A köztudatban elterjedt az a vélekedés, hogy az Egyesült Államok nem írta alá a trianoni békeszerződést – a történész szerint viszont ez így nem igaz. Az USA – párizsi nagykövete révén – aláírta a békét, de a kongresszus nem ratifikálta, mint ahogy egyetlen más, az első világháborút lezáró békeszerződést sem.
Ennek oka nem valamiféle magyarbarátság volt. Minden szerződés első bekezdése a népszövetség alapokmánya volt, hogy a vesztesekre ily módon “kényszerítsék rá” a szervezet alapelveit. Az Egyesült Államok azonban, ahol a Wilson vezette demokratákkal szemben a republikánusok kerültek többségbe, már nem akart belépni a Nemzetek Szövetségébe, és nem is kívánt ehhez kapcsolódó kötelezettségeket vállalni, márpedig a békék törvénybe iktatása ezzel járt volna.
A Magyarországgal kötött szerződésben ugyanakkor volt egy passzus, amely kimondta: az Egyesült Államok nem áll jót a határváltozásokért, nem vállal velük kapcsolatban semmilyen kötelezettséget, csak a két ország közti hadiállapot megszüntetését és az amerikai-magyar viszony rendezését rögzíti.
Mindenki wilsonista volt
Az első világháború nem az Egyesült Államok háborúja volt, amerikai érdekeket csak kevéssé, illetve közvetlenül nem fenyegetett. A kormányon lévő liberális-demokrata kormányzat viszont abban érdekelt volt, hogy Európában is hasonló elvek működjenek, mint odahaza – Németország győzelme pedig ezzel teljesen ellentétes lett volna. Lényegében ezért, és az Angliával ápolt jó viszony érdekében léptek be a háborúba.
Hadserege a háború kitörésekor nem volt korszerű, de kimeríthetetlen hadi potenciáljának köszönhetően az USA 1918-ra óriási, jól felszerelt haderőt állított fel, s ennek európai bevetésével lényegében eldöntötte a világháborút, aminek révén nagy tekintélyre tett szert a győzelem után.
Wilson minden megszólalásában a méltányosság, az érdekelt felek kölcsönös meghallgatása, és a népek önrendelkezésének joga szerepelt. Utóbbi persze megengedett akár nagyobb határmódosításokat is, de mondanunk sem kell, mennyivel előnyösebb lett volna Magyarország számára, ha nemzetiségi megoszlás, vitás kérdésekben pedig népszavazás dönthet a határokról.
Amit szabad Jupiternek…
A békekonferencián aztán e demokratikus alapelvek már alig érvényesültek. Továbbra is hivatkoztak rájuk, a Monarchia feldarabolásában az önrendelkezési elv egy kulcsgondolat volt, de részrehajlóan, csak a győztes államokra javára alkalmazták őket. Nekik volt joguk hozzá, az osztrákoknak, de legfőképp a magyaroknak már nem. Hiába kért a magyar delegáció népszavazást az elcsatolt területeken, a győztesek ezt – akkor – nem engedélyezték.
De ekkor az amerikai küldöttség már felállt a tárgyalóasztaltól – korábban épp az amerikai tekintély hatására Ausztria és Németország számára az európai nagyok még néhány esetben engedélyezték a lakosság megkérdezését.
Az Egyesült Államok delegációja 1919 nyarán hazautazott. Diplomatáik ugyan Párizsban maradtak, részt is vettek a tárgyalásokon, de csak megfigyelőként, döntési jog nélkül. A Magyarországgal folytatott megbeszéléseken Hugh Campbell Wallace párizsi nagykövet volt jelen, aki kimondott rokonszenvvel fogadta a magyar felszólalásokat és beadványokat.
3:1 arányban újratárgyalták volna…
A magyar delegáció csak 1920 januárjában jutott el Párizsba, és ekkor sem tárgyalni hívták, hanem csak a békefeltételek átvétele végett, Apponyi Albert (kiemelt képünkön ő látható, amint épp a békefeltételek átvételére érkezett) mégis lehetőséget kapott a reagálásra. Híres beszéde után vált nyilvánvalóvá, hogy a békekonferencia elé korábban és újonnan került nemzetiségi adatok között jelentős az ellentmondás. Született is egy brit–olasz kezdeményezés, miszerint a magyarok által ismertetett tények, dokumentumok figyelembe vételével tárgyalják újra a magyar határok ügyét.
Tudjuk, hogy informálisan Wallace is támogatta, de megfigyelőként hivatalosan nem tehetett semmit. Franciaország pedig élesen ellenezte a javaslatot, arra hivatkozva, hogy a döntés már megszületett, és ha minden ilyen esetben újrakezdenék a tárgyalást, valójában kezdhetnék elölről az egész békekonferenciát. A csehszlovák, a román s a jugoszláv békedelegáció szintén tiltakozott az újratárgyalás ellen.
Elfogadható “járulékos költség”
Ami Olaszországot illeti, számára – akárcsak a franciák esetében – Ausztria tradicionális ellenségnek számított, a nagy lendületben lévő olasz nacionalizmus több ponton is területi ellentétben volt az Osztrák-Magyar Monarchiával. Az olasz politikusok logikus, érdekvezérelt külpolitikát folytattak, ami területi gyarapodásra törekedett.
A Monarchia szétbontása olasz érdek volt, de azon belül Magyarország túlzott meggyengítése, megcsonkítása már nem. Odaálltak viszont a franciák és a britek mellé ebben a kérdésben is.
A békekonferencián egyébként az olaszok bizonyos mértékig magyarbarátnak voltak tekinthetők, inkább rokonszenvvel tekintettek ránk. De odáig nem jutottak el, hogy ebből koncepciót csináljanak és szembeszálljanak a “nagyokkal”, főleg a franciákkal Magyarország érdekében.
