Tech

Ijesztő látni, mennyi aszteroida fenyegeti a bolygót

Hétről hétre jönnek olyan hírek, hogy éppen milyen veszélyes aszteroida húz el bolygónk mellett, de általában szerencsére nem kell aggódnunk miattuk – biztos távolságban keringenek tőlünk. A biztonságérzetünk azonban hamar elmúlhat, ha megnézzük az alábbi animációt.

A gifen az látszik, hogy az évek múlásával mennyivel több földközeli objektumot ismertünk fel és kezdtünk követni: míg 1999-ben az édes tudatlanságban csak azt hittük, néhány fenyegető kődarab kering körülöttünk, 2018-ban már tudtuk, hogy rengetegen vannak. Érdemes megnézni a különbséget a két ábra között.

Az animációt a Science Channel osztotta meg Twitterén, és azt írta hozzá, hogy 1999 óta több mint 18 ezer földközeli objektumot találtunk (Near-Earth Objects, NEO-k), és csak idő kérdése, mikor találkozunk össze eggyel. Persze nem kell azonnal Armageddon-szcenáriót elképzelni, de nem baj, ha felkészülünk egy lehetséges becsapódásra – ezért indul el majd például az ESA és a NASA egy közös aszteroida-eltérítő misszióra is.

Főkép: NASA/JPL-Caltech

Ajánlott videó

Olvasói sztorik