Tudomány

Zsidó Laci és Cigány Karesz harcolt a magyar szabadságért

Bihari Dániel
Bihari Dániel

tud újságíró. 2017. 11. 01. 07:30

Cigány Karesz és Zsidó Laci. E két név mindent elmond az '56-os forradalom szellemiségéről: aki magyar, velünk van! Magyar parancsnokhelyettes is büszkén viselte a Cigány becenevet, a magyarság hihetetlen egységben állt ki az elnyomás ellen.
Korábban a témában:

Magyarországon 1938-ban lépett életbe az első zsidótörvény, majd a II. világháború végéig sorra születtek a zsidóság jogfosztását szolgáló rendeletek és jogszabályok. A német megszállással kezdetét vette a vidéken élők deportálása és meggyilkolása, a nyilas hatalomátvétel után pedig a fővárosban is elszabadult a pokol.

Csak tíz év telt el, és mégis

A magyarság egy része saját élete kockáztatásával segítette az üldözötteket, míg mások szavakkal és tettekkel is aktívan bizonyították antiszemitizmusukat. A társadalom többsége azonban teljesen passzív volt, homokba dugott fejjel, némán szemlélte az eseményeket. Lelkiismeretét mentette: csak dolgozni viszik őket, az még nem a világ vége…

A magyar zsidóság 1945-ben joggal érezhette, hogy

az a nemzet, amelynek addig zsidó vallású vagy zsidó származású tagjaként határozta meg önmagát, elárulta, kivetette magából. Hasonló helyzetben volt az éppen csak megtűrt, perifériára szorult cigányság is.

Aztán eltelt egy szűk évtized, és ez a nemzet egy emberként állt ki a szabadságáért, a diktatúra ellen 1956-ban. Nem volt olyan rég a vészkorszak, de zsidók és cigányok úgy érezték, fegyvert kell fogniuk a „magyar szabadságért”, a forradalom pedig befogadta őket. Ez is ’56 egyik megható részlete: csupán tíz évvel a zsidó és roma holokauszt után az elnyomás elleni küzdelem eltüntette a különbséget ember és ember között.

Kit érdekel?

Tagadhatatlan, hogy országosan történt néhány antiszemita jellegű megnyilvánulás, de egyáltalán nem ez volt jellemző, a közös cél érdektelenné tette a származást

– mondja a 24.hu-nak Eörsi László történész, az 1956-os Intézet tudományos munkatársa.

Miskolcon történt egy eset, ahol zsidósága miatt öltek meg valakit, Hajdúnánáson pedig antiszemita tüntetést szerveztek, de ezek elszigetelt esetek, konkrét vegzálásról elenyésző számban tudunk. Az események középpontjában, Budapesten csak verbális atrocitás történt, de ez sem a forradalmárok részéről, a pesti srácok nagyon magasról tettek a származásra.

Jellemző módon azok zsidóztak, akik addig is bujkáltak, de most sem mertek a barikádokra állni.

A Zsidó Laci

A fegyveresek között sok zsidó származású fiatalt találunk, többen nagyon fontos szerepet játszottak a harcokban. Egyesek nagy tekintélyt vívtak ki maguknak, a többiek elismerték, tisztelték, követték őket. A leghíresebbek talán a Tűzoltó utcai csoport parancsnoka, Angyal István és a kifejezetten sikeres, agilis Baross téri parancsnok, Nickelsburg László – mindketten a megtorlás áldozataivá váltak.

Nickelsburgot bajtársai Zsidó Laciként emlegették, ami a viszonyokat ismerve sokkal inkább a szeretet megnyilvánulása volt a forradalmi szlengben, mint valamiféle »negatív« bélyeg

– emeli ki Eörsi László.

Ugyanígy a nagyon elesett de annál lelkesebb, hajléktalanból forradalmárrá váló Baross téri harcos, Stellner László esetén. Ő a Daján becenevet kapta. Ha tudjuk, hogy Móse Daján akkoriban Izrael hadügyminisztere, a zsidó állam függetlenségi harcának ünnepelt hőse, kiváló katona volt, máris megértjük mögötte a szeretetteljes pesti humort.

Pánikot szült a jelölés

E példák kiválóan bemutatják az általános hangulatot, de azért az összkép mégsem volt teljesen rózsaszín. Egyik oldalról elég a cikk elején említett antiszemita megnyilvánulásokat említeni, és minden lelkesedés, elhivatottság mellett érdemes a zsidóság félelmeiről is szót ejteni.

Amikor legutóbb fegyveresek járták Budapest utcáit, zsidókat lőttek a Dunába, és ez nem múlt el nyomtalanul.

A zsidóság lelkiállapotát jól jelzi, hogy amikor a szabadság néhány napjában a posta megjelölte az ajtókat, hogy hova milyen lapot kézbesítsen reggelenként, a zsidókon pánik lett úrrá.

Nem tudták, nem tudhatták mi lesz ebből, a bizonytalanságra teljesen érthető módon vetítették ki az alig tíz évvel korábbi holokauszt félelmét.

Cigány Karesz

Magyarország roma lakossága is képviseltette magát az összecsapásokban, cigány harcosokat találunk szép számmal a Corvin közben, a Széna téren, a Baross téren, gyakorlatilag minden helyszínen. Soroksáron külön roma raj alakult Strausz Károly vezetésével, a forradalmi „köznyelv” éppoly tiszteletteljesen nevezte Cigány Karesznak, mint ahogy Zsidó Lacit „zsidózta”.

Eörsi László kiemeli:

Cigány Karesz a végsőkig küzdött, csoportja egy hétig állt ellen a szovjet inváziónak, november 11-én utolsóként tette le a fegyvert.

Magyar és cigány is vagyok

Falusi János, ismertebb nevén Bekötött Fejű Cigány mindössze 20 évesen fogott fegyvert már az októberi intervenció kezdetén. Társai elismerését jelzi, hogy a roma fiú főparancsnok-helyettesi rangig jutott. Megtörtént fordítva is: a fekete hajú magyar srácot, Onestyák Lászlót a Cigány becenévvel illették, amit ő büszkén viselt parancsnokhelyettesként is.

A periratokban, visszaemlékezésekben nyoma sincs cigányellenességnek a forradalmárok részéről, a Pongrátz Gergely memoárjából származó mondat a történész szerint történetileg is helytálló: „Akinek fegyvere volt, és az egyetemi 16 pontért harcolt – az bajtárs volt”.

És mi vitte a harcba a romákat? A 15 éves Fehér Nándor, Onestyák harcosa így emlékezett vissza október 23-ára:

Kiabálták: aki magyar, velünk tart! Hát mondom, én megyek velük, mint a franckarika. Persze, hogy megyek. Mert én egyszerre magyar meg cigány is vagyok.

Kis kitérőként vallomása tökéletesen adja vissza a cigányság magyar nemzethez való viszonyát, ugyanez a gondolat csengett vissza Marosvásárhely főterén 1989 véres márciusán: „Ne féljetek magyarok, mert itt vannak a cigányok!” Akkor az erdélyi magyar ajkú romák gondolkodás nélkül nekimentek a felhergelt, leitatott román csőcseléknek a magyar tüntetők védelmében – a történetet itt olvashatja.

Hihetetlenül erős egység született

Egy szó mint száz, a golyózáporban, szovjet tankokkal farkasszemet nézve ember állt az ember és bajtárs a bajtárs mellett, de a harcoktól függetlenül is:

1956 őszén a tüntető tömegben még csak annyira sem volt ildomos zsidózni és cigányozni mint manapság. Az egész nem erről szólt.

Hogy mennyire nem, arra a történész két egykori pesterzsébeti nyilas példáját hozza. Ők annak idején szovjet fogságba estek, a forradalom kitörésekor elérkezettnek látták az időt sérelmeik megtorlására azokon, akiről személy szerint tudták, hogy valamilyen módon segítették a Vörös Hadsereget.

Beálltak nemzetőrnek és el is kaptak három, ’45-ben a szovjetek tolmácsaként működő zsidó származású férfit. Brutálisan megverték őket, voltak mindenféle kutyák és szovjetbérencek, de nem zsidóztak. Apróságnak tűnik, de az antiszemita indíttatást a két volt nyilas későbbi perében sem sikerült bizonyítani. Márpedig ha a kádári megtorló gépezet valamire igazán koncentrált, akkor az az ’56-os események fasiszta „ellenforradalomként” való beállítása volt.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc egyike volt a magyar történelem azon ritka pillanatainak, amikor az értelmiség hatása a közvéleményre hihetetlenül erős egységet volt képes létrehozni. Valóban véleményformáló értelmiség volt: az antirákosista felfogás egy platformra hozta az egész nemzetet

– összegzi Eörsi László.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.