A thaiföldi-mianmari határon elhelyezkedő Nang Non-hegység több barlangrendszerrel is rendelkezik, melyek közül a legjelentősebb a Tham Luang. A karsztbarlang mintegy 10 kilométer hosszú, és több száz méternyi mészkőréteg alatt fekszik. A mentést jelentősen megnehezíti, hogy a rendszerhez számos mélyedés és keskeny folyosó, illetve rengeteg álló- és függőcseppkő tartozik.
A kiterjedt barlangot először 1986-ban térképezte fel egy francia csoport, néhány évvel később pedig angol barlangászok találtak benne egy összeköttetést egy másik helyi rendszerrel. Bár az évek során több expedíció is indult a Tham Luangba, a járatok szerkezetét még mindig nem sikerült teljesen megismerni.
Mivel a mészkő remek repedéses vízvezető, a csapadék képes keresztülfutni a hegységen, és elérni a rendszert. A többi karsztbarlanghoz hasonlóan a Tham Luang kialakulásában is nagy szerep jutott a folyadéknak.
A Business Insider szerint a régió a jellemzően június-július során megkezdődő monszun alatt különösen sok csapadékhoz jut. Ez a helyzet most is: a folyamatos esőzés miatt egyre több víz árasztja el a járatokat.
Szivacs a hegy mélyén
A víz rendkívül fontos szerepet játszik a barlangok kialakításában, hiszen a mészkő igen érzékeny a tektonikus deformációkra és az erózióra. A csapadék a hegy felszínének elérése után a repedéseken keresztül jut be a mélybe. Mivel a mészkő jól oldódik a vízben, a rendszerbe áramló folyadék képes üregeket kialakítani.
Elég egy kiadós eső, és a barlangot elárasztja a víz.
A csapadékmentes időszakok alatt ugyanakkor a rendszer szárazzá válhat. A Tham Luang-barlang például a száraz évszak során szinte teljesen bejárható gyalogszerrel, igaz, a rendszerbe való belépés kíséret nélkül ilyenkor is szigorúan tilos.
A gyerekek és edzőjük is épp egy száraz napon léptek be a barlangba, az esőzés miatt viszont hirtelen áradás alakult ki a rendszerben. A víz nemcsak a bejárat felől szivárgott, hanem a mennyezeti részről, a parányi repedéseken keresztül gyakorlatilag mindenhonnan.
A csapat így egyre beljebb kényszerült, míg végül sikerült találniuk egy, a víz fölé magasodó földdarabot. A menekülés közben megközelítőleg 4 kilométerre jutottak a barlang főbejáratától.
A mentőakció során a szakértők nem találtak olyan mellékbejáratot, amelyen keresztül elérhették volna a fiatalokat. A Tham Luang ugyanis a legtöbb karsztbarlanghoz hasonlóan szerteágazó – írja a Time. A bejárattól mintegy 3 kilométerre például a főjárat kettéválik: egy rövidebb szakasz északi, egy másik pedig déli irányba halad tovább egy amfiteátrumszerű üregig, az ügynevezett Pattajáig. Az elveszett csapatot utóbbi útvonalon fedezte fel a mentőexpedíció.
I added the distances and translated the main areas #ThamLuang cave's map pic.twitter.com/SHlEadx4ho
— Rémi (@remi_fr) July 1, 2018
A búvároknak nagyjából 6 órán át kellet áramlással szemben haladniuk, mire megtalálták a gyerekeket. Az út visszafelé „csupán” 5 óra volt, mivel az áramlás megkönnyítette az úszást.
A szakértők a focicsapat azonosítása után több tervet is kidolgoztak a kimenekítésre. Sokan eleinte úgy vélték, hogy érdemes kivárni, amíg a vízszint elkezd csökkenni, a szűnni nem akaró esőzés miatt viszont nem volt szabad késlekedni. A búvárok a hétvégén megkezdték a mentést, és már több fiút is kihoztak.
Mondanunk sem kell, hogy milyen veszélyekkel jár a kimenekítés. A kanyargó, sokszor igen szűk járatban még a legtapasztaltabb búvárok számára is nehéz haladni, a fiúk egy része ráadásul úszni sem tud.
A víz alatti közlekedés mellett további veszélyt jelenthetnek a még részben szárazon álló üregek. Ezeken a helyeken a mentőcsapat tagjai takarékossági okokból oxigénpalack nélkül közlekednek, azt azonban nem tudni, hogy egy-egy üregben pontosan milyen is az oxigénszint.
Elképzelhető, hogy a helyi idő szerint péntek éjszaka elhunyt önkéntes búvár halálát is egy ilyen levegőtlen kamra okozta, ahol nagy mennyiségű, alacsony oxigéntartalmú levegőt szívott be.
(Kiemelt kép: Thinkstock)
