Akár épületben vagyunk, akár a szabadban, 1,5 Celsius-foknyi hőmérsékletkülönbséget valószínűleg nem fogunk a „bőrünkön érezni”, csak akkor érzékeljük, ha folyamatosan a hőmérőt ellenőrizzük. Másfél fok a bolygó éves átlaghőmérsékletében azonban óriási változásokat indít el, sőt az emberiség előtt álló legnagyobb kihívás, hogy csak másfél fokot emelkedjen a hőmérséklet az évszázad végéig. Ennél nagyobb növekedés ugyanis visszafordíthatatlan és megjósolhatatlan következményekkel járna.
Ezek már nem csak jelzések
Ez a globális felmelegedés, ami immár bizonyítottan nagyrészt az emberi tevékenység miatt indult be, elsősorban a légkörbe juttatott, töménytelen mennyiségű szén-dioxid okozta üvegházhatás a felelős érte. Jelenleg nagyjából 1,2 Celsius-fokos emelkedésnél tartunk – az ipari forradalom előtti szinthez képest –, amit aztán végképp nem érzékelhetünk, nem is tűnik soknak, ám a jelenség lényege nem is ez az egy fok.
Földünk különböző régióiban más és más tendenciák figyelhetők meg, ám közös bennük, hogy az időjárás mindenhol szélsőségessé válik: hőhullámok, hidegbetörések, aszályok, pusztító viharok, áradások stb. Egy fok ide vagy oda, az extrém időjárást már szó szerint a bőrünkön érezzük – ezért kifejezőbb klímaváltozást emlegetni globális felmelegedés helyett.
Társadalmunk többsége a természettől végletesen elszakadva, védett körülmények között éli életét, így „időjárási memóriája” igencsak rövid. Az őszi és a decemberi nagy esők hamar kitörölték a nyári aszály emlékét, a mostani hidegben kevesen tudják felidézni, milyen rettenetes volt 40 fokban fuldokolni. Ezért Molnár László meteorológusnak, a Kiderül.hu munkatársának segítségével áttekintjük a 2022-es évet, amely akár emlékszünk rá, akár nem, ismét a szélsőségek jegyében telt. Sőt, a szakember nyomán elmondhatjuk, hogy
Szárazabb volt több esővel
A legfontosabb és egyben legtragikusabb időjáráshoz köthető esemény egyértelműen az aszály volt. Óriási károkat okozott, a száradó, senyvedő növényzet, az eltűnő tavak és vízfolyások látványa mindenkit sokkolt, emellett ékes példáját adja annak, milyen szörnyű játékot játszanak velünk a klímaváltozás következményei.
A 2011-es évben ugyanis kevesebb csapadék hullott a vegetációs időszakban, mint 2022-ben, mégis ez utóbbi súlyosabb aszállyal járt. Miért?
Mert 2010 az eddigi legcsapadékosabb évünk volt, és a talajban volt annyi tartalék, ami némileg ellensúlyozta a csapadékhiányt. Az idén azonban nem volt mögöttünk ilyen év, de jött a nyári őrületes hőség – többször csak tizedfokokon múltak a hőségrekordok –, ami extrém módon kiszárította a talaj felsőbb rétegeit
– mondja a 24.hu-nak Molnár László.
Ha emlékszünk rá, sok helyen már a fák gyökere sem volt képes a víz szintjéig nyújtózkodni, kutak száradtak ki, vízkorlátozásokat kellett bevezetni – az év első nyolc hónapjában a keleti országrészben gyakorlatilag nem esett számottevő eső. A szárazságért egyrészt a La Nina felelős, de ilyen szélsőség előidézésére önmagában képtelen lenne, óriási szerep hárult az időjárási helyzetek alapvető mintázatainak megváltozására is.
Ennek részleteit itt mutattuk be részletesebben. A lényeg: az Atlanti-óceán északi részén tapasztalható meteorológiai jelenségek alapján mondja a szakember, hogy amit tapasztalunk, az már a klímaváltozás maga.
Száraz és meleg tél
A részletekre térve: az itt szereplő számadatok az Országos Meteorológiai Szolgálat Éghajlati visszatekintőjében lelhetők fel ábrákkal és grafikonokkal kiegészítve. A tél 2022 elejére jutó két hónapja látszólagos nyugalomban telt, nyugatias áramlás szállított hazánkba enyhe levegőt. Ahova ebből „kevesebb ért el”, a Tiszántúlon és az Északi-középhegységben januárban még 0 fok alatt volt a középhőmérséklet, februárban aztán már mindenhol bőven a pozitív tartományban találjuk az átlagot.
Januárban először a melegrekordok dőltek, 5-én, Sellyén például 18,2 fokot mértek, majd a hónap közepén, egészen pontosan 13-án Pocsajon -18 fokkal állt be ’22 januárjának negatív rekordja. A hideg és téli napok száma is feleannyi volt, mint az elmúlt 30 év átlaga, a január 1,2, míg a február 3,2 fokkal volt melegebb a normának tekintett 1991-2020-es időszaknál.
A csapadék gyakorlatilag említést sem érdemel. Mindkét hónapban 0 és 20 mm között volt erős országos szórást mutatva, a januári csapadék 28, a februári 35 százaléka volt a 30 éves átlagnak.
Április, a kakukktojás
A tavasz hűvösen indult, március 22-éig jócskán hidegebb volt a szokásosnál, majd innen a másik végletbe csapott a hőmérséklet, a végeredmény pedig a normaértéknél 0,6 fokkal hidegebb hónap lett. A csapadékösszeg 41 százalékkal marad el a szokásostól: az északkeleti szegletben hullott átlagos vagy a feletti mennyiség, hazán területének túlnyomó többsége azonban valójában teljesen szárazon maradt.
Aki már ekkor az aszály miatt aggódott, áprilisban fellélegezhetett: rengeteg volt az eső, 25 százalékkal több az átlagnál, a zöme az ország középső tájait érte. Hőmérsékleti szempontból két fok volt az eltérés, méghozzá negatív irányban.
Április valódi kakukktojás volt: olyan időjárási helyzet alakult ki, amely segítette a mediterrán ciklonok eljutását a Kárpát-medencébe, ennek köszönhettük az esőket
– emeli ki Molnár László.
De hiába, a május máris visszarántott a valóságba. A Dunántúl déli, nyugati sávjának kivételével az átlagos csapadékmennyiség 30-70 százaléka hullott, keleten, északkeleten még mutatóba is alig jutott. Itt már kezdett kirajzolódni az Alföldet sújtó szárazság, miközben a középhőmérséklet 1,3 fokkal volt magasabb a szokásosnál.
Jócskán befűtött a nyár
Említésre méltó csapadékot keletre június sem hozott, sőt, egyes területeken 5 mm-nél is kevesebb esett, míg nyugaton még elérte, sőt nagy területeken meg is haladta az átlagot. Mindemellé komoly hőség járult, országosan 27 nyári és 10 hőségnapot mértek (előbbinél a maximumhőmérséklet eléri vagy meghaladja a 25, utóbbinál a 30 fokot), és két forró nap, azaz a 35 Celsius-fokot elérő és/vagy meghaladó nap is jutott a nyár első hónapjára. Előbbi két kategória nagyjából másfélszerese a sokéves átlagnak, míg forró napok júniusi átlaga nulla. A középhőmérséklet összességében
Az elődeit 1,6 fokkal meghaladó július „csupán” az ötödik legmelegebb volt a XX. század legeleje óta, de 27 nyári, 17 hőség- és 5 forró nappal tömegeknek okozott nehéz időszakokat. Átléptünk egy „vörös” határvonalat is, 23-án két helyen 41,5 fokot mértek, miközben csak érdekességként, július 18-án Zabaron mindösszesen 3,8 fokot mutattak a hőmérők. Ami a csapadékot illeti, a Nyugat-Dunántúl és az Északi középhegység kivételével, nagyjából elhanyagolható volt a mennyisége (főleg a hónapra jellemző forróságban), országosan az átlag alig 44 százaléka volt.
Augusztus is rosszul indult, 18-áig gyakorlatilag nem esett, majd megjöttek végre az esők, amelyek napok alatt a szokásos mennyiség 89 százalékára hozták fel a mennyiségét – az idei termés szempontjából ez már igazából nem is számított. A keleti területek azonban még ekkor is szomjaztak, az összehasonlítás kedvéért: míg a Dunántúl egyes részein a 100 mm feletti összegek voltak jellemzőek, addig az Alföld jelentős részének a 30 mm alatti értékkel kellett beérnie. A megszokottnál 2,2 fokkal melegebb augusztus a második legforróbb volt 1901-től kezdve, az úgynevezett küszöbnapokból is több jutott a sokéves átlagnál: 28 nyári, 16 hőség- és három forró napot regisztráltak.
Megint száraz, megint esős
A szokásosnál 0,4 fokkal hűvösebb szeptember aztán végre jelentősen enyhítette az aszályt: alig akadt esőmentes nap, az elmúlt 30 év normájának másfélszerese ömlött a nyakunkba, és végre a keleti országrész is felfrissülhetett. Októberben aztán ismét fordult a kocka, országos átlagban 9,1 mm eső hullott, ez egy normál októberi csapadékmennyiség 17,8 százaléka. Az Alföld középső és a Dunántúl északkeleti fele 5 mm alatti mennyiséget kapott.
A november aztán rendesen megnyomta a ceruzát, csaknem az átlagot produkálta
– jegyzi meg a meteorológus.
A csapadékösszeg csak az északi országrészben maradt átlag alatt, máshol a szokásos, nagy területeken pedig azt is meghaladó mennyiség hullott. A hőmérséklet is meghaladta a szokásost, ám cikkünk december közepén történt lezárásakor erre még nem voltak adatok. Értelemszerűen ezért nem tudjuk az év utolsó hónapját sem elemezni, de annyi biztos, hogy csapadékban nincs hiány.
Ami talán a jövő évre jó hír, hogy a La Nina megszűnik, ezzel pedig eltűnik a képletből egy aszályt okozó tényező, legalábbis egy időre.
