A folyamat hátterében lévő fizika univerzálisnak tűnik, akkor is érvényes, ha a buborékot alkotó folyadékréteg vékony, például a víznél, vagy ha vastag, mint az olajnál.
A brit Nature tudományos magazin csütörtökön megjelent számában közzétett megállapítások ipari alkalmazása igen szerteágazó lehet, mert számos folyamat alapul a buborékképzésen, más eljárásoknál viszont éppen keletkezésüket kell megakadályozni a károk megelőzése érdekében.
Mint James Bird kutatásvezető, a Harvard Egyetem mérnöki és alkalmazott tudományi fakultásának végzős hallgatója elmondta, a felfedezés során ott találtak különlegességet, ahol a legkevésbé számítottak rá. Egyik éjjel kollégájával azt tanulmányozták, miként lehet különböző felületeken buborékokat szétoszlatni, amikor felfigyeltek az egyik buborék szétpattanása utáni gyűrűkre. Bird felidézte, hogy ettől kezdve minden esős napon a tócsák felszínén szétpukkanó buborékokat leste, úszás közben pedig a tenger felszínén a buborékok nyomán kialakuló gyűrűket, és hamarosan rájött, hogy azok mindenütt ugyanolyanok.
Magyarázata szerint a buborék felszínének minimalizálása érdekében szinte tökéletes félgömböt hoz létre, amikor szilárd vagy folyékony felülettel találkozik. Amikor egy kétlépcsős folyamatban kipukkan, tulajdonképpen kisebb buborékok gyűrűjét hozza létre.
Az első lépésben a buborékon működő erők arra késztetik a folyadékfilmet, hogy behajtódjon, létrehozva ezáltal egy fánk formájú, levegőből álló “zsebet”. A második lépésben a felületi feszültség kisebb buborékok gyűrűjévé töri szét ezt a légfánkot (gyűrűfelületet), ugyanúgy, ahogy a felületi feszültség egy csapból folyó vékony vízsugarat egyedi cseppekre oszt. Ez a kaszkádhatás igen gyors, szemmel nem látható, a kutatók azonban filmre vették a folyamatot elemzésükhöz.
