Tudomány

Az intelligencia csak egy hiba?

A tudósok szerint egy helytelenül másolt gén felel azért, hogy az emberi faj az utóbbi néhány millió évben megokosodott.

Természetesen a kutatók sem gondolják azt, hogy az intelligencia „kulcsát” találták meg, azonban azt ki tudták mutatni, evolúciónk során az SRGAP2 jelű gén háromszor is hiányosan került továbbadásra – egyszer 3,4, egyszer 2,4 és egyszer egymillió évvel ezelőtt.

Az említett gént a kortikális fejlődéshez kötik, azonban szerepének pontosabb megállapításához a kutatók egy részleges – SRGAP2C névre hallgató – másolatát egerekben tesztelték. Az így kezelt rágcsálók agysejtjei olyan (elsősorban emberekre jellemző) tulajdonságokat mutattak fel, mint a sejtek közötti jobb és szervezettebb kommunikáció.

S bár ez a gén nem tette bizonyítottan okosabbá az egereket (vagy akár az embereket), az azonban biztosnak tűnik, hogy összefüggésben áll azokkal a tulajdonságainkkal, melyek miatt okosabbak vagyunk, mint egy Australopithecus.

Ezt az elképzelést egyébként alátámasztja az is, hogy a “hibásan másolt” gének egyike nagyjából abban az időszakban került a génállományunkba, amikor az emberiség elkezdte kiszorítani emberszabású elődeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik