Egy nemzetközi kutatócsoport találta meg a gént, amely alapvető szerepet játszhat az emberi agy fejlődésében, megmagyarázhatja az eszközhasználatot és a beszédet. A gén sem más főemlősben, sem legközelebbi rokonunkban, a csimpánzban nincs jelen, csak az emberben.
Az Edinborough-i Egyetem kutatóinak eredményei szerint – amelyeket a Nature Communications című folyóiratban publikáltak – a gén (miR-941) valamikor 1 és 6 millió éve jelent meg, és a magasabb rendű agyműködés két területére hat rendkívül erősen: a döntéshozatalra és a nyelvi képességekre, ami különösképpen jelentékeny szerepet játszik emberi mivoltunkban.
A fajok közötti különbségeket a létező gének megváltozása, törlődése, duplikálódása okozza. A skót szakemberek azonban azt állítják, hogy az emberré tevő miR-941 már teljesen funkcionálisan, a nem kódolódó – korábban “hulladékként” nevezett – DNS-szakaszok közül emelkedett ki evolúciós szempontból viszonylag rövid idő alatt.
A kutatás vezetője szerint a a molekula a semmiből bukkant fel akkor, amikor az ember drámai változásokon ment át, felegyenesedett, megtanult kommunikálni, eszközt használni. „Most abban reménykedünk, hogy további, emberré válásunkra magyarázattal szolgáló új géneket találunk” – mondta Martin Taylor.
Az eddigi legnagyobb agytanulmányban egyértelműen kimutatták egy másik gén hatását az agy méretére és az intelligenciára. Akik a 12-es kromoszómán található HMGA2 gén esetében mindkét szülőjüktől az említett génváltozatot örökölték (ez a népesség negyede), átlagosan 1,29 ponttal értek el jobb eredményt, mint azok, akik csak az egyik szülőtől (a népesség fele). Ennél pedig újabb 1,29 ponttal kevesebbet értek el az intelligenciahányados-teszten azok, akik egyik szülőtől sem örökölték az említett génváltozatot (ez szintén a népesség negyedére jellemző).
Ugyanerről a génváltozatról az is kiderült, hogy egy-egy örökölt kópiájának jelenlétében 0,58 százalékkal nagyobb az agy térfogata. Míg az intelligencia esetében más gének is szóba kerültek már, az agytérfogatot illetően ez az első gén, amelynél sikerült a kapcsolatot bizonyítani.
A hatás tehát nem kiemelkedően jelentős, a felfedezés azonban az, hiszen – mint Paul Thomson kutatásvezető, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem neurológusa elmondta – a génváltozat mindössze egyetlen “betűben” (nukleotidban) tér el a másik génmódosulattól, vagyis a genetikai kódban hihetetlenül apró különbségről van szó.
