A XIX. századi alkoholellenes mozgalom egyik legszélsőségesebb aktivistájaként elhíresült Carrie Moore bármeddig hajlandó volt elmenni, hogy megmentse az embereket a részegeskedéstől. Küzdelméhez már 21 évesen, 1867-ben megkötött házassága is elég motivációt adhatott. Férje, Charles Gloyd már az esküvői szertartás alatt is részeg volt, és utána sem töltött sok időt feleségével – írja a Múlt-kor.hu.
Carrie visszaköltözött a szüleihez, ám ekkor már babát várt: „Tudtam, hogy közel az idő, amikor magatehetetlen leszek, egy részeg férjjel, és bármiféle támogatás nélkül” – írta. Így is lett, leányuk születésekor a férj már halott volt az alkohol következtében.
Özvegyként igen nehezen élt kislányával, 1874-ben újból férjhez ment egy nála 19 évvel idősebb lelkészhez, az ő nevét felvéve ismerte meg a világ Carrie Nationnek. Személyiségbeli különbségeiket anyagi gondok is tetézték, ahogy pedig teltek az évek, egyre vallásosabbá vált – több látomása is volt, amelyeket úgy értelmezett, Isten a részegeskedés elleni harcra szólítja fel őt.
Balta lett a jelképe
Férjével a Kansas állambeli Medicine Lodge-ba költözött, ahol 1889-ben megalapította a Női Keresztény Mértékletességi Egyesület (a legnagyobb szesztilalompárti szervezet) helyi ágát. Míg azonban társai többsége beszédekkel, prédikációkkal és írásokkal igyekezett változást elérni, Nation drámaibb megközelítést választott.
Egy látomástól hajtva 1900-tól elkezdett szalonokba betérni – ami bármely „tiszteletreméltó” nő számára súlyos tabu volt – és zűrzavart kelteni. A Bibliából olvasott fel, templomi dalokat énekelt, és annyi kárt okozott, amennyit csak tudott. Hamarosan hírhedt „szalonzúzóvá” vált, lelkiismeret-furdalás nélkül pusztította a magántulajdont a lelkek üdvösségéért. Tetteit ugyan a vallásos buzgalom szülte, azonban szándékosan olyan botránykeltők – és figyelemfelkeltők – voltak, amennyire csak lehettek.
Annak is megtalálta a módját, hogy az átlagemberek részt vehessenek akcióiban. „Otthonvédők” seregét toborozta, hogy segítsenek neki „baltazálásái” („hatchetations”) alatt, az ital gonoszságáról szóló előadásaira pedig hívei és a járókelők egyaránt odafigyeltek, 1901-ben imázsára építő hírlapot is alapított.
Híressé, hírhedté vált
Nationt harmincnál is több alkalommal tartóztatták le a hatóságok, és habár nem ő volt az első szesztilalmi aktivista, aki vendéglátóhelyeken tört-zúzott, a mozgalom fősodrata igyekezett elhatárolódni tőle. Azok körében pedig, akik közröhej tárgyává igyekeztek tenni őt, magánélete szabad prédának számított. Ő azonban figyelmen kívül hagyta ezeket a hangokat, és folytatta tevékenységét, ahogy teltek az évek, egyre szélesebb körben vált híressé.
A kocsmák pedig táblákat kezdtek el kihelyezni, amelyeken az állt: „Minden nemzetet szívesen látunk – kivéve Carrie-t” (a nation szó nemzetet jelent). Élete késői szakaszában a varietészínházakba vitte el üzenetét – egy alkalommal felrohant a színpadra, és összetört egy színésznő kezében lévő poharat, 1903-ban azonban már főszerepet kapott egy rövid darabban, amelyben saját maga által írt szöveget adott elő, minden előadásban szétzúzott egy bárdíszletet, miniatűr baltákat árult a közönségnek, és visszaszólt a bekiabálóknak.
1911-ben hunyt el: egy beszéd közben összeesett, és néhány hónap múlva elhunyt. Habár aktivista karrierje során a szegények és hajléktalanok jogaira is igyekezett felhívni a figyelmet, és rengeteget jótékonykodott is, leginkább az alkohol elleni drámai demonstrációi miatt emlékezik meg róla az utókor.
