Tudomány

Átfogó vizsgálat alá vetették a Seuso-kincset

A közelmúltban mutatták be az egyik legjelentősebb késő római kori ezüstkincslelet, a Seuso-kincs roncsolásmentes archeometriai vizsgálatának legújabb eredményeit – áll az ELKH közleményében. Az elemzést a Magyar Nemzeti Múzeum, a Szépművészeti Múzeum és az ELKH CSFK Földtani és Geokémiai Intézet által koordinált, nagy társadalmi érdeklődéssel övezett Seuso Kutatási Projekt keretében végezték.

A hordozható röntgenfluoreszcens spektrométeres (hXRF) roncsolásmentes elemanalitikai módszer egyre nagyobb teret nyer a hazai archeometriai vizsgálatokban. A technika előnye, hogy nem igényel mintavételt, és a legtöbb esetben minta-előkészítést sem, a tárgyak pedig in situ, azaz adott helyükön elemezhetők. A kincs tárgyainak méréséhez az ELKH CSFK Földtani és Geokémiai Intézetének, illetve az ELKH TTK Anyag- és Környezetkémiai Intézetének XRF-készülékét használták, így egyúttal a két, különböző gyártó által forgalmazott műszert is össze lehetett hasonlítani.

A Seuso-kincs tárgyait előre megtervezett hálózat mentén, több száz pontban tanulmányozták, késő római kori ezüstkincsleletet korábban nem vizsgáltak hasonló részletességgel. Az elemzések célja a tárgyak kémiai összetételének felmérése, összetétel alapján történő csoportosítása, a leletek közötti, illetve a tárgyakon belüli inhomogenitások kimutatása, a felhasznált nyersanyag származásának pontosabb behatárolása, valamint az aranyozási és rögzítési technikák jellemzése volt.

A kincs négy nagy méretű tálja, illetve a mosdótál vizsgálatának eredményei már korábban megjelentek a hazai archeometriai folyóiratban, azonban a kincs további részét képező úgynevezett „összetett tárgyak” kutatási eredményei még az eddiginél is izgalmasabb képet mutatnak.

Az adatok alapján a tárgyak jó minőségű ezüstből készültek, amelyet tudatosan ötvöztek rézzel a készítők, hogy növeljék a puha ezüst ellenálló képességét.

Az összetett tárgyak azon részei, amelyek jobban ki vannak téve a mechanikai behatásoknak nagyobb réztartalmú ezüstötvözetből, míg azok a részek, amelyeket nagyon finom, részletgazdag domborított jelenetekkel díszítettek, kisebb réztartalmú ezüstötvözetből készültek.

A bizmut és az ólom arányának (Bi/Pb) vizsgálata jó eszköz az eltérő forrásból származó ezüstingotok elkülönítésére, így az egyes Seuso-tárgyak különböző Bi/Pb aránya például többféle forrásból származó ezüstingotok felhasználására utal. A kancsók két csoportra különíthetők el ily módon, és ezt a kémiai vizsgálatok is igazolták: az egyik esetben a kancsó testét és talpát külön készítették el (Hippolütosz- és a geometrikus kancsók), míg a többi kancsó esetében a testét és talpát egyazon ezüstlemezből alakították ki (állatalakos és Dionüszosz-kancsó).

Az összetett tárgyak különböző részeit háromféle módon rögzíthették egymáshoz: mechanikai rögzítéssel, kis hőmérsékletű ón–ólom lágyforrasszal, illetve nagy hőmérsékletű ezüst–réz keményforrasszal. Kétféle aranyozás jelenik meg a tárgyakon: tűzi aranyozás, amelyre a higany jelenléte utal, valamint az úgynevezett diffúziós kötés típusú aranyozás, amelyet épp a higany hiánya jelez.

Az eredmények hozzájárulnak a késő római fémművesség részletesebb megismeréséhez. Az adatok emellett jó alapot nyújtanak a nyomelem- és ólomizotópos vizsgálatok mintavételi helyeinek a megtervezéséhez is, amely révén a kutatók közelebb juthatnak a felhasznált ezüstérc származási helyének a meghatározásához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik