Természetes környezetünk egészsége szempontjából örvendetes hír, hogy az utóbbi években visszatértek hazánk ikonikus nagyragadozói. A régi-új lakók megjelenése persze felszínre hozza azon ősi „problémákat” is, amelyeket a trianoni határokon belül élő, XXI. századi magyar ember legfeljebb hírből, ha ismer, de mindenre van megoldás. A természetvédelemért felelős hivatalok munkatársai civilekkel összefogva dolgoznak azon, hogy ezek a fokozottan védett, ökológiailag rendkívül hasznos állatok zökkenőmentesebben élhessenek együtt a másik „csúcsragadozóval”, az emberrel.
A WWF Magyarország 2017-től az unió támogatta „Európai nagyragadozók” LIFE-projekt (EuroLargeCarnivores) keretein belül vesz részt a munkában. A hazai nagyragadozók helyzetéről, az esetlegesen tapasztalható súrlódásokról és ezek megoldásairól Dr. Patkó Lászlót, a szervezet Nagyragadozók programjának vezetőjét kérdeztük.
Mindegyikük hazatért
Európában a nagyragadozó kifejezés alatt négy fajt értünk: a barna medvét, a szürke farkast, az eurázsiai hiúzt és a kontinensünkön csak a skandináv régióban honos rozsomákot. Ebből kiindulva pedig elmondhatjuk, mostanra hazánk mindhárom őshonos csúcsragadozója hazatért.
A magányos, rejtőzködő életmódot folytató hiúzok rendszeres jelenlétéről hosszú ideje vannak adataink a Börzsöny, a Bükk, a Mátra, a Zemplén és az Aggteleki-karszt területéről – vélhetően szaporodnak is, ám erre épp a macska rendkívüli óvatossága miatt nincs közvetlen bizonyítékunk. Hasonlóan állunk a medvékkel. Ezek az állatok óriási területet járnak be, rendre feltűnnek Magyarországon is egyes példányok: új élőhelyet kereső fiatalok, de regisztráltak már a bocsaival élelmet kereső anyát is.
Az élőhelyi feltételek az Északi-középhegység több részén is adottak a medvék családalapításához, a kicsik télen születnek, ezért lehet, hogy az idén áprilisban és májusban is megfigyelt bocsok már itt, az Északi-középhegységben jöttek a világra
– mondja a 24.hu-nak Patkó László. Hozzáteszi, bizonyíték erre sincs, de véleménye szerint néhány éven belül már megerősített esetről is beszámolhatunk.
A farkasok pedig mondhatni belakták északkeleti hegyeinket, az Aggteleki-karszt, a Bükk és a Zempléni-hegység területén. A Bükki és Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságok területén több stabilan megtelepedett farkasfalka vadászik, amelyek egyenként 6-10 egyedet is számlálhatnak. A Börzsönyből 2017 óta érkeznek kameracsapdás fotók egy-két példányról, nem kizárt, hogy rövidesen ott jön létre az újabb „magyar” farkascsalád. Ezen túl pedig kóbor példányok már feltűntek Somogy és Baranya megyékben, a nyugati országrészben és a román határ közelében is, vagyis ezek az alkalmazkodó állatok a jövőben olyan helyeken is megvethetik a lábukat, ahol korábban nem is számítottunk rájuk.
A falka lezárja a határt
Jellemzően mindhárom faj kerüli az embert, hazánkban túlszaporodásuktól nem beszélhetünk. A zavartalan, nyugodt élőhely viszonylagos szűkössége és nagy területi igényeik miatt a medvék egy-egy lehetséges „itthonszülés” ellenére is megmaradnak átutazó vendégnek, a hiúzok pedig a legritkábban merészkednek emberközelbe. Ami a farkasokat illeti, ők a territoriális magatartás miatt tulajdonképpen önmagukat szabályozzák.
Rendkívül territoriális állatok, ahogy a falka elfoglalta a számára alkalmas és elegendő teret – Közép-Európai viszonylatban ez 150-300 km2-t jelent –, azt masszívan tartja, más farkasok előtt lezárja a határokat
– magyarázza a programvezető. Ez nem jelenti azt, hogy új helyeken nem jelennek meg további falkák, de korlátlan elszaporodásuk valószínűtlen.
Ahol pedig a nagyragadozók megjelennek, erős kölcsönhatásba lépnek a környezetükkel, a táplálékpiramis csúcsáról lefelé szabályozzák az ökoszisztémát. Magyarországra például jellemző, hogy nagyon magas az úgynevezett csülkös vad (őz, szarvas, vaddisznó – bár utóbbit az afrikai sertéspestis megtizedelte) aránya, ezeket lokálisan gyérítik, zavarják, a következmények egészen szerteágazóak lehetnek. A teljesség igénye nélkül könnyebben újulhat meg az erdő, csökkenhet a mezőgazdasági vadkár, egészen odáig lehetne folytatni, mennyi védett állat- és növényfajnak biztosíthatnak természetszerűbb élőhelyet.
Követnek el gaztetteket
A nagyragadozók környezetében élő állattartóknak és vadgazdálkodóknak persze sovány vigasz a természet öröme akkor, amikor őket akár rendszeres kár éri, és itt érdemes számot vetni. A hiúzokról egyelőre annyit tudunk (és ez Skandináviát leszámítva európai szinten igaz), hogy Patkó László szavaival élve „nem követnek el gaztetteket”, ők ebből a szempontból nem jelentenek reális fenyegetést a haszonállatokra.
A medvék már nyilván más kategória, de a Szlovákiából, Romániából ismert helyzet már csak azért sem valósulhat meg itthon, mert az állomány soha nem fogja elérni az ottani töredékét sem. Bizonyított medvekár Magyarországon eddig egyetlen egyszer történt, idén nyáron egy állat kitépett egy deszkát egy kihelyezett méhkaptárból, pénzbeli értéke elhanyagolható volt. Ez persze a jövőben negatív irányban változhat, de erről később, előtte nézzük még farkas komát, vele azért vannak összeütközések. Tavaly Füzéren egy borjút ragadott el a falka, a kisebb kérődzők elleni támadások pedig ha nem is mindennaposak, de gyakrabban történnek, mint bárki szeretné.
Egy-egy tetem alapján egyébként sokszor szinte csak DNS-vizsgálattal lehet (lehetne) megállapítani, hogy farkasok vagy falkába verődött kutyák végeztek-e az áldozattal, de Patkó László kiemeli, a cél nem is a vádaskodás, magyarázkodás, hárítás vagy mellébeszélés, hanem a mindkét fél javára váló megoldás.
Kuvasz és villanypásztor
Nyilvánvalóan hatékony az állatok zárt éjszakai menedékbe terelése, a 24 órás emberi felügyelet, illetve sok helyen például olyan, kemény habitusú állatokat terelnek a nyájba, mint a szamár: azonnal hangosan jelez, ha ragadozót érez. Számos egyedi megoldás létezik, itthon egyelőre állami és civil támogatással a gazdák villanypásztorral és őrkutyákkal védekezhetnek.
Az öt-hatsoros, mobil villanypásztorokat a helyileg illetékes Nemzeti Park Igazgatóságoktól lehet igényelni, a költségeket az állam állja. A kutyákat pedig a Kuvasz-Őr Nagyragadozó Védelmi Alapítványtól lehet térítésmentesen beszerezni, többek között ezt támogatja a WWF Magyarország. A program abszolút alulról jövő civil kezdeményezés, az erdélyi gyökerekkel bíró Szép Ábrahám indította. A lényege pedig, hogy kuvaszkölyköket ad a gazdáknak, akik útmutatása alapján a birkák között felnőve saját „családjuknak” tekintik a nyájat, és életük árán is megvédelmezik.
A kuvaszt nem kell és nem is lehet kiképezni, mint a terelőkutyákat, maguktól is tudják a feladatukat: amint a nyájra veszély leselkedik, ők megszakítják pihenőjüket, és a fenyegetéssel arányos választ adnak
– magyarázza Patkó László.
A közeledő turistának „megmutatják magukat”, kísérik, ha túl közel kerül, de a tolvajt, farkast, medvét megtámadják. Ez az, amit nem lehet tanítani, az alapítvány sem képzett őrkutyákat ad tovább, hanem helyben segíti a nevelésüket. Rendkívül hatékony, villanypásztor és két kuvasz a nullára csökkentheti a farkasok, medvék, sakálok, kóbor kutyák okozta károkat az állatállományban, e kombináció mellett itthon még egyetlen haszonállatból sem vált préda.
Nyerő páros
Lássunk egy gyakorlati példát is a Zemplénből, a megtörtént esetet a szakemberek a nyomok alapján rekonstruálták. A birkák a mobil villanypásztorral lekerített réten éjszakáztak, amikor megjelent egy farkas, elkezdte a „kerítés” gyenge pontját keresni. A két kuvasz is megjelent a másik oldalon, a felek a „kerítés” mentén, egymással párhuzamosan járkáltak oda és vissza, ki tudja közben miket vághattak egymás fejéhez, végül a farkas elinalt.
Ha nincsenek kutyák, a farkas esetleg átjut a drótokon, ha pedig nincs villanypásztor, az állatok egymásnak esnek, amiből egyikük sem jöhet ki jól.
A lényeg tehát, hogy az ősi segítőtárs és a modern technika együtt alkalmazva működő megoldást kínál, a támogatás eléri a célját. Fontos az is, hogy nem valami felülről jött, íróasztalnál kitalált megoldással szúrják ki a gazdálkodók szemét, a program nagy hangsúlyt fektet az egyeztetésekre, a civil szervezet többször is egy asztalhoz ültette az érintett feleket.
Kiemelt kép: Komka Péter /MTI
