Elég ritkán adatik meg az embernek, hogy világhírű zenészeket fogadhat a munkahelyén, de ha esetleg a pszichológus, vagy az agykutató szakmát választotta, akkor erre megvan az esélye. Ok, ehhez nem árt a kaliforniai McGill Egyetemen az agy és a zene kölcsönhatását kutatni, majd erről értékes megállapításokat tartalmazó publikációkat közölni.
Ha mindez megvan, akkor összejöhet az a bravúr, hogy Sting egyszer csak bejelentkezik, hogy szívesen meglátogatná a laboratóriumot. Daniel Levitinnel, az említett egyetem szakemberével pontosan ez történt, aki volt annyira élelmes, hogy egy gyors agy szkennelésre ott tudta marasztalni Stinget.
A cél ebben az esetben is annak feltérképezése volt, hogy
A vizsgálathoz fMRI (funkcionális mágneses rezonancia) berendezést használtak, ami közben különböző stílusú zenéket játszottak le Stingnek. Az eredményeket egy speciális módszerrel elemezték, amivel a kutatók arra keresték a választ, hogy a zeneszerzéssel foglalkozó ember agya mely melódiákat találja hasonlónak, és melyeket különbözőnek.
A mintákból az vált egyértelművé, hogy Sting agya a laikusok által teljesen eltérő stílusú, hangulatú darabokban is találnak hasonló elemeket, hiszen ezen zeneszámok hallatán az agya hasonló mintákat produkált. Ha egy laikus meghallgatja pl. a Beatles „Girl” című számát (lásd fentebb), majd ezután ráküldi Piazzolla „Libertango” c. művét (lásd lentebb), akkor nagy eséllyel teljesen más hatások érik és mást mutatnának az agyi folyamatok.
Sting esetében ez a két alkotás állt egymáshoz a legközelebb, ami a kutatók számára rendkívül értékes információ. Ettől persze nem jön el a világbéke, az eredmények azonban lehetővé teszik, hogy még többet tudjunk meg az emberi agyról. Az egyetem kutatói folytatják a méréseket, amelyek során sportolókról, írókról, festőkről szeretnék megtudni, hogy miként vezérlik mozgásukat, találják ki a szereplőiket, vagy gondolkodnak formákról, színekről.
