-Már késő, ittvan!
-Hol?
-Ott!
-Ott a nyúlon túl?
-Nem, a nyúl az!
-Ah, vén, hülye buzeráns! Hiába izgattál fel!
A klasszikus párbeszéd, amely után Sir Robin ismét berittyent, Arthur király pedig több hű lovagját veszíti el a gonosz, aljas, rosszindulatú rágcsáló fogai által. Már a Gyalog galoppból is kiderül, látszat sokszor csal, a szörny nem a nyúlon túl van. Elevenítsük fel természettudományos ismereteinket, mielőtt bemutatnánk a “vérzsiráfot”.
Ha valaki olyan magas mint egy zsiráf, csontjai egészsége életbevágóan fontos. Ha pedig az extra adag kalciumhoz nincs kéznél a pezsgőtabletta, egy élelmes lény úgy segít magán, ahogy tud. Még akkor is, ha egyébként vegetáriánus.
A csont gazdag foszforban, kalciumban,amire a növényevőknek is szükségük van. A zsiráf csontevését is valószínűleg ezen anyagok pótlása magyarázza. Amikor természetes táplálékukból nem jutnak hozzá megfelelő mennyiségben, a földön heverő, elfehéredett csontokból kénytelenek kiegészíteni. Így kerül a zsiráf szájába egy antilop koponyája…
fotó: Rene van der Schyff
A jelenetet persze nem úgy kell elképzelnünk, ahogy egy oroszlán vagy hiéna elropogtatja a “finom falatot”. Bár megkockáztatjuk, hogy az óriási növényevőben meglenne az erő nagyobb csontok megroppantásához is, ám mind fogai, mind álkapcsának felépítése és működése teljesen alkalmatlan a feladatra.
Alábbi videón jól látszik, hogy nem a klasszikus értelemben vett evésről van szó. A zsiráf rágcsálja, majszolgatja a jókora csigolyacsontot. Az osteophagiának nevezett jelenség mindenesetre rejtélyes. Több zsiráfot is rajtakaptak már, hogy csontot szopogat, ám azt is bebizonyították, gyomra nem képes jelentős mennyiségű ásványi anyagot kivonni belőle.
