Tudomány

Mohács után több magyart gyilkoltak le, mint a csatában

Korábban a témában:

A keresztény világnak minden oka megvolt az ünneplésre 1456-ban, a Nándorfehérvári diadalról értesülvén, nem véletlenül ünneplik a harangok a mai napig is déli 12 órakor. A vár volt Magyarország és túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Európa kapuja: ha elvész, a török nyugat felé utat talál az itáliai területekig, a Dunát követve pedig Budáig, Bécsig.

Nincs más opció

Amikor aztán 1521. augusztus 29-én török kézre került, Nagy Szulejmán szultán hátradőlhetett: hatalmas akadályt sikerült legyőznie. Ezek után a Porta következő, teljesen logikus lépése már Buda volt, de legalábbis hogy az Alföldre kijutva a Magyar Királyság törzsterületén kényszerítse csatára a keresztényeket.

Amikor 1526-ban a szultáni sereg nyugatnak indult, II. Lajos udvarában biztosra vehették: nagyszabású, döntő összecsapás készülődik. Szulejmán is erre számíthatott, hiszen tudta: a magyarok mindenképp megpróbálják majd megállítani

– mondja a 24.hu-nak Baltavári Tamás történész, a többek között a Nándorfehérvár, 1456 és a Mohács című animációs dokumentumfilmeket elkészítő Történelmi Animációs Egyesület elnöke.

Keleten a perzsáknál működött a a felégetett föld taktikája, visszavonultak a nyitott határon, még fővárosukat is veszni hagyták a stratégiai cél érdekében. Itthon, a sűrű népesség és településhálózat okán erről szó sem lehetett.

A sorsdöntő

Az időjárás abban az évben nem kedvezett a töröknek, gyakori esők, áradások hátráltatták a nagyjából 50 ezer főt számláló had haladását. Csak nyár végén tudta kiverekedni magát a magyar alföldre, ahol végül Mohácsnál vívták meg a Magyarország számára később végzetesnek bizonyuló csatát 1526. augusztus 29-én.

Ez volt az első, az ország központi területén megvívott, nagy stratégiai ütközet a török elleni harcok során

– jegyzi meg a történész.

A csata leírásába most nem megyünk bele, a részletek közismertek, itt pedig a remek, látványos összefoglaló:

Nagyobb mészárlás, mint Mohácson

Az „iskolában még úgy tanultuk” – nyilván a szükséges tömörítés miatt –, hogy a mohácsi győzelem után Szulejmán visszavonult. Lényegében így is volt, de előtte tett még egy véres kitérőt észak felé: ami ma gyakorlatilag említésre sem méltó tény, az ott és akkor tízezrek életébe kerülő tragédia volt.

A csata után az oszmánok kivártak, nem tudtak még a király haláláról, és abban sem lehettek biztosak, hogy nem fenyegeti-e őket másik, ütőképes keresztény sereg. Eltemették halottaikat, majd lassan, tapogatózva északnak indultak a Duna mentén. Ez a gyakorlatban annyit tett, könnyűlovas egységek száguldoztak és pusztítottak a szélrózsa minden irányába, míg a derékhad a szultánnal együtt Buda felé haladt.

Közben egyre másra futottak bele a mohácsi tragédiáról mit sem tudó, erősítésként érkező kontingensekbe, ezeknek vagy sikerült elfutniuk, vagy megsemmisültek. A források alapján tudjuk, hogy a Gerecse völgyében, Pusztamarót mellett hatalmas tömeg haladt nyugatnak: menekülő katonák és civilek tízezrei.

A török lovasok azonnal rajtuk ütöttek. Szerencsétlenek hirtelenjében szekérvár mögé bújva próbáltak védekezni, de a hamarjában érkező oszmán ágyúk, majd a lovasroham elsöpörte őket. Baltavári Tamás kiemeli:

lemészároltak mindenkit, akit csak értek, ez a rajtaütés több áldozatot követelt, mint a mohácsi csata.

Miért adta fel Szulejmán Budát?

Ami Szulejmánt illeti, dicsőségesen vonult be Budára, a várost és a várat is tárva-nyitva, üresen találta – elmenekült Mária királynő a kincstárral együtt, de hűlt helye volt az őrségnek is. A szultán megpihent mielőtt haza indult volna, és ezek után a magáénak tekintette Budát, hiszen köztudott volt, hogy ahol a fényes padisah lova patkója a földet érintette, az a hely onnantól az ő tulajdona.

Érdekes egyébként, miszerint ezek után Szulejmán valóban hazatért, Budát magára hagyta, meg sem próbálta nagyszerű hódítását megtartani. A miértet csak találgatni tudjuk. A közismert elmélet ugye hagyományos keleti taktikára hivatkozik, miszerint egy halálos odavágás után a had elvonul, hagyja az áldozatot gyötrődni, kicsit haldokolni, majd ismét megjelenik, és játszi könnyedséggel beviszi a kegyelemdöfést. Ez a verzió kicsit erőltetett, túl sematikusnak tűnik.

Mások szerint az oszmánoknak is olyan súlyos veszteségei voltak, hogy inkább visszavonultak a sebeiket nyalogatni, nem éreztek elég erőt magukban a hódítás véglegesítéséhez. Amennyiben ez lett volna a fő indok, kérdéses, hogy miért kockáztattak Budáig és tovább, miért nem vonultak vissza egyből a csata után?

Baltavári Tamás egyik lehetőséget sem zárja ki, ám úgy véli, a visszavonulásban fentieket is beleértve egyszerre több tényező játszott szerepet. Szulejmán ekkor már tudta, hogy Lajos király meghalt, tapasztalta a pánikot, amit Buda kiürítése is jelzett. Ám nem lehetett biztos benne, hogy nincs már az országban ütőképes magyar haderő, illetve azt sem tudhatta, mit lép ebben a helyzetben a keresztény nagyhatalom, a Habsburg Birodalom.

Bármi is motiválta a szultánt, fagyasztva a zavaros viszonyokat haza ment, és csak 15 év múltán tért vissza, hogy 1541. augusztus 29-én, személyes szerencsenapján végleg rátegye kezét a magyar fővárosra.

Kiemelt kép: Székely Bertalan: A mohácsi csata. Forrás: Wikipedia

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.