Bécs sikertelen török ostroma után, 1683-ban az európai összefogással katonailag, anyagilag és politikailag is támogatott Habsburg Birodalom ellentámadásba ment át. Hosszú harcok után, de 1686-ban keresztény kézre került Buda, 1699-ben pedig a karlócai békével a Temes vidéke kivételével a Magyar Királyság területe Habsburg fennhatóság alá került.
Magyarország felszabadult, de az öröm nem volt felhőtlen. A több mint 15 évig oda-vissza vonuló seregek, török, tatár és keresztény portyák, az állandó hadakozás hatalmas pusztítást hagyott maga után. A politika sem úgy alakult, ahogy sokan várták. A török megszállás idején Bécsnek szüksége volt a magyar rendek erejére, támogatására, abszolutisztikus törekvéseit nem tudta érvényesíteni. Az oszmán hatalom eltűnésével azonban eljött ennek is az ideje, az udvar és a hazai nemesség viszonya egyre feszültebb lett.
Elnyomás
Még a jogalap is megvolt az osztrák elnyomó törekvésekre, hiszen
Többé nem kívánták biztosítani a rendeknek addigi kiváltságaikat, a bécsi kormányzat gyakorlatilag minden társadalmi réteggel szembekerült:
- Nagymértékben megemelt adók.
- Erőszakos ellenreformáció.
- A visszafoglalt területek birtokosai csak tulajdonjoguk igazolása és 10 százaléknyi, úgynevezett fegyverváltság megfizetése után kapták vissza birtokukat. Már aki visszakapta, rengeteg volt a visszaélés.
- Az országban harcoló és állomásozó katonaság kötelező eltartása, erőszakoskodása.
- Egykori végvári vitézek tömegei vesztették el egzisztenciájukat, süllyedtek jobbágysorba.
Az általános elégedetlenséget országszerte kitört lázadások, felkelések nyomatékosították, de a császári hatalom könnyedén elnyomta e szervezkedéseket. Egészen 1701-ig: II. Károly spanyol király 1700-ban elhunyt, ezzel kihalt a spanyol Habsburg ág. A roppant gyarmatbirodalommal rendelkező ország trónjáért rokonságra hivatkozva I. Lipót osztrák császár és XIV. Lajos francia király indult harcba. 1701-ben kitört a spanyol örökösödési háború, a Habsburgok figyelmét és erejét a nyugati események kötötték le.
Megragadták a lehetőséget
Magyarország számára ütött a cselekvés órája, Bercsényi Miklós és Barátja, Rákóczi Ferenc az első pillanattól igyekezett kihasználni a helyzetet. Ekkor még nem jártak sikerrel, mindketten Lengyelországba menekültek. Ahogy lazult az elnyomás, úgy indult újra itthon is a szervezkedés.
A Tiszaháton Esze Tamás és Kis Albert vezetésével gyülekező kurucok a korábbi kudarcokból tanulva tudták, ha nemesi támogatás nélkül robbantanak ki felkelést, nemcsak a császárral, de a magyar rendekkel is szembe találják magukat. Az 1697-es hegyaljai felkelés leverésében például még Bercsényi gróf, és Rákóczi mint sárosi főispán is részt vett.
A lengyel arisztokratáknál bujkáló két emigráns főúrnak Szalontay János vitte meg a hazai készülődés hírét, sürgette hazatérésüket, mire ők a határhoz közeli Brezán várába költöztek. Esze Tamás közben 1702-re a spanyol örökösödési háború égisze alatt jelentős sereget gyűjtött, a következő év kora tavaszán pedig a bujdosók elhatározták: küldöttséget menesztenek Rákóczihoz, álljon a szabadságharc élére.
Cum Deo pro Patria et Libertate
Ő ekkor ugyan támogatásáról biztosította a bujdosókat, de egyben türelemre intette őket, amíg a francia király segítsége megérkezik. Az ellenségem ellensége a barátom gondolat jegyében a Napkirály valóban támogatást ígért, Rákóczi 4000 fős seregre számított tőle. De semmi nem érkezett. Esze Tamásék türelme fogytán volt, májusban azzal keresték fel ismét a későbbi fejedelmet, hogy ha nem is jön még, legalább zászlókat adjon nekik.
A lobogók mellé Esze Tamás ezreskapitányi kinevezést kapott és megbízást a toborzásra, és a követek emellett Magyarországra hozták május 12-ére keltezett úgynevezett brezáni kiáltványt. Ebben felsorolva a magyarokat ért sérelmeket, az elnyomást, Rákóczi Ferenc és Bercsényi Miklós hadba hívott minden magyart:
…országunkhoz s hazánkhoz való szeretetünktül és kötelességünktül viseltetvén, minden igaz, hazaszerető s országunk régi dicsőséges szabadságát óhajtó egyházi és világi, nemes és nemtelen, fegyverviselő és otthon lakós, egy szóval minden rendű igaz magyarokat hazafiuságokra intjük, kénszerítjük s kérjük, hogy az mint már Isten némelyeknek szíveket az hazáért felgerjesztette s egybenhozta: úgy ki-ki édes hazája s nemzete, szabadsága mellett az Isten s törvényünk ellen képtelenül hatalmaskodó, zaklató, portióztató, adóztató, nemesi szabadságunkat rongáló, igaz régi törvényeinket, jussainkat megvető, jószágainkat hatalmasan foglaló és fogyató, becsületünket tapodó, sónkat, kenyerünket elvevő s életünken uralkodó s kegyetlenkedő birodalom ellen fogjon fegyvert…
– a szöveg teljes terjedelmében itt olvasható.
Rákóczi is elszánta magát
A hazatérő kurucok nem késlekedtek sokáig, május 21-én Váriban, és Esze Tamás falujában, Tarpán, másnap pedig Beregszászon kibontották a felkelés zászlóit. Rákóczi közben még mindig a francia támogatásra várt, de hamar döntési kényszerbe került. Szavakon kívül Párizsból továbbra sem érkezett semmi, miközben itthon Károlyi Sándor szatmári főispán június 7-én megugrasztotta az összegyűlt paraszthadat, félő volt, hogy a felkelők lelkesedése elszáll, a sereg szétszéled.
Két nappal később Rákóczi elindult, június 14-én a határon, Klimiec falunál találkozott az Esze Tamás vezette felkelőkkel. Mindkét fél csalódott volt: a kurucok zsolosseregre számítottak, Rákócziék pedig sokkal több felkelőre. A későbbi fejedelem két napnyi töprengés után döntötte el, hogy a felkelés élére áll, és Vereckénél magyar földre lépett.
(Kiemelt kép: Veszprémi Endre: Rákóczi találkozása Esze Tamással és gyalogos jobbágykatonáival, a talpasokkal a magyar-lengyel határon. Forrás: Wikipedia)
