Kevés amerikai van, aki gyermekkora egy pontján ne akart volna asztronauta lenni. Mindez nem meglepő, az Egyesült Államok űrhajóstörténete egészen lenyűgöző múlttal büszkélkedik, gondoljunk csak az Apollo-programra, de a jelen és a jövő sem kevésbé izgalmas: a Nemzetközi Űrállomáson folyamatosan tartózkodnak amerikaiak, néhány év múlva pedig az Egyesült Államok ismét embert juttathat a Holdra.
Noha az űrhajóstéma a magyar gyerekek közül is sokakat foglalkoztat, a lelkesedésnek nem igazán kedvez, hogy csekély a pozitív példa, a hivatásos Farkas Bertalant és az űrturista Charles Simonyit leszámítva magyar ember még nem fordult meg az űrben.
A kiválasztási folyamat 2021 őszén indult, különböző vizsgálatok, tesztek után pedig 2023 tavaszára a 247 jelentkezőből négyen maradtak:
- Cserényi Gyula 1989-ben született, erősáramú villamosmérnökként végzett. Általánosan aktív életet él, akadályfutó, motorozik, túrázik, kerékpározik, korábban vívott, teniszezett, falmászott. Már gyerekként is nagyon széles volt az érdeklődési területe, a biológiától a kémián, a fizikán és a matematikán át az űr világáig sok téma foglalkoztatta.
- Kapu Tibor 1991-ben született, fejlesztőmérnöki végzettségű. Maratonista, félmaratonista, ejtőernyőzik, snowboardozik, tantrixozik, gyerekkora óta kosárlabdázik. Gyermekként komolyan érdeklődött a vadászgépek iránt, majd felnőttként kezdett el foglalkozni az űrtechnológia, különösen a magánűripar kérdéseivel.
- Dr. Schlégl Ádám 1989-ben született, ortopédsebész, a Pécsi Tudományegyetem oktatója. A kjokusin karateirányzat mestere, hegyet mászik, motorozik. Az emberi szervezet tűrőképessége mindig is foglalkoztatta, orvosként pedig ebből a szempontból a világűr extrém környezete különösen érdekes számára.
- Szakály András 1983-ban született, repülőipari-tervezőmérnökként többek között az Airbusnál dolgozott, de angol szakfordítóként, tolmácsként is tevékenykedik. Síel, fut és motorozik. Gyermekként már érdekelte a repülés és az űrrepülés, számára a Hunor révén éledt fel ismét az álom, hogy űrhajóssá váljon.
Közülük kerül majd ki az az egy űrhajós, aki 30 napos kutatómisszión fog részt venni a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén – egy másik jelöltet tartalékként készítenek fel a konkrét küldetésre. Az érintett missziója során hazai készítésű műszereket is használ majd, és magyar fejlesztésű kísérleteket végezhet el.
A négy jelölttel a Hunor program orvosi vizsgálatainak helyszínén, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán találkozhatott a 24.hu. Mi motivál egy magyart arra, hogy űrhajós legyen, a jelöltek hogyan élik meg a kiképzést, és miként lendítheti fel a Hunor a magyar űripart? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
Hosszú évek munkája
Talán nem árulunk el nagy titkot: nem lehet akárkiből űrhajós, komoly mentális és testi felkészültség szükséges, a felsőfokú végzettség alapkövetelmény, a Nemzetközi Űrállomás szabályai miatt pedig még a tökéletes angoltudás is kritérium. A Hunor négy jelöltje közül hárman mérnökök, egy orvos, és mindannyian sportolnak.
„Szeretek mozogni, de nem vagyok az a minden nap reggeltől estig sportoló típus” – kezdte Szakály András. Mint elmondta, a kiválasztásnál, a terhelhetőség felmérésekor és az orvosi vizsgálatoknál természetesen alapszempont volt, hogy ki milyen állapotú, ezekre a tesztekre viszont igazán készülni nem lehet: a megoldás az, ha az ember megfelelően éli az életét, ehhez pedig mozgásra is szükség van.
„Nem elvárás, hogy az ember kimagasló futó vagy birkózó legyen. Az orvosi kiválasztásnál főleg arra koncentráltak, hogy mennyire tartottuk karban a testünket azt megelőzően, ehhez nyilvánvalóan kell a sport is” – tette hozzá Kapu Tibor, aki szerint a kitartó mozgás nemcsak testileg, hanem mentálisan is hozzáad az ember teljesítményéhez, segít például kitartóvá válni.
Hasonlóan látja Cserényi Gyula, aki szerint az ép testben ép léleknek van egy reális, a mai világban is értelmezhető jelentése. Korábban ő maga is az egészség kedvéért mozgott, hogy 30, 40 vagy 50 év múlva is jó karban legyen. „Profi sportolók nem vagyunk, az edzésprogram az elején meg is terhelt minket” – mondta a 24.hu-nak.
Azért az olyan teszteken, amelyeken mi átestünk, nagyon hamar kijön, ha valaki csak az elmúlt pár hónapban próbálta felpörgetni magát, vagy hosszú évek felépített fizikuma van a háttérben.
Azt is hozzátenném, hogy a sportmúlt sokat segít majd nekünk abban, hogy a kiképzés közel élsportolói edzésprogramját teljesíteni tudjuk” – világított rá Schlégl Ádám.
Nem egy katonaság, de azért kemény
Az Európai Űrügynökségnél, a Semmelweis Egyetemen, a Magyar Energiatudományi Kutatóközpontban és a Magyar Honvédség kecskeméti repülőbázisán zajló, összetett, többlépcsős kiválasztási folyamat után messze nem ért véget a jelöltek munkája, az igazi feladat csak a közelmúltban, a képzés elindulásával kezdődött meg. A felkészítés kemény, igaz, azért nem a katonai kiképzések kegyetlenségére kell asszociálni: a tempó feszes, a hangulat azonban kifejezetten könnyed.
„A kiválasztásnál alapvetően nem maguk a tesztek voltak egyesével nehezek, hanem az, hogy egymást követően nagyon sokat kellett elvégezni, erős volt a nyomás, a stressz. A fizikai oldalon a spiroergometria bizonyult a legmegterhelőbbnek, itt az embernek tényleg ki kell adnia a 100 százalékot, majdhogynem összeesésig futtatják” – elevenítette fel Cserényi Gyula, aki egyelőre nem tudja eldönteni, hogy a felkészítésben a testi vagy a mentális részét érzi-e nagyobb kihívásnak.
„A képzésünk teljesen civil, a fókusz azon van, hogy tudományosan képesek legyünk a feladatok végrehajtására. Az űrbéli kihívások miatt emellett szigorú testi felkészülés is szükséges” – tette hozzá. A súlytalanságban töltött idő alatt például az ember veszít az izomtömegéből, úgyhogy elengedhetetlen, hogy a felbocsátáskor a küldetés tagjainak kondíciója kimagasló legyen.
„Úgy gondolom, hogy egy katonai kiképzéshez képest talán az a legnagyobb különbség, hogy mi nem egy bentlakásos felkészítésen veszünk részt. Van egy nem rövid és elég kiszámíthatatlan munkaidőnk, amely után viszont haza tudunk menni. Természetesen a hangulat is jóval oldottabb, mint amilyen a hadseregben lehet” – nyilatkozta Schlégl Ádám.
Kapu Tibor szerint a kiképzés felfutó szakaszban van, komoly, megerőltető időszaknak néznek elébe. Nem egyszerű felkészítésről, hanem jelentős életmódváltásról van szó, amely az alvástól a táplálkozáson át a testmozgásig sok területre kihat. Nem lehet elégszer hangsúlyozni: a Hunor egy tudományos program, az egy-másfél évig tartó kiképzés alatt nem elég a hibátlan fizikumig eljutni, rengeteg műszaki és tudományos kompetenciát is el kell sajátítaniuk a jelölteknek.
Egy országot kell képviselni
Bárki is jut majd fel a Nemzetközi Űrállomásra, küldetése tudományos jellegű lesz, feladata azonban messze túlmutat a kísérletek elvégzésén. Míg az Egyesült Államokban Neil Armstrongtól Christina Kochig megannyi asztronauta inspirálhatta a nemzedékeket, addig Magyarországon Farkas Bertalant leszámítva nincsen hazai példakép. Az űrhajózás hosszú ideje nem reális álom a magyar fiatalok számára, ez ugyanakkor rövidesen megváltozhat.
Az biztos, hogy Farkas Bertalan 1980-as missziója óta gyökeresen átalakult a világ. „Farkas Bertalan óta rengetegen fordultak meg az űrben, még ha nem is Magyarországról, ezért talán kisebb lesz a küldetés hírértéke. A missziónak inkább utólag lehet jelentősége, azt nem gondolnám, hogy az űrhajósunk majd fent posztol a közösségi oldalakra, mert nagyon feszes lesz a menetrend, napi 16 óra percről percre be lesz táblázva” – mondta Szakály András lapunknak. Mint hozzátette, az új űrhajósnak mindenképp inspirációt kell nyújtania, ám útja inkább a magyar űrtudományos közösség, semmint önmaga miatt lesz fontos.
Kapu Tibor szerint űrhajósnak lenni óriási felelősség, egy egész közösség munkája van abban, ha az ember ott lehet a Nemzetközi Űrállomáson, odafent pedig a tudósok kezeként, szemeként kell eljárni. Emellett Magyarországot is képviselni kell, Kapu Tibor számára pedig az inspiráció kiemelt jelentőségű. „Az a cél, hogy ne teljen el még egyszer több mint negyven év két magyar űrutazás között, hanem felnőjön utánunk sok-sok olyan generáció, amelynek az űrutazás tényleg reális álom” – nyilatkozta lapunknak.
„Nemcsak annak, aki felmegy, hanem mind a négyünknek nagy a felelőssége. Legalább akkora feladat a kísérletek végrehajtása, mint amennyire a következő nemzedék inspirálása, illetve az, hogy a magyar tudomány zászlóvivői legyünk itthon és külföldön egyaránt” – mondta Schlégl Ádám. A jelölt szerint a program része lesz, hogy az űrből bejelentkezzenek, akár előadást is tartsanak, az űrállomáson azonban egyértelműen a kutatómunkán lesz a hangsúly, a tudománynépszerűsítés és a kutatói pályára motiválás inkább a visszatérés után válhat elsődleges céllá.
„Kutatóűrhajósok leszünk, közülünk ketten ki lesznek választva a konkrét misszió kísérleteinek megvalósítására.
Mögöttünk ott áll egy orvosi csapat, az Energiatudományi Kutatóközpont szakemberei, a kísérleteket kidolgozó kutatók és még sokan mások. Magyarország tudósait képviseljük
– fogalmazta meg Cserényi Gyula. Mint rávilágított, az űrben óriási gazdasági lehetőség rejlik, ezért az is fontos lenne, hogy a későbbiekben még több magyar juthasson ki ebbe a környezetbe. „Szeretném, ha a mostani és a későbbi fiatalok úgy nőnének fel, hogy igenis van lehetőségük űrhajósnak lenni. Kvázi a munkaköri leírásunk része, hogy motiváljuk az elkövetkező generációkat” – mondta.
Végtelen lehetőségek
Nem kérdéses immár: a jövő szempontjából kiemelt jelentőségű lesz, hogy hazánk mennyire tudja képviseltetni magát a világűrben. Megannyi földi technológia már most az űrben jelen lévő eszközökre támaszkodik – gondoljunk csak a navigációra –, és sok még a kiaknázatlan, ma még egészen sci-fibe illő terület. Az idegen égitestek, így az aszteroidák nyersanyagainak kinyerése például egy nap, talán a nem is olyan távoli jövőben virágzó iparággá válhat.
„Külföldön, de itthon is egyre inkább azt látjuk, hogy az űripar a magánszektor irányába tolódik el. Úgy gondolom, ha Magyarország jó időben száll be ebbe a versenybe, annak nagyon pozitív eredményei lehetnek” – nyilatkozta Szakály András. Az űrhajósjelölt szerint az űripar egyik különlegessége, hogy nem is annyira nyersanyag-, inkább tudásigényes, emiatt pedig egy kisebb ország is képes nagyot alkotni a területen, különösen, ha egyedi ötlettel, ötletekkel lép be.
Mint Kapu Tibor kifejtette: egyszerűen nem igaz, hogy kis országként nem lehet jelentős dolgokat elérni ebben az iparban. Kevés magyar mérnök is komoly eredményeket tud megvalósítani innovatív technológiákkal, kimagasló ötletekkel, éppen ezért rendkívül fontos az, hogy ezt a programot most, időben kezdjük el.
A Wright fivérek 1903-ban repültek először, 1969-ben pedig már lábnyom volt a Holdon.
A technológia fejlődése robbanásszerű, szerintem visszatekintve megdöbbentő lesz az, amit 2050-ben a saját szemünkkel látunk majd az űriparban” – emelte ki Kapu Tibor.
Schlégl Ádám szerint szinte minden elemző azzal számol, hogy ebben a században az űripar a három legnagyobb iparág egyikévé fog válni. „Egészen biztos, hogy egyre inkább piaci alapú és egyre nagyobb jelentőségű lesz” – tette hozzá. Orvosként a jelöltet a technológiai kérdések mellett az foglalkoztatja különösen, hogy az emberiség az űrrepüléseket tekintve milyen messzire juthat el. Egy Mars-misszió például a mai tudásunk és technológiánk mellett, a szélsőséges környezet szervezetre gyakorolt hatása miatt öngyilkos küldetéssel érne fel, sok tehát még a megoldandó probléma.
Cserényi Gyula szerint a lehetőségeken töprengve érdemes megnézni, hogy az űripari vállalatok mennyi pénzt fektetnek a szektorba. „Komoly kalkulációk állnak a háttérben. Ha a SpaceX-nek, a Blue Originnek és sok más, esetenként egészen apró cégnek megéri, akkor kellő megfontoltság után egy kis országnak is. Egyértelműen egy gazdaságilag profitábilis szektorról beszélünk, és maguk az űrrepülések azért is nélkülözhetetlenek, hogy ezen a téren is előrelépjünk” – mondta lapunknak. Kevéssé köztudott, ám az űrhajósokon a misszió előtt, alatt és után is azzal a céllal hajtanak végre megannyi orvosi tesztet, hogy az adatokból jobban megismerjék, az űrbéli környezet miként befolyásolja az emberi szervezetet.
Hazánk egyébként egyáltalán nem újonc az űripar területén, komoly, a Hunort is magába foglaló stratégiája van, egyre több a sikeres hazai cég, az űrsugárzás mérésében, azaz űrdozimetriában pedig régóta kimagaslóan teljesítünk. A Pille sugárzásmérő annak idején Farkas Bertalannal utazott a világűrbe, ennek ötödik generációs eszköze pedig épp a Hunor program keretében éri majd el a Nemzetközi Űrállomást.
A magyar sugárzásmérők a NASA-val és más szervezetekkel való együttműködésben az elmúlt 40 évben is ott voltak a Föld körüli pályán. A Hunor már csak azért is kiemelt jelentőségű lehet, mert azzal, hogy egy magyar ott lesz a Nemzetközi Űrállomáson, az országok közötti kapcsolatok is tovább épülhetnek, a magyar űripari vállalatok pedig olyan referenciákhoz jutnak, amelyre építve helyet szerezhetnek maguknak a világgazdaság egyik legmagasabb hozzáadott értékű szektorában.
