Tudomány

Pokoli szörny rágja ki magát az emberből

A méteres féreg az élő ember húsát fogyasztja és a lyukat rág a bőrön, ha eljött az idő. Eltávolítása istentelen kínokat okozva akár egy hónapig is eltarthat. Most úgy fest, örökre megszabadulunk tőle.

Emberi szemszögből mindenképp pokolbéli szörnyetegnek kell tekintenünk a medinaféregre, vagy közkeletű nevén tüzes kígyóra, ám nem tagadhatjuk: a természet zseniális alkotásával van dolgunk.

A féreg átveszi az irányítást

Egy fonalféregről beszélünk, egy parazitáról. Meleg környezetben érzi jól magát, Afrikában, Dél-Ázsiában fertőz. Petéit édesvízbe rakja le, de eszébe sem jut elrejteni őket: a cél épp az, hogy leggyakrabban vízibolhák közvetítésével az ivóvízen keresztül valahogy eljussanak egy gazdaszervezetbe. Mondjuk az emberbe.

Az emésztőrendszerben fejlődnek ki, párosodnak, majd a nőstények a bőr alatti szövetrétegben húzzák meg magukat. Egyre gyarapodó testükkel szépen kitöltik a felfalt hús helyét. A nőstények igen nagyra nőnek: átmérőjük ugyan nem haladja meg az 1-2 millimétert, hosszuk akár az egy métert is elérheti. Nevükhöz híven úgy néznek ki, mint egy hosszú fonal.


Forrás: Wikipedia

Gondtalan életük nem tarthat örökké, egyszer nekik is gondoskodniuk kell az új generációról, a petéket ráadásul vízbe kell rakniuk. Ekkor alkalmazzák elképesztő módszerüket. A nőstény lassan az ember lábába tekereg és lyukat rág a bőrön. Ez olyan fájdalommal jár, hogy az áldozat enyhülést keresve önkéntelenül is vízbe lógatja a lábát. A féreg, mint egy sci-fi filmben átvette az irányítást, “rákényszeríti akaratát” a gazdaszervezetre, elérte a célját.

Hetekig tartó, pokoli fájdalom

Nyers erővel képtelenség ellenük harcolni. Ha valaki megpróbálja egy-az egyben kihúzni a sebből felbukkanó férget, szinte biztosan elszakad. Persze bent hagyni sem szabad. Az egyetlen lehetőség, ha az állat alfele megjelenik a sebben, egy pálcikára tűzik. Ezután lassan, óvatosan elkezdik tekerni, minden nap csak egy kicsit, nehogy a beszakadjon. A kezelés hetekig, akár egy hónapig is eltarthat, és istentelen kínokat okoz.

Gondoljunk csak bele, mintha a kötőszövetekre, inakra tekeredett horgászzsinórt próbálnánk kihúzni magunkból. Az égető fájdalom olyan, mintha egy tüzes kígyó tekeregne az emberben, latin neve, a Dracunculus pedig arra utal, mintha sárkány tüze égetné belülről a pácienst. A “tekerős” módszer egyébként az ókor óta ismert, sokak szerint a gyógyítás jelképe, a botra tekeredő kígyó is a medinaféreg eltávolításának módját ábrázolja.

Nyerésre állunk

Nem öncélúan írtunk ilyen hosszan a tüzes kígyóról. A féreg ellen küzdő egészségügyi szervezetek bejelentették: úgy tűnik, sikerül kipusztítani. Mindezt arra alapozzák, hogy idén csupán 17 esetet jegyeztek fel, ami a ’80-as években tapasztalt évi 3,5 millió fertőzéshez képest valóban csodálatos eredmény. Egyes szakértők úgy vélik, a következő években végleg megszabadulunk a medinaféregtől.

Ha ez sikerül, az emberiség fellélegezhet, de adódik a kérdés: milyen környezeti hatással jár, ha eltörlünk egy fajt a föld színéről? Még akkor is, ha parazitáról van szó. Nekik is megvan a szerepük a tápláléklánc stabilitásában, hatásuk a nagyragadozókig ér. Az élősködők által legyengített állatok ugyanis biztos prédát nyújtanak hiénáknak, nagymacskáknak, medvéknek, farkasoknak. Ez nem elmélet, korábbi tapasztalatok bizonyítják az összefüggést – állítja Pieter Johnson biológus, a Coloradoi Egyetem munkatársa.

Tudósok szerint ugyanakkor a medinaféregért nem kell könnyet ejtenünk, a vízi ökoszisztémára gyakorolt hatása annyira elenyésző, hogy nyugodtan ünnepelhetjük a felette aratott győzelmet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik