Ha valaki csak egyetlen évszámot tud fejből a magyar történelemből, akkor az minden bizonnyal 1526. Miután a török Nándorfehérvár elfoglalásával beszabadult a magyar alföldre, a következő – teljesen logikus – lépése a Magyar Királyság haderejének ledarálása volt, majd Buda elfoglalásával biztosítani a Duna mentén vezető hadi utat Bécsig.
II. Lajos és Nagy Szulejmán is tudta, hogy ha talán nem is sorsdöntő, de meghatározó ütközet készül augusztus 29-én a mohácsi síkon: ilyen roppant hadak még nem csaptak össze a Magyar Királyság törzsterületén a török háborúk kezdete óta. A 60-80 ezer fős szultáni sereg megsemmisítő vereséget mért a nagyjából 26 ezer katonát számláló keresztényekre.
Meghalt a magyar király, halottak tízezrei feküdtek temetetlenül a csatatéren, míg az oszmánok Budáig és még azon túl is gyilkoltak, fosztogattak. Majd elvonultak, hogy aztán 1541-ben foglalják el végleg a magyarok fővárosát.
Összefogással működhet
A modern tudományok megszületésétől régészek, történészek generációi igyekeztek az utókor történelmi adósságát rendezni: feltárni a csata pontos helyét, illetve megadni a végtisztességet annak a csaknem 20 ezer főnyi magyar, szerb, horvát, lengyel, cseh és német hősi halottnak, akiket jeltelen tömegsírokba temettek.
A XXI. században a tudományágak összefogása végre megteremtette az áttörés lehetőségét, folyamatosan érkeznek az erről szóló hírek, itt foglaltuk össze legutóbb tavaly év végén. A történészek új szempontok szerint elemzik újra a forrásokat, régészek a tárgyakat faggatják, míg a geográfia a legmodernebb eszközök bevetése mellett régi térképek, leírások alapján keresi a jeles helyszíneket a mai tájon.
A friss hír pedig, hogy ha minden jól megy, a Magyar Természettudományi Múzeum (MTTM) szakemberei révén hamarosan új tudományterület is beszáll a munkába: az antropológia. Hogyan szolgálhatja emberi maradványok vizsgálata múltunk megismerését? Mit árulnak el a csontok a mohácsi csatáról? Ezekről beszélgettünk Buzár Ágota antropológussal, a múzeum Embertani Tárának vezetőjével.
Kannibalizmus?
A csontok vizsgálata felfedheti többek között adott személy származását, korát, életmódját, egészségi állapotát, de kifejezetten a csata kapcsán rávilágít például a fegyverhasználatra, az alkalmazott harcmodorra. Emellett képes cáfolni vagy akár igazolni az írott források állításait, erre épp a közelmúltból találunk remek példát a tatárjárással kapcsolatban.
Szakértők mindeddig túlzásnak tartották, a történetíró hatásvadász „dramaturgiai fogásának”, mígnem egy 8-10 éves gyermek combcsontján olyan bevágásokat találtak, mint amelyek állati csontokon keletkeznek, amikor levágják róluk a húst. Mindjárt világossá vált az is, hogyan került a korszak leletei közé annyi magában álló kar- és combcsont…
De szűkítsük történetünket Mohácsra. Mindeddig összesen öt tömegsírt sikerült megtalálni nagyjából 700-1000 hősi halott 3-4 rétegben egymásra temetett holttestével – ezen a területen található ma a Mohácsi Nemzeti Emlékhely.
Laza ízületek és fejsérülések
Feltárásuk idején, 1960-ban és 1976-ban felületes antropológiai vizsgálatot is végeztek a maradványokon, innen tudjuk, hogy a testek már erősen oszlásnak indultak, amikor elhantolták őket.
Ezt onnan lehet megállapítani, hogy az ízületek lazán helyezkedtek el, azaz a temetés már bőven a 24-48 órás hullamerevség után történt
– magyarázza a 24.hu-nak Buzár Ágota.
Mindebből pedig az következik, hogy legalábbis a feltárt gödrökben nyugvókat – összhangban az írásos emlékekkel – a törökök dobálhatták már meglévő gödrökbe a járványveszély miatt. A másik, már ismert érdekesség, hogy a vizsgált maradványokon nem látszanak golyó okozta sérülések nyomai, annál inkább szablyavágások a koponyákon.
Nagy valószínűséggel ezeket az embereket török lovasroham alkalmával felülről mért kardcsapások ölték meg.
Vajon kivégezték őket?
Mit várhatunk a jövőbeli vizsgálatoktól? Például annak megállapítását, hogy a tömegsírokban a magyar balszárny, vagy a tábor őrsége nyugszik-e. Utóbbi esetben ugyanis az áldozatok között több fiatal, 14-16 éves fiút találnak, hiszen a harcedzett katonákra nyilvánvalóan a frontvonalon volt szükség.
Érdekes lesz az is, hogy a viszonylag nagy számú test nélküli fej vagy fej nélküli test vajon a csata, illetve tudatos kivégzés eredménye-e? Tudjuk, hogy az oszmánok előszeretettel fejezték le foglyaikat, a mohácsi csata után is feljegyezték, hogy mintegy kétezer keresztény katonát gyilkoltak meg ily módon, fejükből három nagy gúlát emeltek. Ez azonban jó két kilométerrel távolabb történt, de itt is történhettek kivégzések.
A lefejezés sokszor nem sikerül egyetlen csapással, ha több csigolyán is erre utaló sérüléseket találunk, valószínűvé válik, hogy az áldozatok nem a csatában estek el
– mondja a szakember.
Ha viszont erre utaló nyom nincs, az ismét az írott szó igazát bizonyítja: több krónikás is beszámol róla, hogy a jól képzett oszmán lovasok a harc hevében is egyetlen vágással szabadítják meg fejétől az ellenfelet.
Megismerhetjük az arcukat
Lehetőség nyílik továbbá a katonák származási helyét is belőni. A maradványokból persze nem derül ki, hogy az illető milyen nyelvet beszél, ám a csontok stronciumizotópos vizsgálata megmondja, Európa mely vidékéről érkeztek. A stroncium ugyanis eltérő arányban van jelen különböző területeken a talajban, ahonnan a táplálékkal kerül a szervezetbe, és felhalmozódik a csontokban.
Kontinensünk stronciumtérképe meglehetősen pontos, így adott személyről még most, fél évezred elteltével is meg lehet állapítani, hogy mondjuk a Kárpát-medencében, vagy Németalföldön töltötte élete nagy részét. És persze a DNS-vizsgálat, hiszen közismert, hogy Mohácsnál egész családok, nemesi, főnemesi dinasztiák véreztek el.
Végezetül a laikus számára talán legérdekesebb az arcrekonstrukció lehetősége. Ma már ezt is mesterfokon űzik a szakemberek, egy ép koponyából tudományosan hiteles arcot lehet felépíteni. Némileg persze szerepet kap benne a fantázia, ami a hajviseletet, az esetleges ráncokat vagy a szemek színét illeti, emellett a porcos részek, mint a fül formája is eltérhet.
Ettől függetlenül hatalmas élmény lesz belenézni egy 500 éve hősi halált halt katona arcába, aki hazánk történetének egyik legnagyobb tragédiája során ott állt a sorban, vállvetve bajtársaival, feltehetően Krisztus nevét kiáltva próbálta védeni a hazáját.
Kiemelt kép: Kálmándy Ferenc / MTI
