Tudomány

Több mint száz kisbolygót találtak a Naprendszer szélén

A sötét energiát kutató Sötétenergia Felmérés nemcsak arra jó, hogy az univerzum egyik legtitokzatosabb energiaformáját kutassa, hanem arra is, hogy segítségével például kisbolygókat fedezzenek fel a kutatók: csillagászok például most találtak 316 új kisbolygót a Naprendszer szélén, amelyek közül 139 eddig teljesen ismeretlen volt a tudomány számára – írja a Science Alert.

A Neptunusztól még kijjebb, a Naprendszer széle felé keringő törpebolygókat a Sötétenergia Felmérés adatainak újraelemzésével fedezték fel, ami még ahhoz is segítséget nyújthat, hogy

bebizonyítsa vagy cáfolja a kilencedik bolygó létezését.

A teória már 2014-ben létezett, amikor két asztronómus (Scott Sheppard és Chadwick Trujillo) felfedezte, hogy a Naprendszer külső peremén (a Plutón is túl) az ott keringő törpebolygó szokatlan ívet jár be. Ez persze lehet véletlen is, a számítások azonban azóta arra utalnak, hogy lennie kell ott egy, a többinél sokkal nagyobb tömegű égitestnek, aminek a gravitációja befolyásolja a környezetében lévő bolygókat.

Hamarosan meglehet a 9. bolygó
A kutatók már nagyon közel járnak a felfedezéshez, jövő karácsonyra meg is kaphatjuk.

A felmérésnek egyébként már vége, 2013 augusztusa és 2019 januárja között zajlott, infravörös és közeli infravörös tartományban vizsgálta a déli égboltot. Az összegyűjtött adatokkal sok mindent lehetett megnézni, a szupernóváktól kezdve a galaxishalmazokon át az univerzum tágulásáig, és, úgy tűnik, emellett a kisbolygók felfedezésére is lehetett őket használni.

Kép: Getty Images

A Neptunuszon túl található objektumokat nagyon nehéz észrevenni, mivel kicsik, és nagyon messze keringenek – nagyjából 4,5 milliárd kilométerre a Naptól, ami a Nap-Föld távolság harmincszorosa. A csillagászat ezeket Neptunuszon túli objektumoknak (trans-Neptunian objects, TNO) hívja, és a felfedezésük azon múlik, hogy az ég mekkora szeletét vizsgáljuk, és mik a leghalványabb objektumok, amelyeket láthatunk. Az új módszerrel azért sikerült felfedezni az új TNO-kat, mert az algoritmus élesítette a képeket annyira, hogy rá lehessen jönni, hol van tényleg ilyen objektum, és mi csak képhiba.

Ugyanezzel a módszerrel a titokzatos kilencedik bolygót is felfedezhetik, vagy kizárhatják, hogy egyáltalán létezik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik