A II. világháború utolsó időszakában a Japán Császárság olyan megoldást választott egyes amerikai egységes (hadihajók) megsemmisítésére vagy meggyengítésére, amelyet a 20. század civilizált országai addig nem alkalmaztak – feltéve, ha a háborút magát civilizált megoldásnak ismerjük el. Annyi szövetséges hadihajót szerettek volna hatástalanítani, amennyit csak lehetséges – ekkorra ugyanis (1944 ősze) a japánok már jelentős veszteségeket szenvedtek el.
Eredetileg nem erre használták a kifejezést, hiszen a kamikaze jelentése „isteni szél”. Valójában a Japánt 1274 és 1281 között megtámadó mongol flottát kétszer is elpusztító tájfunokat nevezték így. A kami istent, szellemet, istenséget jelent, a kaze szelet.
A japánok úgy tervezték, egy hajóra egy repülőgépet „eresztenek”. A pilóták életüket áldozták az akció sikerességéért.
Dokumentumfilm a kiképzésekről – 1. rész:
A japán hadsereg kényszerhelyzetben volt, mert az amerikai erők folyamatosan nyomultak előre a Csendes-óceánon, nem kevés veszteséget okozva a japánoknak (három repülőgép-hordozó anyahajó, 400 gép és 500 fős legénység veszett oda, több mint 100 gép megsérült). Ráadásul veszélybe került a Fülöp-szigetekei olaj- és nyersanyagellátásuk is.
Kérdés, hasonlíthatjuk-e a japán mentalitást például az arab öngyilkos merénylőkhöz. Ennek eldöntését mindenkire rábízzuk, mindenesetre a japán katonai kultúrában mélyen gyökerezik a halálig tartó hűség és becsület eszméje, gondoljunk csak a szamurájokra vagy a busidó törvényekre.
Öngyilkos akciót a háborús történelemben akkor tapasztalhattunk korábban, ha egy katona – legyen az bármelyik oldal képviselője – úgy érezte, mindenképpen eljött számára a vég, menthetetlenül fogságba esett (vagy épp megsérült a repülőgépe, harcászati eszköze), és a biztos halál várt rá. Ilyen esetben többször is az öngyilkosságba menekültek.
Dokumentumfilm a kiképzésekről – 2. rész:
A kamikazék azonban szándékoltan rohantak a halálba a Japán Császárság oltárán. Megkülönböztethetjük a kamikaze akciókat a banzai küldetéstől. Utóbbi abban tér el az a tárgyalt megoldástól, hogy a banzai-ok számítanak arra, hogy bevetésük minden bizonnyal halállal végződik, szinte reménytelen harcot folytatnak, de ennek ellenére benne van a pakliban megmenekülésük.
Előzetes partizánakciók
1941. december 7-én a Pearl Harbor-i ütközet során Fusata Iida már a felszállás előtt jelezte, ha a gépe megsérül, lezuhan a Kaneohe Naval Légitámaszpontra, mert a méltóságát meg akarja őrizni.
1944 augusztusában szóltak az első jelentések arról, hogy bizonyos Take Tagata Tajvanon öngyilkos pilóták kiképzésével foglalkozik. Egy másik forrás szerint az első kamikaze akciót már 1944. szeptember 13-án végrehajtották. Egy Takeshi Kosai nevű pilótát választottak ki (és még egy japán pilótát), gépükre pedig egy 100 kilogramm súlyú bombát is helyeztek. Soha nem érkezett róluk hír, így nem tudni, akciójuk sikeres volt-e.
Kamikaze-akció:
1944. október 15-én Masafumi Arama pilóta sikeres akciót hajtott végre, de mivel nem szervezett keretek között történt, nem tekinthetjük a japán hadvezetés szándékolt cselekményének. Habár tette után posztumusz kitüntették, és oklevelet is kapott arról, az övé volt az első kamikaze támadás.
Először Asaiki Tamai tábornok feladata volt, hogy öngyilkos pilótákat képezzen ki. A 23 pilóta önként jelentkezett a „bevetésre”. Később egy 24. is csatlakozott – igaz, nem önként, ő a legjobb pilótának számított. Lieutenant Yukio Seki úgy gondolta, ha Japán képes feláldozni a legjobb pilótáit, akkor az azt jelenti, hogy az ország sorsa megpecsételődött. A források szerint Seki a „felkérés” után azt mondta, nem Japánért és a császárságért vállalja, hanem azért, mert erre rendeltetett.
Kezdeti sikerek, majd a háborúnak vége lett
Az első küldetést 1944. október 25-én hajtották végre a Leyte-öbölben. Öt géppel indultak a bevetésre, melyet Seki vezetett. Az egyik a Kitkun-öbölben lévő szövetséges kikötőt támadta volna meg, de végül a tengerbe zuhant. Két másik gép a Fenshaw-öbölben támadott volna, de lelőtték őket. Másik két repülőgép a szövetséges erők White Plains nevű támaszpontja felé haladt. Az egyiknek a pilótafülkéjében tűz ütött ki, és már csak egy másik hadihajónak tudta vezetni (St. Lo), igaz, azt sikerült végül elsüllyeszteni.
Kamikaze-akciók:
Október 26-ig további 55 kamikaze akciót hajtottak végre a japán különlegesen kiképzett erők. Több erős szövetséges bázis megsérült. Összesen hetet találtak el, emellett megsérült 40 hadihajó is.
Ezek a sikerek arra késztették a japánokat, hogy a módszert kiterjesszék. Az elkövetkezendő néhány hónapban további 2000 ilyen támadást hajtottak végre. 1944 és 45 fordulóján az amerikai B29-as gépekkel kezdték bombázni Japánt. A japánok ezek semlegesítésére is használták a kamikaze alakulatokat, de ezeket a küldetéseket sokkal nehezebb volt végrehajtani, nem is voltak annyira sikeresek az akciók.
A brit és amerikai erők azonban egyre jobb módszereket dolgoztak ki a kamikaze akciók semlegesítésére, felderítő tevékenységük egyre kifinomultabb lett, és 1945 tavaszára a legtapasztaltabb pilótákat vezényelték a térségbe.
Ennek ellenére 1945 áprilisa és júniusa között Okinawa térségében voltak a legsikeresebb támadások, melynek során 1456 repülőgépet vetettek be a japánok – nagy veszteséget okozva ezzel a szövetséges erőknek. Az utolsó – hivatalos – kamikaze akciót 1945. augusztus 15-én indították, Matome Ugaki vezetésével.
Kamikaze-akciók:
Alkalmi sikereik ellenére a kamikaze akciók nem tudták más mederbe terelni a II. világháború végkimenetelét, és ezt alighanem a japán vezetés is tudta már akkor, amikor elkezdődtek a kiképzések.
Az amerikai légierő adatai alapján: nagyságrendileg 2800 sikeres akciót hajtottak végre: ezek elsüllyesztettek 34 repülőgép-anyahajót, 368 sérülését okozták, 4900 matróz életét oltották ki és másik 4800 sérülését okozták. Több szakértő szerint legalább 47 hajót süllyesztettek el a kamikazék.
A kamikaze akciók egyik megálmodója, Onisi Takidzsiro admirális helyettes 1945. augusztus 16-án, Japán kapitulációja után öngyilkos lett főhadiszállásán. Levelet hagyott hátra, melyben bocsánatot kért a közel 4000 feláldozott pilóta családjától.
AJÁNLOTT LINKEK:
