Tudomány

Több ezer éves csontvázat találtak Lengyelországban

Egy 7000 éves, kifejezetten jó állapotban konzerválódott személy csontvázára bukkantak Krakkó közelében, Słomnikinél – írja a Live Science. Az újkőkori leletet egy tér felújítása közben találták meg, a test mellett edénytöredékek is előkerültek. A tárgyak a vonaldíszes kerámia kultúrájától származnak, Paweł Micyk, a Galty földtani és műszaki vállalat régésze szerint a maradványok ezek alapján 7000 évesek lehetnek.

Az elhunytat laza, nem savas talajba temették el, ami nagyban hozzájárult a csontok megőrződéséhez.

A kutatók antropológiai és szénizotópos elemzés alá fogják vetni a maradványokat, hogy többet is kideríthessenek a halottról.

Lowell Georgia / Getty Images

A lelőhelyen kovakőeszközöket is feltártak. Sajnos a sírmellékek egy része megsérült, amikor a nyughely felső szintjét a múltban megbolygatták.

Małgorzata Kot, a Varsói Egyetem munkatársa, aki nem vett részt az ásatásban, úgy véli, különleges felfedezésről van szó. A sír a legkorábbi újkőkori földművesektől származik, akik délről átkeltek a Kárpátokon, és az időszámítás előtti 6. évezredben megérkeztek a mai Lengyelországba.

Ezen korai földművesek kultúrájáról, különösen temetkezéséről továbbra sem tudni sokat. Kot szerint a korabeliek halottaikat vagy a településeken belül, vagy azokon kívül temették el, a temetők viszont nagyon ritkák voltak. Az újonnan megtalált sír segíthet megérteni az ősi kultúrát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik