Tudomány

Gyógymódot találhattak a vakság gyakori okára

A kutatók szerint forradalmi őssejtterápiájuk öt éven belül rutinbeavatkozássá válhat. Az új módszert eddig két páciensen tesztelték.

A két páciens előrehaladt időskori makula-degenerációban (AMD) szenvedett – számol be a Guardian. A rendellenesség jellemző tünete a központi látás és az olvasóképesség drasztikus romlása.

Az új kísérletben a szakértők egy őssejtekből álló „tapaszt” helyeztek el az alanyok szemének hátulján található sérülésre. A beavatkozás hatására a páciensek látása jelentősen javult:

ismét képessé váltak az olvasásra és az arcok felismerésére.

A szakértők bíznak benne, hogy eljárásuk idővel olyan rutinbeavatkozássá válhat, mint a szürkehályog műtét.

Az új terápiát Pete Coffey, a University College London munkatársa és Lyndon da Cruz, a Moorfields Szemészeti Klinika sebésze fejlesztette ki.

Nanorészecskés szemcsepp vethet véget a szemüvegek használatának
A szakértők bíznak benne, hogy fejlesztésük két éven belül megjelenhet a piacon.

A kutatók 10 „nedves” AMD-vel diagnosztizált beteget kezdtek el vizsgálni – a nedves AMD-t a vérerek szivárgása váltja ki. A jelöltek közül végül előrehaladott állapotuk miatt választották ki a két pácienst. A két alany – egy 60-as éveiben járó nő és egy 80-as éveiben járó férfi – az elsők, akiket az új módszerrel kezeltek.

A szakértők a páciensek egy-egy szemébe ültették be az őssejteket tartalmazó implantátumot. Az őssejteket korábban úgy módosították, hogy retinális pigmentepithelium sejtekké alakuljanak – ezek elengedhetetlen a megfelelő fényérzékeléshez. A kutatók eredményeikről a Nature Biotechnology folyóiratban számoltak be.

Coffey szerint a terápia hatása jóval kedvezőbb volt a vártnál. A kutatók a kezelés eredményességét a szemészek által gyakran használt olvasódiagrammal mérték fel.

Az operáció előtti hónapokban a látásom nagyon rossz volt, és semmit sem láttam a jobb szememmel

– mondta Douglas Waters, az idősebb páciens. A férfi hozzátette, korábban az is nehézséget okozott, hogy közelről tisztán kivegye a tárgyakat.

A műtét után azonban Waters látása jelentősen javult: már nem csupán olvasni képes, de még feleségének is be tud segíteni a kertészkedésben.

Coffey és da Cruz azt tervezik, hogy a közeljövőben még egy alanyon kipróbálják új módszerüket. A kutatók bíznak benne, hogy eljárásuk 5 éven belül elérhetővé válik minden AMD-s páciensek számára.

(Kiemelt kép: Thinkstock)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik