A hódmókusok nem összetévesztendőek a hódokkal, már csak azért sem, mert legközelebbi rokonaik nem a vízi életmódot folytató rágcsálók, hanem a fán rohangáló, „mogyorókedvelő” mókusfélék.
Azonkívül, hogy élő kövületnek számítanak, akad más furcsaságuk: például mindenféle állatfajjal képesek együtt lakni, a szalamandráktól kezdve a borzokig, a múltban pedig még a legkeményebb tápanyagokkal is megbirkóztak. Szó szerint köveket rágtak.
Fosszilizálódott maradványaik már az eocén korból való kőzetekben megtalálhatóak. Észak-Nyugat Nevadában és Oregonban élnek már 10-15 millió esztendeje.
Az amerikai Yellowstone Nemzeti Parkban szintén elterjedtek. A terület érdekessége, hogy a történelmi idők előtt egy hatalmas vulkánkitörés helyszíne volt. A tűzhányó kitörése során óriási mennyiségű hamu terítette be a Középnyugat-Egyesült Államok nagy részét.
A rágcsálóféle azonban megbirkózott a növényzetet befedő kemény törmelékkel – állítja Samantha Hopkins, aki az Amerikai Földtani Társulat minneapolisi éves ülésén hozta nyilvánosságra a parkban élő hódmókusokról szóló elméletét.
A Yellowstone parki hódmókusok fogazata úgynevezett hypsodont fogazat (hasonló, mint a lovaké). Rágószervei más rágcsálóktól eltérően mély koronával bírnak, vastag fogzománccal és rövid gyökerekkel.
A rágcsáló ugyanakkor csak északon szorult rá a kőevésre, ugyanis a Yellowstone Parktól 160 km-re délre a Sierra Nevada hegységben – amelyet alig érintett az ősi vulkánkitörés – már sokkal gyengébbek a hódmókusok fogai.
