Tudomány

Ezek az aszteroidák ütközhetnek a Földdel

A holland Leiden Egyetem kutatói kifejlesztettek egy új rendszert, amit Veszélyes Objektumazonosítónak (Hazardous Object Identifier) neveztek el, és aminek már most sikerült 11 olyan aszteroidát felfedeznie, amelyek potenciálisan veszélyesek lehetnek a Földre, és amelyeket eddig a NASA kutatóinak nem sikerült kiszúrniuk – írja a Futurism.

A mesterséges intelligencián alapuló rendszer olyan kisbolygókat talált, amelyek mindegyike 100 méternél szélesebb, és ha becsapódna, akár egész városokat tehetne a földdel egyenlővé. Mindegyik aszteroida 7,5 millió kilométeren belül jön a bolygónkhoz, ami csillagászati szempontból elhanyagolható távolság, viszont még csillagászati megközelítésből is kicsi az esélye annak, hogy bármelyik el is éri a Földet.

Megközelíteni a bolygót mindegyik valamikor 2131 és 2923 között fogja.

A kutatók szuperszámítógép segítségével felgyorsították a Naprendszer bolygóinak mozgását a következő 10 ezer évben modellező szimulációt. A kutatócsapat ezután megfordította a lejátszást, és lemodellezte a Földbe becsapódó kisebb aszteroidák mozgását, egészen odáig, hogy hol lehetnek ma a Naprendszerben. Ezzel a módszerrel tanították azt a neurális hálózatot, ami később megtalálta a 11 veszélyes aszteroidát.

Kép: Getty Images

A kutatók úgy ellenőrizték a rendszer munkáját, hogy beletápláltak 2000, a NASA szerint potenciálisan veszélyes kisbolygó adatát, és megfigyelték, hogy melyeket találja meg magától az algoritmus. Végül 90,99 százalékos pontosságot mutatott.

A csapat jelenleg azon dolgozik, hogy az algoritmus még pontosabb legyen, és még jobban meg tudja jósolni, mely aszteroidák lehetnek veszélyesek a jövőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik