Tudomány

Maratoni táv: 9000 harcos futotta le a hazájáért

A marathóni csata után kilencezer vasba öltözött, fegyveres görög férfi rohant lélekszakadva Athénba: nem a győzelem hírével siettek, hanem családjukat, hazájukat megmenteni.
Korábban a témában:

Az európai kultúra bölcsőjének nevezett Hellászt, az ókori görög városállamok területét már a Kr.e. VI. században elérte a perzsa nagyhatalom terjeszkedése: a Kis-Ázsia égei partvidékén fekvő jón városállamok már ekkor I. Dareiosz uralma alá kerültek. Athén 508-ban szerződést kötött az ellenséggel, ám ezt később megszegte, amikor segítséget nyújtott a perzsa uralom ellen lázadó jónoknak.

A bosszú nem maradhatott el már csak azért sem, mert Dareiosz ezzel megtalálta a casus bellit az európai görög területek leigázására.

Marathón, az ideális helyszín

A perzsa nagykirály roppant hajóhada 492-ben futott ki, hogy a part mentén haladva északról érje el célját, ám a Chalkidiké félszigeten fekvő Athós-hegyfoknál olyan viharba került, hogy vissza kellett fordulnia.

Egyértelmű volt, hogy csak idő kérdése az újabb invázió, a fő célpont pedig a már említett felkelést támogató Athén és Eritreia lesz.

Akkoriban Athén nem rendelkezett erős flottával, így életbevágóan fontos volt, hogy a döntő ütközetet szárazföldön, nehézfegyverzetű gyalogságára, a hoplitákra támaszkodva vívhassa meg. A felkészülést a perzsa harcmodort tapasztalatból ismerő Miltiades vezette.

Dareiosznak két évig tartott a felkészülés, 490-ben viszont más taktikához folyamodott. Keresztbe szelte át a tengert, 25 ezer katonája Attika legnagyobb tengerparti síkságán, a Marathóni-síkon szállt partra. A perzsák ereje íjászaikban és lovasságukban rejlett, számukra ez volt az ideális csatatér, a terület északi részén, egy mocsaras terület mellett ütöttek tábort 490 nyarán.

A görögök délebbre, a hegyek lábánál, az Athén felé vezető utat elállva sorakoztak fel mintegy tízezren.

Kiváló taktika, fényes győzelem

Nem tudni, pontosan mikor zajlott a csata, az általános konszenzus szerint szeptember 12-én, amikor hajnalban a görög gyalogosok hirtelen feltűntek a mező szélén és pillanatok alatt lerohanták a perzsákat. Zseniális húzás volt ez Miltiadestól, a meglepett perzsák így nem tudták kihasználni rettegett íjászaik tehetségét, rögtön közelharcra kényszerültek.

Rögtön az ütközet elején a görög középhad hátrálni kezdett, csalta maga után az egyre diadalittasabb ellenséges katonákat, miközben a jobb- és a balszárny szépen körülzárta őket. A fővezér itt is eltért a hagyományos görög stratégiától azzal, hogy a csel érdekében nem a derékhadat, hanem a szárnyakat erősítette meg.

Közelharcban a görög gyalogság verhetetlen volt, amelyik perzsa ki tudott törni a gyilkos gyűrűből, lélekszakadva menekült a tenger felé, de kellő helyismeret híján sokan a környező mocsarakba fulladtak. A váratlan támadás és az elsöprő erő még abban is megakadályozta a Dareioszt, hogy lovasságát bevesse, a fényes had maradéka a hajókon keresett menedéket.

Hérodotosz szerint a perzsák 10 ezer, míg az athéniak néhány száz embert vesztettek a marathóni síkon. A hódítók haladéktalanul kihajóztak, de ott és akkor Miltiades nem tudhatta, merre veszik az irányt.

Kilencezren rohantak haza

A hagyomány úgy tartja, a csata után gyorslábú harcost menesztettek Athénba a győzelem hírével, aki teljes fegyverzetben, futva tette meg a 40 kilométeres távot, majd miután átadta üzenetét, meghalt a kimerültségtől.

Érdekes kérdés, hogy miért futott volna páncélban és teljes fegyverzettel. Ennél is nyomósabb érv a történet hitelessége ellen, hogy a történetírók igen hiányosan és ellentmondásosan emlékeznek meg róla, illetve a görög-perzsa háborúk történetírója, Hérodotosz említést sem tesz róla.

Ő így számol be a csatát követő eseményekről:

Akárhogy volt is, a perzsák megkerülték a Szuniont. Az athéniak pedig hanyatt-homlok rohantak vissza, hogy városuk ne álljon védtelenül, és sikerült is megelőzniük a barbárokat. […] A barbár hajóhad Phaléronig nyomult előre, mert akkoriban az volt az athéniak kikötője, ott horgonyt vetettek, kisvártatva azonban hazaindultak Ázsiába.

Magyarán nem egy ember futotta le a távot, hanem a teljes, ekkor nagyjából kilencezer főt számláló athéni hadsereg. A kimerítő csata után teljes fegyverzetben rohantak 40 kilométert, hiszen ha csak egy napot is késnek, városuk, otthonaik helyén már csak füstölgő romokat találnak.

Spártába futhatott

Mégis, honnan származik a marathóni futó legendája? Németh György, a Rubicon Történelmi Folyóirat korábbi számában Hérodotoszhoz nyúl vissza, aki említ egy követet, egy nagyon gyors futót, akit az athéniak még a csata előtt Spártába küldtek segítségért. A harcos városállam katonáinak ugyanis jelenése lett volna a harcmezőn, ám éppen zajló vallási ünnepükre hivatkozva nem érkeztek meg.

A későbbiekben valahogy ez a követjárás, a futás, szónoki fogások, és a győzelem még emlékezetesebbé tételének vágya gyúrhatta össze a marathóni futó alakját.

Kiemelt képünkön a marathóni csata újrajátszása 2011-ben. Fotó: Louisa Gouliamaki / AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.