Bár manapság a cheerleaderek (szó szerint szurkolást vezetők) 97%-a nő, fontos megjegyezni – mielőtt lelki szemeink elé falatnyi szoknyákban ugráló lányokat képzelnénk –, hogy az 1920-as évekig a tevékenységet kizárólag férfiak végezték. Természetesen nadrágokban.
Maga a jelenség egészen az 1870-es évekig vezethető vissza, hiszen gyökerei szorosan egybefonódnak az amerikai focival. Az első egyetemek közötti játékra 1869-ben került sor és az 1880-as években a Princeton Egyetemen már létezett egy (kizárólag férfiakból álló) „pep club” vagyis buzdító klub. A Minnesotai Egyetemen is a Princeton egyik végzette, Thomas Peebles vezette be az egyre népszerűbbé váló dalokat és indulókat.
Az első cheerleaderre azonban 1898. november 2-ig várni kellet. A Minnesotai Egyetem ugyanis egy vesztes sorozaton volt túl, mikor az orvostanhallgató Johnny Campbell felkapott egy megafont és történelmet írt az első rövid rigmussal: „Rah, Rah, Rah! Ski-u-mah, Hoo-Rah! Hoo-Rah! Varsity! Varsity! Varsity, Minn-e-So-Tah!”
A „Rah-Rah” egyébként a mai napig roppant népszerű – elég csak Lady Gaga Bad Romance című dalára gondolnunk:
A „ski” egy indián csatakiáltás, ami győzelmet jelent; míg a „u-mah” a University of Minnesota rövidítése akart lenni – és így már a „varsity” rész is érthetőbb, ami értelemszerűen a University kurtított alakja.
Johnny Campbellt kikiáltották „yell leader”-ré, vagyis a kiabálás vezetőjévé – az egyetemen pedig hamarosan létrejött az első, hat férfiből álló „yell leader” csapat.
A női egyenjogúság kivívásával párhuzamosan egyre több női hallgatója lett az egyetemeknek – azonban a külön nekik szervezett sportélet még hiányzott. 1923-at írunk, mikor a Minnesotai Egyetemen megengedik a lányoknak is, hogy elkezdjenek hajrázni. A lányok érkezésével párhuzamosan alakul ki a cheerleading manapság is ismert, gimnasztikai elemekkel tarkított jellege.
A hajrázás ötvenedik születésnapján, 1948-ban alapította meg Lawrence „Herkie” Herkimer a Hajrázók Nemzeti Egyesületét – vagyis a jelenségből sportág lett és a cheerleadinget már tanítani is lehetett. Herkimer – akinek nevét az egyik legelterjedtebb ugrás is őrzi – itt nem állt meg, hanem 1956-ban feltalálta a mai napig használatos pompont is.
A sport az 1960-as és 1970-es években kezdett el terjedni, ahogy az egyre nehezebb és komplikáltabb koreográfiák, akrobatikus és gimnasztikus elemek is. Az 1980-as években azok a minimum-követelmények és kötelező gyakorlatok kerültek fixálásra, melyek lényegükben a mai napig használatosak.
A ’90-es években az őrület eljutott Európába és Ázsiába is – Magyarországon is találni már egy tucat csapatot.
