Mint a legtöbb hagyomány esetében, itt is nehéz megállapítani, hogy pontosan honnan is eredeztethető a szokás – írja a Live Science. Már csak azért is, mert a gólya-baba kapcsolat Európában, Amerikában, Afrika északi részén és a Közel-Keleten is ismert.
Rachel Warren Chadd, a 2016-ban megjelent Birds: Myth, Lore and Legend (Madarak: Mítoszok, tudomány és legendák) című könyv szerzője szerint a gólyák hatalmasak és fehérek, és sok kultúrában a tisztasággal kötik össze őket. A madarak ráadásul hatalmas fészkeket raknak, amelyek az emberekhez közel helyezkednek el.
Tehát jó szülői magatartásuk igen nyilvánvaló
– állítja Chadd.
Sok szakértő a gólyák hagyományát az ókori görög mitológiáig, egészen pontosan Héráig vezeti vissza. Az egyik történet szerint Héra féltékeny lett Geranára, a pigmeusok királynőjére, mert az szebb volt nála. A bosszúszomjas istennő gólyává változtatta Geranát, aki aztán madár képében megmenekítette gyermekét Héra haragjától. A görög művészetben így sokszor jelenítettek meg gólyát csecsemővel a csőrében.
Chadd azonban kutatásai során arra jutott, hogy az eredeti történetben nem gólya, hanem daru szerepelt. Ettől függetlenül nem lehetetlen, hogy a gólya-baba összefüggés valóban görög eredetű, hiszen a gólyákat, darukat és gémeket nem nehéz összekeverni.
Az új élet hírnökei
Paul Quinn, a Chichesteri Egyetem munkatársa szerint is elképzelhető, hogy a kapcsolat forrását a fajok összekeverésénél kell keresni. Igaz, a kutató úgy véli, hogy az eredeti madár nem egy daru, hanem egy pelikán lehetett. A középkori Európában ugyanis a fehér pelikánok a katolicizmus, az újjászületés és a fiatalok nevelésének szimbólumai voltak. Idővel azonban a gólyák vehették át a madarak helyét.
Bármi is az összefüggés eredete, a történészek többnyire egyetértenek abban, hogy Európa északi részén, a mai Németország és Norvégia területén váltak a gólyák a csecsemők hordozóivá. A pogány időkben a helyiek általában a nyári napforduló alatt keltek egybe, ugyanis az időszakot igen termékenynek vélték.
Az év ezen szakában a költöző madarak, például a gólyák mind elvándoroltak, majd nagyjából kilenc hónappal később, amikor a legtöbb gyermek is született, visszatértek.
Később a szokás továbbfejlődött és elterjedt. Kelet-Európában például a háztetőn fészkelő gólyát a jó szerencse és a gyermekszületés egyik jelének vélték.
Érdekes módon azonban a gólyák nem csak az európai kultúrában váltak szimbólummá. Chadd szerint a sziú indiánok is hasonló tulajdonságokkal ruházták fel az észak-amerikai madarakat.
A gólya és a baba közti kapcsolat végül Hans Christian Andersen Gólyák című meséjével vált igazán népszerűvé. A történet szerint a madarak tavakból emelik ki a csecsemőket, majd eljuttatják őket az arra érdemes családokhoz. A mesének viszont van egy sötét oldala is, a rossz családok ugyanis halva kapják meg a gyermekeket.
A mese eredetileg azért készült, hogy erkölcsi lecke legyen a kicsiknek, utóbb azonban a gólyák remek eszközzé váltak a szülők számára, hogy kitérjenek a szexszel kapcsolatos kérdések elől.
(Kiemelt kép: Thinkstock)
