Az iskolában olyan mélyen beleverték a fejünkbe, hogy még a történelem iránt nem különösebben érdeklődők is betéve tudják: 1301 az Árpád-ház kihalása, utolsó Árpád-házi királyunk III. András volt. András 1301. január 14-én hunyt el, ekkor már 300 éve ültek a magyar trónon Árpád leszármazottai. Ez idő alatt nem volt ritka a hatalomért vívott harc, ám azt soha senki nem kérdőjelezte meg, hogy a magyarok királyának Árpád nagyfejedelem véréből kell származnia.
Halála érthető módon szült zavart és megrendülést a kortársakban, ahogy Ákos nembéli István 1303-as oklevele így fogalmaz: „Midőn pedig Magyarország felséges királya, András úr Isten kegyes hívására a földi dolgokból kivált, Szent István első magyar király nemzetségének, vérének, törzsökének atyai ágon sarjadt utolsó aranyágacskája meghalt, az egyházat kormányzó főpapok, Magyarország bárói, előkelői, nemesei és bármilyen rendű lakói, mikor felfogták, megtudták és értesültek, hogy igaz és természetes uruk elhagyta őket, Ráchelként siratták és végtelenül megzavarodtak, és nagyon megrendültek.”
Talán nem is Andrástól
II. András már a hatvanadik életévéhez közeledve vette feleségül Estei Beatrixet, az estei őrgróf leányát 1235-ben. A király még ebben az évben meghalt, a királyné ekkor már áldott állapotban volt – írja Zsoldos Attila történész cikkére hivatkozva a Múlt-kor.hu. András fiai, Béla (a későbbi IV. Béla) és Kálmán meg voltak győződve, hogy az asszony házasságtörő viszony következtében esett teherbe, ezért őrizetbe vették mostohájukat.
Az asszony egy adandó alkalommal megszökött, István névre keresztelt fiának már apja otthonában adott életet. IV. Béla és Kálmán herceg soha nem ismerte el a fiút féltestvérének, aki egész életét Magyarországtól távol élte le. Velencében feleségül vette egy előkelő patrícius, Michele Morosini lányát, Thomasinát, házasságukból született a későbbi III. András 1265 táján.
Apát és fiát is úgy nevelték, hogy jogot formálhat a magyar trónra, ám erre a gyakorlatban esélyük sem volt. Bélát fia, V. István követte a trónon, majd 1272-ben bekövetkezett korai halála után az ő fiát, IV. Lászlót koronázták meg, az öröklési lánc szakadatlan volt.
Félretették a kételyeket
Később azonban komoly gondok adódtak e téren. László ugyanis irtózott a feleségétől, idejét inkább kun szeretőjével töltötte, magyarán esze ágában sem volt törvényes örökösről gondoskodni. A kérdés egy újabb András, László öccsének halálával vált igazán égetővé, miután ezzel a király lett Árpád egyetlen élő, férfi leszármazottja – leszámítva persze a Velencében élő Andrást.
IV. Lászlót 1290-ben meggyilkolták, sokan úgy vélték, eljött az Árpádok hatalmának vége. A magyar trónra az Anjouktól a Habsburgokig „fél Európa” bejelentkezett. András a Kőszegiek hívására még László halálának évében Magyarországra érkezett, ám itt fogságba ejtették, és átadták Habsburg Albert osztrák hercegnek.
Amint azonban a trón megüresedett, az erőskezű idegen uralkodóról hallani sem akaró magyar urak akcióba lendültek. Lodomér esztergomi érsek ügynökei kiszabadították Andrást, és fittyet hányva a származása körüli kételyekre 1290. július 23-án megkoronázták. Máig nem tudni, hogy mi az igazság III. Andrással kapcsolatban, és talán soha nem is tudjuk meg.
Jó volt az út, de nehéz az indulás
Uralkodása a külföldi trónkövetelőkkel való leszámolással kezdődött, miközben állandó harcra kényszerült itthon is az oligarchákkal. Hatalma megszilárdításában a köznemességre és a klérusra számíthatott, az 1290-ben, Óbudán összehívott országgyűlésen egy 31 cikkelyből álló dekrétumot adott ki. Országtanácsot szervezett a legfőbb egyházi és világi méltóságokból, az oligarchák befolyását pedig úgy igyekezett ellensúlyozni, hogy a legfőbb pozíciók betöltését a köznemesi tömegek hozzájárulásához kötötte – írja a Rubicon.hu.
Megtiltotta örökölhető tisztségek és egész vármegyék eladományozását, és előirányozta a szedett vámok és korábban szerzett birtokok felülvizsgálatát. A gyakorlati megvalósítással azonban nem jutott messzire, a bárók előbb burkoltan, majd nyíltan is felléptek ellene. Az 1298-as országgyűlés sem hozott érdemi változást, ám András ezt követően taktikát váltott.
Félig-meddig beletörődve a helyzetbe kiválasztott öt bárót – többek között Aba Amadé nádort, Balassa Demeter zólyomi és pozsonyi ispánt és Ákos István országbírót –, majd szerződést kötött velük. Személyükben hű támogatókat nyert, és rájuk támaszkodva sikerült letörnie a többieket: az 1299-es év végéig sorra behódoltak előtte a Kőszegi és Csák família leghatalmasabb bárói.
III. Andrásnak uralkodása utolsó éveire sikerült konszolidálnia a magyarországi hatalmát, egyúttal pedig nemzetközi helyzetét is megerősítette. Magyarország látszólag megindult a korai rendi fejlődés és virágzás útján.
Megmérgezték?
Nem jutott messzire, III. András ugyanis 1301. január 14-én váratlanul elhunyt, az ország pedig addig nem látott rendi anarchiába süllyedt. A pletyka szerint megmérgezték, méghozzá étekfogója segítségével. András legfőbb támasza, édesanyja 1300 októberében mérgezett gyümölcs által lelte halálát, a király ettől kezdve óvatosabb lett.
Minden ételt és italt ott, az asztalnál kellett előkóstolni, de még ez sem volt elég. Azon a bizonyos január 14-én halat szolgáltak fel, az asztalnokmester pedig állítólag olyan késsel vágta fel, amelynek csak a király felőli oldala volt méreggel bekenve.
