A klímaváltozás hatásait a laikus számára először az időjárás teszi kézzelfoghatóvá, Magyarországon például aszályok, hőségperiódusok, egyre keményebb viharok formájában. Idén nyáron például több olyan szupercella trappolt végig az országon, amelyek villámlással, viharos széllökésekkel, villámáradással nagyon komoly károkat, sőt halált is okoztak. A kontinens belsejében, hegyekkel körülvéve viszonylag védett helyzetben vagyunk, és nálunk jellemzően nem igazán üti át az ingerküszöböt, ha nem is olyan távoli helyeken dühöngenek az elemek.
Pedig csak az elmúlt két hétben az Alfa névre keresztelt szubtrópusi ciklon csapott le Portugáliára, egy valódi hurrikán maradéka zúdult 150 km/órás széllökések formájában Norvégiára, a Görögországban őrjöngő Ianost pedig csak azért nem neveztük hurrikánnak, mert nem a megfelelő helyen keletkezett.
Hogy mi okból szükséges egyre inkább elszakadnunk az eddigi definícióktól – legalábbis a „viharok” jelentette kihívás minél jobb laikus megértése kedvéért –, arról Molnár László meteorológust, a Kiderül.hu munkatársát kérdeztük.
Tájfun, hurrikán, egyre megy
Az Egyenlítőtől északra és délre jellemzően a 10. és 20. szélességi kör között, óceánok felett alakulnak ki az úgynevezett trópusi ciklonok, ha a víz hőmérséklete meghaladja a 26 Celsius-fokot, hiszen a párás, meleg levegő biztosítja a képződmények energiáját. A magasban nem szabad erős szélnyírásnak létrejönnie, hogy a zivatarok körszimmetrikusan tudjanak összerendeződni, és kialakuljon a jól ismert, több száz kilométer átmérőjű, erősen, örvénylő trópusi ciklon.
Az Atlanti-óceánon hurrikánnak nevezik, a Csendes-óceánon tájfunnak, míg az Indiain egyszerűen csak ciklonként említik, de mindig ugyanarról van szó: trópusi ciklonról.
Amíg a megfelelően meleg tengerfelszín elég energiával és nedvességgel látja el, a ciklon egyre csak hízik, erősödik, de hidegebb víz vagy szárazföld fölé érve viszonylag gyorsan veszít az intenzitásából
– magyarázza a 24.hu-nak Molnár László.
Zavar a megnevezésben
A trópusi ciklonokat a bennük tomboló szelek sebessége alapján öt kategóriába sorolják, az első 119 km/órával kezdődik, és 252 km/órától válik ötössé. Pusztításukat mindenki jól ismeri, itthon szerencsére csak a hírekből és a filmekből, jelentőségüket pedig mi sem mutatja jobban, mint hogy minden egyes hurrikán és tájfun saját nevet kap a meteorológusoktól.
A szezon első hurrikánját mindig a-val kezdődő névre keresztelik, majd sorban mennek a latin abc betűin – idén az Egyesült Államokban annyi volt a hurrikán, hogy kifutottak a 21 betűből. Ilyenkor „görögül” folytatják: Alfa, Béta, Gamma, stb.
Szerencsére mire egy klasszikus hurrikán elérné Európát, az északi, hidegebb vizek jócskán visszavesznek az energiájából, de ettől még jókora széllel érkezhetnek az atlanti partokhoz. Hiba volt, és minden bizonnyal a „definíciók és a gyakorlat” szétválásának a jele, amikor a Portugália partjainál kialakult ciklont Alfának elnevezve trópusi ciklonná avanzsálták.
Medikán vagy 3-as hurrikán?
Akkor mégis miért nyitottunk azzal, hogy Európában is pusztíthatnak hurrikánok? Itt utalunk vissza a Norvégiában szeptember 18-án, 130–150 km/órás széllel járó viharra, és a Görögországot szeptember 17-én elérő Ianosra. Kezdjük utóbbival.
Ahol a Földközi-tenger medencéje kiszélesedik, rendelkezésre áll minimum egy 600–800 kilométer átmérőjű szabad vízfelület (legnagyobb tér erre Tunézia és Görögország között van), ahol a felszín hőmérséklete meghaladja a 26 fokot, ugyanazok a folyamatok indulnak be, mint az Mexikói-öbölben a hurrikánok születésekor.
„Az így létrejött képződményt a mediterrán ciklon és a hurrikán szó összevonásából medikánnak nevezzük, és évente általában 1–2 darab alakul ki belőlük a Földközi-tenger felett. Kialakulásuk, paramétereik nagyon hasonlóak a hurrikánokéhoz (meleg tengerfelszín, gyenge szélnyírás, meleg ciklonmag), de nem hívhatjuk így, mert nem az Atlanti-óceán felett születnek” – magyarázza a szakember.
A lényeg tehát, hogy teljesen mindegy az elnevezés, erős medikánnak vagy 3-as hurrikánnak nevezünk egy ciklont, ugyanolyan pusztításra képesek, a klímaváltozás következményeként pedig egyre gyakrabban melegszik fel annyira a tengerfelszín, hogy ilyen „viharszörnyeket” bocsásson útjukra.
Sally még megütötte Skandináviát
Norvégiában ugyan az Atlanti-óceán felől érkezett az égszakadás, földindulás, és 150 km/órás széllel harcolva nyilván senkinek nem a tudományos nevezéktanon jár az esze. Tulajdonnevet nem kapott, viharciklonnak tekintették, és egy „átlagos” mérsékelt övi ciklonként indult a pályafutása, csakhogy volt egy szerencsétlen időbeli egybeesés.
A Sally hurrikán ugyanis, miután kiadta haragját az Egyesült Államok délkeleti államai felett, visszasodródott az óceán fölé. Maradék nedvességét pedig magába szívta a Grönland felett örvénylő ciklon, és ebből lett a baj: az átlagoshoz képest sokkal nagyobb energiát begyűjtve csapott le Észak-Európára. Valójában tehát a Sally maradék energiája doppingolta fel a viszonylag szelíd, de mindenképpen hétköznapi ciklont egy 2-es hurrikán erejére. Az éghajlatváltozásra való tekintettel pedig Molnár László úgy fogalmaz, a jövőben egyre kevésbé érdemes a megnevezésekkel spórolni.
A pártállami időkben Magyarországon felsőbb utasításra nem alakulhatott ki tornádó, a rendszeresen megjelenő légtölcséreket a meteorológusok hivatalosan legfeljebb forgószélként említhették. Ez is egy hasonló helyzetnek tűnik, csak most a természet írja át a fogalmakat.
Végezetül pedig érdemes megjegyezni, hogy Magyarországon nincs félnivalónk a földrajzi környezetnek köszönhetően: az Atlanti-óceán partja nagyon messze van, a medikánok ellen pedig a Balkán hegyei védenek. Ha minden körülmény együtt áll, 70–90 km/órás lökésekkel azért hozzánk is beköszönhetnek a „Földközi-tenger hurrikánjai”, de azért az még nem a világ vége. Itthon inkább a nyugati viharciklonok okozhatnak komolyabb károkat, az éghajlatváltozással egyre extrémebb időjárási helyzeteket.
Kiemelt kép: Nasa Worldview
