezt is el fogjuk érni nagy valószínűséggel, csak most olyan gyors a folyamat, hogy egyelőre nem tudott megolvadni az Antarktisz meg Grönland. Az Antarktiszon az ezredforduló táján paradox módon még vastagodott is a jégréteg, és mínusz 20–40 fokok voltak az óceán partján. Túl hideg volt ahhoz, hogy sok csapadék legyen, mert minél melegebb a levegő, annál több nedvességet tud magába foglalni, minél hidegebb, annál kevesebbet. Ahogy melegedett a légkör, elkezdett sűrűbben esni a hó, a tengeri jégréteg vastagodott, illetve, ami a széléről lemállott, elhanyagolható volt. Csakhogy ennek is megtörtént a fordulópontja 2012-ben, akkor ugyanis már túlzottan olvadt, elkezdett eső esni a tengerparton, és 2016-ra döbbenetes mértékű olvadás indult.
Négy év kellett csak hozzá, és az olvadás nagyon felgyorsult. Most pedig ott tartunk, hogy minden felfordul, olyan hőmérsékleti adatsorokat látunk, amik arról tanúskodnak: nagyon nagy a baj.
Nem lehet még gyorsan tenni valamit? Mi van a sokat emlegetett másfél fokos klímacéllal, amit 2050-re szeretett volna elérni az Európai Unió?
Azt el lehet felejteni.
A déli félteke meghatározó áramlatai, az El Niño és a La Niña periodikusan váltogatják egymást, leegyszerűsítve azt mondhatjuk, a La Niña némiképp fékezi, az El Niño erősíti a felmelegedést. Most újra El Niño-periódusba léptünk. Az idén vagy jövőre elérjük a bűvös másfél fokot, sőt, rövidesen kétfokos átlaghőmérséklet-növekedésről beszélhetünk. Az AMOC az 1950-es években kezdett lassulni, eltelt azóta hetven év, és most 15–20 százalékos lassulásnál tartunk. Vannak próbálkozások, amik csak rontanak a helyzeten. Hadd mondjak egy példát: nem minden antropogén eredetű gáz fűti a légkört, hiszen például a kén-dioxid hűti. Amikor a tengerjáró hajók hajtóanyagának olajösszetételét a nemzetközi egyezményeknek megfelelően szigorították, hogy tisztább dízellel menjenek, kevesebb kén-dioxidot kezdtek kibocsátani, és az okozott hőhullámot, hogy kitisztult a légkör, hiszen a kén-dioxid, miközben kétségtelenül mérgező és környezetszennyező vegyület, addig árnyékoló funkciót töltött be. A Covid is ilyen hatású volt 2020-ban, amikor szinte leállt Európa ipara és közlekedése, és csökkent a kibocsátás; áprilisban nem volt felhő az égen, és olyasmi történt, ami a mérések kezdete óta sosem: eltűntek az aeroszolok, nem tudtak felhők képződni, és tovább erősödött a felmelegedés.
Mit fogunk tapasztalni, amikor leáll az Észak-atlanti bukóáramlat?
Drasztikus változásokat. Szinte már közhelyesen hangzik, hogy „az időjárás egyre szélsőségesebb válik”, de akkor olyan szélsőségek jönnek, amikhez képest semmiség, hogy nemrég a nyár közepén 19 centis jégdarabok hullottak Olaszországban. Mindannyian megtanultuk általános vagy középiskolában, hogy Golf-áramlat egész Európára és Magyarországra is hatással van: télen fűti a kontinenst, nyáron hűti, ez az ökölszabály. Ha az AMOC leáll, a Golf-áramlat észak-atlanti ága le lesz vágva, ám a déli ág megmarad, és ott, mint mondtam, fölhalmozódik a meleg víz. Az lesz a következmény, hogy az északi félgömb összességében lehűl. A Brit-szigetek térségében és Skandináviában 6–8 fokos lehűléssel kell számolni éves átlagban, ez télen 12–14 fokos is lehet. Tudja, mi a polárfront?
Fogalmam sincs.
A hideg és meleg légtömeg határán egy állandó zóna az északi félgömbön, ami általában a 30. és a 60. szélességi kör között mozog. Nyáron, mikor több besugárzás érkezik, és elolvad a hó, ez a határzóna fölhúzódik az Északi-sarkvidék térségébe, télen meg lejön egészen a mediterrán térségig, ezért vannak télen a nagy esőzések Olaszországban, Spanyolországban. Na most, ha az AMOC leáll, ez a polárfront a téli időszakban hatalmas teret nyer dél felé, ezért a zóna fölötti rész, ahol a hideg légtömeg dominál, sokkal nagyobb lesz.
Tehát most melegedő klímában vagyunk, és hirtelen átfordulunk lehűlésbe? A Holnapután című filmben egy szökőár fagyott rá New Yorkra.
Ne tekintsük tudományosan mérvadónak azt a filmet, mert bár tartalmaz igazságelemeket, azért nem ilyen jellegű anomáliákra kell számítani. Enélkül is épp elég kellemetlen meglepetésben lesz részünk.
Az lehetséges, hogy regenerálódni fog az északi sarkvidék jege?
Egész biztosan regenerálódni fog, de ezt nem fogjuk megköszönni. A Kárpát-medencében a mostani átlaghőmérsékletnél 2–3 fokkal hidegebb lesz.
Ez első hallásra nem tűnik soknak.
Pedig nagyon sok, hiszen átlaghőmérsékletről van szó. Ez egyes időszakokban kegyetlen lehűléseket okoz majd, nem lesz ritka a tartós fagy és az akár mínusz húsz- vagy harmincfokos hideg sem. Csupán egy ilyen év volt a múlt évszázadban, 1942-ben, amikor az elődeink a Don-kanyarban haltak meg, akkor például Baján rekordot mértek, mínusz 34 fok volt. Minden tél hasonló lesz néhány évtized múlva.
Olyan teleink lesznek, amikor befagy a Duna újra. Cserébe viszont olyan nyarak jönnek, amikor nem 32 fokos, hanem akár 45-48 fokos hőségektől szenvedünk.
Ráadásul a folyóink, főleg az árterületeink nincsenek felkészítve olyan árhullámokra, amik ilyen helyzetből következnek. Amikor a nagyon hideg télből egy rövid, pár hetes vagy akár csak néhány napos átmenet után – amit tavasznak már nem is nagyon lehet nevezni – átmegyünk egy nagyon forró nyárba, az azzal jár majd, hogy sokkal több hó és jég fog felhalmozódni télen az Alpokban, és az rettentő gyorsan fog elolvadni. Tehát olyan jeges áradások lesznek, amit a modern ember még nem látott.
Mi lesz a csapadékkal?
Az összességében kevesebb lesz. Télen azért, mert a hideg levegő kevesebb nedvességet tud magában tartani, nyáron meg azért, mert a negyven fok feletti hőmérséklet a másik véglet: ilyenkor rengeteg nedvességet tud magába foglalni a levegő, és ezért nem képződnek felhők. A mediterrán térség jelenlegi aszályproblémájának is ez az oka.
Gyakorlatilag két évszakunk lesz, tél és nyár? És a mérsékelt övi klíma megszűnik?
Így van. Trópusi klímánk lesz nyáron, és sarkvidéki klímánk télen.
Az egész civilizációnk a mérsékelt égövi klímára van berendezve. Ha ez megszűnik, akkor megszűnik jelen formájában a mezőgazdaság, és így az élelmiszer-ellátás is.
Nagy valószínűséggel ez várható, és olyan drasztikusan, hogy ezt a folyamatot növénynemesítéssel és génmódosítással már nem fogjuk tudni utolérni.
Mindez harminc év múlva?
A kutatók az ötvenes éveket jelölték meg legvalószínűbb időpontként, de ez nem úgy fog bekövetkezni, hogy addig semmi, és aztán hirtelen ránk szakad az egész. Már most is kapunk elég kemény kóstolókat. Én úgy gondolom, hogy már a következő évtizedben lesznek próbaverziói ennek a katasztrófának, vagyis megjelenik egy-egy nagyon hideg hónap télen, és a nagyon nagy meleg nyáron.
És a déli féltekén mit okoz, hogy az északi félteke éghajlata felborul az AMOC leállása miatt?
A déli félteke hőmérséklete berobban, az Antarktisz bődületesen olvadni kezd. Rettenetesen mértékben növekedik majd az óceán vízszintje.
Nagy Balázs geográfus egy vele készült interjúnkban azt mondta, már néhány deciméteres vízszint-emelkedés is hatalmas embertömegek élőhelyét tenné tönkre.
Ez nem néhány deciméter lesz, hanem több méter. A déli félgömb összességében szinte felforr.
Mennyire marad élhető egyáltalán az északi félteke?
A Föld élelmiszerkosarainak nevezett helyek – az USA és Kanada középső nagy alföldi régiói vagy a Csernozjom-régió Oroszországban és Ukrajnában –használhatatlanok lesznek gabonatermesztésre. Vannak olyan rövid tenyészidejű fajok, mint a sárgarépa, a zöldborsó meg a retek, amiket valószínűleg lehet majd termeszteni, csak át kell hozzá alakítanunk az étrendünket. Meg az életmódunkat, hiszen ez a megváltozott klíma a jelenleginél is nagyobb energiaszükséglettel jár majd: télen fűteni és nyáron hűteni kell. A Kárpát-medencében is csak rövid tenyészidejű növényeket lehet majd termeszteni, amik abban a forróságban – öntözés mellett – megélnek. Úgy látom, hogy már nem a megelőzésre kell fordítani az energiáinkat, mert az kárba vész. Az erőforrásokkal, ahogy az ENSZ-főtitkár, António Guterres is mondta, az alkalmazkodást fókuszba helyezve kellene gazdálkodni.
Magyarországon például a lehető leggyorsabban le kell szigetelni minden épületet, de vastagon. A másik sürgető kérdés a víztározás. Állandó és hatalmas víztározókat kell építenünk, amikből öntözni lehet könnyen, nem száz kilométerekre elszállítva a vizet. A téli olvadékvizet megtartani, az ország keleti felén főleg, mert nyáron a Tisza szinte biztosan kiszárad majd.
És a Duna?
A Dunában lesz víz, de a viselkedése a mostani vízjáráshoz képest is szélsőségessé válik, néha apadásokkal, máskor óriási árhullámokkal. A Dunán is nagy árvíztározókat kell építeni, ami óriási beruházás, de bele kéne vágni minél hamarabb. A harmadik pedig: rengeteg üvegházat építeni, amiket geotermikus energiával kellene fűteni. Ez nyilván nagyon magas zöldségárakat fog eredményezni, de legalább lesz zöldség. Már vannak amúgy geotermiával meghajtott üvegházak Magyarországon, csak egyelőre nagyon kevés.
Léteznek úgynevezett bolygómérnöki megoldások, tehát az időjárást, a csapadékot, a besugárzást képesek vagyunk befolyásolni. Ezek miért nem terjedtek el még mindig?
A geomérnöki tevékenység jelenleg csak azért nem folyik nagy léptékben, mert még mindig nem fáj eléggé az éghajlatváltozás az emberek nagy részének. Ha a Covid előtt egy évvel akartuk volna a kijárási tilalmat elrendelni, városokat felégető tüntetések lettek volna. Tehát el kell jönni az időpontnak, amikor a helyzet már elég sok embernek fáj, ráadásul a gazdag társadalmakban. Az a hír, hogy Kongóban több millió embernél kikötötték a villanyt, mert nem tudták fizetni a megugró díjakat, sajnos senkit nem érdekel különösebben; ó, szegények, mondjuk erre, és levesszük a polcról a következő dobozos kólát. Pedig a geomérnöki elképzeléseknek már vannak kézzelfogható kutatási eredményei. A Covidnál a testünkbe kellett injektálni a megoldást, most a sztratoszférába kell. Az egyik fő vonal a kalcium-karbonát, magyarul a mészkő.
Mészkövet a légkörbe?
Bizony: ugyanis a mészkő fehér, és visszaveri a napsugárzást. Nagyon apróra, lisztállagúra őrölve kell fölvinni a sztratoszférába néhány millió tonnát, és folyamatosan pótolni, ahogy kiürül. Ennek megvan a technológiája, és nagyságrendileg nem is olyan drága. Körülbelül 50 milliárd dollár lenne éves szinten, tehát ez abszolút megléphető az emberiségnek, a globális GDP-hez képest elhanyagolható összegről van szó.
Azért, ha jól sejtem, ez önmagában nem oldaná meg a problémát.
Nem, de átmenetileg sokat javítana a helyzeten.
Kockázatok és mellékhatások?
Évről évre többet kell fölvinni. Tehát lehet, hogy 20–30 évig megoldást jelent, de nem tovább. Évről évre nőni fog a mennyiség, amit föl kell cipelni valahogy léggömbökkel, Boeingekkel, harci repülőgépekkel, hiszen közben az erősödő üvegházhatást csak egyre több mészkőporral tudjuk ellensúlyozni.
Hogy fog ez kinézni?
Nem fogjuk látni, olyan kis koncentrációban lesz a mészkő a levegőben. Egy kicsit pirosabbak lesznek a naplementék. Persze ehhez is, mint mindenhez, rengeteg fosszilis energiát kell elégetni, ami növeli a felmelegedést. Ahogy egyébként minden olyan tevékenység, amit az úgynevezett zöld átállás érdekében teszünk, úgy kezdődik, hogy még több és még több szén-dioxidot bocsátunk a légkörbe.
A kígyó saját farkába harap.
Pontosan.
A széndioxid-koncentráció növekedésének nincsen egy olyan átbillenési pontja, ahol már nem okoz további felmelegedést?
De, csak az olyan 1100 ppm körül van a mostani 420 ppm-hez képest. (A ppm ez esetben a légköri széndioxid-koncentráció mérőszáma – a szerk.) Ami tízfokos átlaghőmérséklet-növekedést jelentene, és ez nagyjából százmillió évvel ezelőtt történt meg utoljára. A hüllők szerették azt a klímát. De emlősök nem éltek akkor még a Földön, és egy ilyen melegedést most sem bírnának ki; nemcsak az ember, hanem az összes emlős kipusztulna. Persze azt az átbillenési pontot is elérhetjük, de inkább nem kéne. Már a négy–ötfokos emelkedésnél is tömeges kihalás következik be, beleértve a homo sapienst.
Mi a megoldás?
Nincs megnyugtató megoldás, tények vannak. A tudományos konszenzus hiába 98,4 százalék abban a tekintetben, hogy mi okozza az éghajlatváltozást és mik a következményei; azzal kapcsolatban is van kutatási eredmény, hogy az embereknek mindössze 6–7 százaléka van tudatában mindennek.
A fenntartható átállásnak, ami megfékezi a klímaváltozást, és aminek következtében esetleg elkerülhetnénk az AMOC leállását, még jelei sincsenek, és olyan technológiákról sem tudunk, amikkel további kibocsátás-növekedés nélkül fent lehetne tartani a jelenlegi civilizációt. Én úgy vélem, hamarabb lesz pénzügyi és gazdasági összeomlás, minthogy az AMOC leállna. Az energia-felhasználásnak is van egy evolúciója: több tízezer évig fát használtunk, aztán több száz évig szenet, durván száz éve használjuk az olajat, néhány évtizede a gázt, az uránt, a vízerőműveket, és ilyen intenzíven csupán néhány éve a nap- és a szélerőműveket. Ezek a ciklusok egyre rövidülnek, és szó sincs arról, hogy az egyikről közben leváltunk volna. Ugyanúgy égetjük a fát, csak nagyobb volumenben. Nem jövünk le semmilyen energiaforrásról, csak egymásra pakoljuk őket, miközben már most sincs elég kitermelhető olaj. Minél kevesebb a forrásunk – akár energiáról, akár nyersanyagokról beszélünk –, annál őrültebb tempóban használjuk őket, és nem nehéz megjósolni, hogy közel a pont, ahonnan így ez már nem megy tovább. Organikusan pedig nem fog megoldódni a helyzet, mert annyi időnk nincsen.
Végünk van?
Azt nem mondtam. A személyes véleményem, hogy keresztül kell mennünk egy borzasztó krízisen. Bekövetkezik majd a civilizációnk összeomlása – iszonyú emberáldozat árán, sok faj eltűnésével. De ez egy köztes folyamat. Az AMOC sem végleg áll le, csak néhány száz évre, de addig legalább kevesebb lesz a kibocsátás, valamint a szén-dioxid jelentős része és gyakorlatilag az összes metán kiürül a légkörből, és akkor, mondjuk 300 év múlva, egy sokkal alacsonyabb átlaghőmérsékleten újra beindul magától, csak az nekünk rettenetesen hosszú idő. De azért nincs vége a világnak: az emberiség, pontosabban az emberség maradéka később még talán újrakezdheti, tanulva az elődök hibáiból.
Ezeket olvashatja még a 24.hu világvége-interjúsorozatában:
- Tavaly nyáron Gelencsér András légkörkutató, a Pannon Egyetem rektora kifejtette lapunknak, hogy a környezeti krízist már nem tudjuk megállítani, és a civilizációnk néhány évtizeden belül összeomlik. Az interjút itt olvashatja.
- Kisvártatva leközöltük a professzor állításai ellen tiltakozó válaszcikket, amit tíz magyar kutató írt alá, köztük Ürge-Vorsatz Diána, az IPCC (Éghajlatváltozási Kormányközi Testület) alelnöke.
- Aztán további két tudóssal készítettünk interjút, akik élesen vitatták Gelencsér állításait. Takács-Sánta András humánökológus kifejtette: lépésről lépésre elérhető a változás, amely megmenti a bolygót; a vele készült interjú itt található. Antal Miklós ökológiai közgazdász egyenesen károsnak, tévesnek ítélte Gelencsér legfőbb állításait; az ő érveit ebből a cikkből ismerhetik meg.
- Ezek után megadtuk a lehetőséget Gelencsér Andrásnak, hogy tételesen reagáljon a kritikákra.
- Ezt követően meghívtuk a szerkesztőségbe Gelencsér Andrást, Ürge-Vorsatz Diánát és Nagy Balázs geográfus kutatót, hogy személyesen vitassák meg, megmenthető-e a bolygó. Hogy mi sült ki ebből? Megtudhatja, ha megnézi a beszélgetésről készült videónkat!
- Apropó, Nagy Balázs: a földrajztudós korábban adott nekünk egy interjút a klímaváltozás lehetséges kimeneteleiről azt állítva, hogy pusztító árvizek jönnek, és a tengervízszint-emelkedés átrajzolja a térképet a közeljövőben. Ezt az interjút itt böngészheti át.
- Ezek után interjút készítettünk Ágoston-Kostyál Csilla környezetpszichológus kutatóval arról, miként tudunk megküzdeni a lelki teherrel, amit a klímaváltozás megtapasztalása jelent. Ha ez önt is érdekli, kattintson ide!
- Szalóczy Zsolt üzletember-fizikus tovább emelte a tétet: szerinte a klímaváltozás exponenciálisan gyorsuló folyamat, amely úgy beszűkíti a létfeltételeket, hogy néhány évtized alatt valószínűleg az emberiség minimum fele elpusztul. Be kell rendezkedni a változásra, egyéni stratégiákat kidolgozni a túlélésért. Aki vállalja a sokkterápiát, ezért az interjúért ide kattintson.
- Szathmáry Eörs evolúcióbiológus úgy véli, 2050-re bekövetkezhet a globális összeomlás, ha nem kezdünk mihamarabb együttműködni; szerinte nemcsak a mohóság és a versengés, hanem a kooperáció készsége is bennünk van. Ezt az interjút itt találja.
- Pálfy József geológus professzor a földtörténeti múlt tanulságai alapján vázolta fel a jövőt, a megoldásokat is felvillantva.
- Így jutottunk el idáig, és a sorozatot folytatjuk. Olyan kutatókat fogunk megkeresni, akiknek van javaslatuk arra, hogyan tudjuk túlélni a krízist, amit magunknak okoztunk.
