Tudomány

Több típusa lehet a cukorbetegségnek, mint eddig hittük

A Lundi Egyetem munkatársai szerint érdemes lenne újragondolni a cukorbetegség osztályzását, ugyanis nem két, hanem öt típus létezik. Az új rendszerezés segíthet az orvosoknak, hogy a lehető legjobb gyógymódot találhassák meg pácienseik számára.

A diabétesz, azaz a glükóz feldolgozásának zavara, egy meglehetősen gyakori betegség. Az orvostudomány napjainkban a rendellenesség két változatát különböztet meg: az 1-es és a 2-es típust. Előbbi általában gyermekkorban jelentkezik, amikor az immunrendszer megtámadja az inzulintermelő sejteket, leállítva a hormon előállítását. Utóbbi pedig gyakran középkorúaknál vagy idősebbeknél, főként az életmód és elhízás miatt alakul ki. A 2-es típusban a szervezetben nem áll le az inzulintermelés, hanem a sejtek válnak érzéketlenné a hormonnal szemben.

Egy új tanulmányban azonban az Emma Ahlqvist vezette szakértők azt írják, hogy az általuk vizsgált svéd és finn cukorbetegeket nem kettő, hanem öt csoportba tudták besorolni – számol be a Live Science.

  • Az első csoport az 1-es típusra emlékeztet. Ide olyan személyek tartoznak, akik fiatalon, nem elhízás miatt betegedtek meg. Az első csoport diabéteszeseinél egy autoimmun rendellenesség áll az inzulintermelés megszűnésének hátterében.
  • A második csoport az elsőhöz hasonló, egyetlen különbséggel: nem autoimmun betegség miatt, hanem valamilyen egyéb, egyelőre fel nem térképezett ok hatására szűnt meg az inzulinelőállítás a szervezetben. Ennél a csoportnál jelentkezett a legnagyobb valószínűséggel retinopátia, amely akár vakságot is okozhat.
  • A harmadik csoportba azok a túlsúlyos diabéteszesek kerültek, akik súlyos inzulinrezisztenciában szenvednek – azaz a sejtjeik egyáltalán nem reagáltak a testükben előállított inzulinra. Az ide tartozó alanyoknál alakult ki a legnagyobb eséllyel vesebetegség.
  • A negyedik csoport a harmadikra emlékezetet, igaz, itt az elhízás és az inzulinrezisztencia kevésbé súlyos.
  • Az ötödik csoportban a betegség a negyedik csoportnál látottakhoz hasonlóan alakul ki, itt azonban a fő ok nem az életmód, hanem az öregedés lehet. A vizsgálatban ez a csoport volt a legnagyobb, az alanyok 40 százalékát ide sorolták.

A kutatók úgy vélik, hogy az új altípusok kialakítása segíthet a jobb kezelési módon megtalálásában.

A szakértők tanulmányukban kiemelték: vizsgálatuk nem igazolja, hogy az öt csoport esetében mind más-más okok állnának a diabétesz jelentkezésének hátterében, ráadásul lehetséges, hogy további altípusok is léteznek. Emellett arra is rávilágítottak, hogy a betegek besorolása idővel változhat.

Éppen ezért szükség lehet további kutatásokra, hogy még jobban feltérképezzék az egyes csoportokat.

(Kiemelt kép: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik