Egy hétig tartó harcok után 1956. október 30-án a szovjet pártvezetés úgy döntött, a Vörös Hadsereg alakulatait visszavonja a budapesti utcákról. A hazánkban tárgyaló szovjet küldöttség tett némi engedményt annak érdekében, hogy fegyvereit politikai megoldásokra hivatkozva hallgattassa el, de Moszkvában még semmi nem dőlt el.
Intervenció lesz
Itthonról nézve akár úgy is tűnhetett, győzött a forradalom: a kompromittálódott kommunista vezetők elmenekültek vagy bujkáltak, újjáalakultak a politikai pártok, a kormány bejelentette az egypártrendszer felszámolását, és távozásra szólította fel a szovjet csapatokat.
A Szovjetunió Kommunista Pártja elnökségi ülésén október 30-án Hruscsov még elutasította az azonnali beavatkozást, sőt hozzájárult Szovjetunió és a népi demokratikus országok közötti viszony radikális megújítását ígérő kormánynyilatkozat nyilvánosságra hozatalához.
A másnapi elnökségi ülésen viszont már az SZKP első titkára is áldását adta a fegyveres beavatkozásra, a hadseregnek három napra volt szüksége a felkészüléshez. A magyar kormányt nyilvánvalóan nem értesítették, de a szovjet csapatmozgásokból, például a repülőterek körülzárásából a napnál is világosabb volt, Moszkva intervencióra készül.
Utolsó, kétségbe esett kísérlet
Jurij Andropov budapesti szovjet követ hiába próbálta a haderőkivonásra fogni a mozgolódást, nem hittek neki. Nagy Imre és a kabinet ebben a helyzetben csakis előre menekülhetett: 31-én Magyarország kilépett a Varsói Szerződésből és kinyilvánította semlegességét. Utóbbi szavatolására az ENSZ BT négy állandó tagját kérte fel.
Meglepő, de az agresszió árnyékában az egyetlen logikus lépés volt:
Nem tette meg, a status quo felrúgása senkinek nem állt érdekében.
Az utcán november 2-án és 3-án a győzelmet ünnepelték, a helyzet lassan normalizálódni látszott, a munkástanácsok sorra jelentették ki, felveszik a munkát. A szovjet megbízottak a csapatkivonás részleteiről tárgyaltak, miközben a repterek után körbevették a nagyobb városokat, lezárták a főbb útvonalakat és a nyugati határt. A készülődés mértéke már a kormányban is reményeket ébresztett: talán nem is ellenünk készülnek, hanem egy esetleges nyugati beavatkozást akarnak megakadályozni.
Megindultak a tankok
November 3-án késő este a tököli szovjet bázisra érkező magyar tárgyalódelegációt kellemetlen meglepetés várta: a helyiségbe Ivan Alekszandrovics Szerov, a KGB elnöke lépett géppisztolyos szovjet állambiztonsági tisztek kíséretében. Maléter Pál honvédelmi minisztert és társait letartóztatták.
November 4-én, hajnali 4 óra 15 perckor megindult a Forgószél hadművelet, azaz a támadás Budapest és az ország nagyvárosai. Egy órával később Kádár János hangja recsegett a rádióból:
Megalakult a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány
A hazánkban október 23-án megindult tömegmozgalom, amelynek nemes célja a Rákosi és társai által elkövetett párt- és népellenes bűnök kijavítása, a nemzeti függetlenség és szuverenitás védelme volt, a Nagy Imre-kormány gyöngesége és a mozgalomba befurakodott ellenforradalmi elemek növekvő befolyása révén veszélybe hozta szocialista vívmányainkat, népi államunkat, munkás-paraszt hatalmunkat, hazánk létét.
[…]
A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány népünk, munkásosztályunk és hazánk érdekében azzal a kéréssel fordult a szovjet hadsereg parancsnokságához: segítsen népünknek a reakció sötét erőinek szétverésében és abban, hogy helyreállíthassuk a rendet és a nyugalmat hazánkban.
Büntetlenséget ígért a forradalom több résztvevőjének, egyes forradalmi követelések teljesítését, és hogy a rend helyreállítása után tárgyalásokat kezd a szovjet csapatok kivonásáról… A szöveget itt olvashatja.
Még mindig reggel, kevéssel fél hat előtt Nagy Imre is megszólalt a Parlament épületében berendezett Szabad Kossuth Rádión keresztül. Az egész világhoz intézte szavait:
Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt.
Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.
A honvédség laktanyáit körülzárták, a Tökölön elfogott Kovács István vezérőrnagytól írásbeli utasítás érkezett a Honvédelmi Minisztériumba, amely megtiltotta az ellenállást, így katonáinkat a szovjetek viszonylag hamar lefegyverezték. Nagy Imre elfogadta a jugoszláv nagykövetség által felajánlott menedékjogot.
A Parlamentben egyedüli kormánytagként Bibó István maradt, kiáltványban fordult a nemzethez és a világhoz:
A magyar népet felszólítom, hogy a megszálló hadsereget, vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen […] Magyarország népe elég vérrel adózott, hogy megmutassa a világnak a szabadsághoz és igazsághoz való ragaszkodását. Most a világ hatalmain van a sor, hogy megmutassák az ENSZ alapokmányában foglalt elvek erejét és a világ szabadságszerető népeinek erejét. Kérem a nagyhatalmak és az ENSZ bölcs és bátor döntését leigázott nemzetem érdekében.
Érdemes elolvasni a teljes szöveget.
Vérontás az utcákon
Magyarország népe pedig még több vérrel adózott, a szabadságharcosok visszatértek az utcákra, megpróbálták megállítani a tankokat. Budapest és több nagyváros csatatérré vált, csakhogy a legújabb T-55-ös tankokat már nem hatotta meg a Molotov-koktél, a szovjetek minden lövésre, gyanús jelre ágyúval válaszoltak. Csak addig kitartani, amíg az ENSZ nem lép, amíg a nemzetközi nyomásgyakorlás megállásra nem kényszeríti az offenzívát…
Hiába reménykedtek. De mégsem sikerült egyetlen rohammal felszámolni az ellenállást: sok helyen napokig, folytak a harcok, a Vörös Hadsereg iszonyatos túlereje mellet is sok helyen csak tüzérségi előkészítés után, koncentrált támadással sikerült győzni.
A harcok egészen november 11-éig tartottak, de a kormányzat november negyedikének reggelére összeomlott, a forradalmat elnyomták, a szabadságharcot vérbe tiporták.
Kiemelt kép: Fortepan
