Lúciának gyakorlatilag mindene megvolt, amit az anyagi világtól kaphatott. A III. században élt Siracusában, az ókori Szicília egyik legjelentősebb központjában, családja pedig a város legszűkebb elitjéhez tartozott. Jegyben járt egy ifjúval, gondtalan, boldog élet várta, csakhogy…
Tudta, vértanú lesz
…csakhogy édesanyja egy nap megbetegedett. Cataniába indult anya és lánya, hogy az asszony Szent Ágota sírjánál találjon gyógyulást. Nem hiába. Anyja egészséget nyert, Lúcia álmában pedig megjelent Ágota, és kérdőre vonta a lányt, mint édeshúgát: Miért mentek idegenbe a gyógyulást keresni, mikor Lúcia saját hitével is segíthetett volna édesanyján?
A hazafelé vezető úton pedig Lúcia meggyőzte anyját, hogy ne adja férjhez, és a javakkal, amelyeket hozományul vitt volna, szabadon rendelkezhessen. Siracusában a lány felbontotta eljegyzését, javait pedig szétosztotta a szegények között. Ehhez vőlegényének is volt egy-két szava, nem nyelte le, hogy elesett a házasságról – és persze a bőséges hozománytól.
Ökrökkel sem tudták elvontatni
Paschasius bíró elé hurcolta a lányt, ami a keresztényüldözések korában semmi jót nem jelentett a Római Birodalom területén. Paschasius bíró parancsára Lúcia nem volt hajlandó az isteneknek áldozni, Krisztus mellett hitet téve bátran állta a sarat. A bíró ekkor megfenyegette, nyilvánosházba záratja, de ez sem hatott:
Ezzel a testet nem tudod beszennyezni, mert az csak úgy lesz tisztátalan, ha az akarat beleegyezik. Ezért még ha el is veszed erőszakkal testem tisztaságát, akaratomat erre nem tudod rávenni. Mire vársz? A testem kész a kínra!
A Szentlélek pedig Lúcia segítségére sietett. Olyan nehézzé tette a lány testét, hogy azt nem tudták elmozdítani még úgy sem, hogy két ökörrel próbálták elvontatni. Ekkor Paschasius parancsára különféle kínoknak vetették alá, hatástalanul. Sem a tűz, sem a forró olaj nem ártott neki, végül tőrt döftek a torkába. Lúcia ekkor sem halt meg azonnal. Még így is tanította a népet, csak akkor hunyt el, amikor egy odasiető paptól felvette az utolsó kenetet…
Szent Lúciát itthon Lucaként ismerjük. Nem tudjuk halálának pontos dátumát, feltehetően a Diocletianus császár idején folyt keresztényüldözés vértanúja volt. Sírja fölé hamarosan bazilikát emeltek, el nem porladt testét a hagyomány szerint Konstantinápolyba, majd 1204-ben Velencébe vitték.
Gyönyörű szemei
Már a VI. század óta ünneplik, ennek napja december 13., és nem véletlenül. Gergely pápa naptárreformja előtt erre a napra esett a téli napforduló, Luca neve pedig a latin lux, azaz fény szóból származik. Ugyanezért választották a középkorban temetők, temetőkápolnák védősztjének is – az egyház egyház liturgikus imádságaiban azért könyörög, hogy a halottaknak az örök világosság fényeskedjék.
A hagyomány őrizte meg azt is, miszerint pogány kérője szép szemei miatt szeretett bele. Amikor viszont Luca Krisztussal jegyezte el magát, szemeit kivájta és tálcán küldte el a férfinek, de a Szűzanyától még szebb szemeket kapott. Ezzel is magyarázható, hogy Szent Lúcia a vakok, szembetegséggel küzdők védőszentje.
