A keresztény tanítás úgy tartja, a házasságot Isten nem a “test gyönyör iránti vágyának kielégítésére” engedte meg, s önmegtartóztatás nélkül a házasság is bűn, amiért vezekelni kell. A középkorban szigorúan szabályozták ezért, hogy mikor “van ideje az ölelkezésnek”, és mikor kell tartózkodni attól. A fő problémát az jelentette, hogy a házasság elsődleges célja, a gyermeknemzés érzéki gyönyörrel jár. Ezt némelyek már önmagában bűnös dolognak tartották. Legfeljebb bocsánatos bűnnek – írja a rubicon.hu.
A házasságon belüli nemi aktusnak két indoka lehetett. Elsősorban gyermekek nemzése, másodsorban a “házastársi kötelességek” teljesítése. Ez utóbbi “orvosság” a paráznaság ellen, mert megakadályozza, hogy bárki a házasságon kívül keresse vágyai kielégítését. Ilyen indítékból tehát nem bűn a szex. Bajba kerülhetett viszont bárki, akit “annyira elragad a szenvedély, hogy házastársában nem a feleségét látja, hanem csak a nőt, s kész lenne ugyanezt művelni vele akkor is, ha nem lenne a felesége.”
A tisztátalan nő
A házastársakat érintő legfontosabb előírások a különféle indokkal megkövetelt időszakos szexuális önmegtartóztatások voltak. Ezeket egyrészt a nő menstruációs ciklusai, másrészt a keresztény naptár szent időszakai, ünnepei határozták meg. Eleinte csak ajánlották vagy előírták őket, majd egy idő után megszegését szankcionálták is. A prédikációkban pedig azzal fenyegettek, hogy az ilyen együttlétből torzszülött, leprás, epilepsziás és egyéb beteg gyermekek születnek.
Fotó: Shutterstock
A menstruáló nőt már az ószövetségi zsidóság is tisztátalannak tartotta, ilyenkor tilos volt az érintkezés. Megszegéséért tíz nap böjt járt. Igen hosszú önmegtartóztatásra ítélte a párt a terhesség ideje is. Eleinte az egész időszakra kiterjedt, legalábbis attól kezdve, hogy a terhesség nyilvánvalóvá lett, vagy amikor a magzat megmozdult. Később a tilalom lecsökkent az utolsó 3 hónapra, sőt bizonyos esetekben a szülés előtti 30–40 napra. Hozzáadódott viszont a szülést követő tisztulási idő, amely leánygyermek után hosszabb volt, mint a fiú esetében, de legalább 30–40, néhol 60–70 napra nyúlt.
Alig van idő az ölelésre
A tilalom alá eső időszakok másik csoportját a keresztény kalendárium szent napjai alkották, hogy a házastársak ilyenkor az imádságnak szenteljék magukat. Ilyen volt mindenekelőtt a vasárnap, sok esetben a szerda és a péntek, ritkábban a szombat is. Az egyházi év jeles ünnepein és a böjti napokon is illett tartózkodni a szextől, ami egyhuzamban akár 30-40 napot jelentett.
Tilos volt a házasélet azokban a napokban is, amikor a hívő szentáldozáshoz járult, sőt sok esetben utánais: az ifjú párnak például az egyházi áldás után három napot kellett várnia. Összegezve tehát a házastársaknak az év 260–270 napjában tartózkodniuk kellett az öleléstől, átlagosan mindössze 90–100 napjuk maradt “az ölelésre”. Ha ehhez hozzávesszük a menstruáció, a terhesség és a szülést követő tisztulás idejét, akkor – az asszony termékenységétől függően – évente mindössze 21–44 napon kerülhetett sor házastársi érintkezésre, ami havi 2–4 napot jelentett.
A XVI. századra “az öleléstől való tartózkodás” napjainak száma 120–140 napra csökkent és később azt is elnézték, ha valaki a tiltott ünnepnapokon teljesítette házastársi kötelességét. Különösen akkor, ha ennek megtagadása esetén fennállt a házasságtörés veszélye.
