Tech

Új módszerrel csinálhat Kína vizet a Holdon

BRIUG / XINHUA / Xinhua via AFP
BRIUG / XINHUA / Xinhua via AFP

Új eljárást dolgoztak ki kínai tudósok, amellyel nagy mennyiségű vizet lehet előállítani holdi talajból – írja a Reuters a kínai CCTV állami televízió beszámolója alapján.

A szakértők olyan holdport használtak a módszer kifejlesztéséhet, amelyet még 2020-ban hozott a Fölre a Csang-o–5 űrszonda. A vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy a talajminta sok hidrogént tartalmaz, ami nagyon magas hőmérsékleten reakcióba lép más elemekkel, és vízpárát hoz létre.

Az eljárás kidolgozásához 3 év kutatás kellett, és fontos alapja lehet a kínai űrprogram jövőbeni küldetéseihez.

A kínai űrügynökség 2035-re egy kezdetleges holdbázist tervez építeni, 2045-re pedig megalkotna egy, a Hold körül keringő űrállomást is. Mindehhez viszont elengedhetetlen, hogy a bázison lakó űrhajósok valahogy vízhez tudjanak jutni.

Az új procedúra segítségével egy tonna holdporból körülbelül 51-76 kilogramm víz nyerhető ki, ami nagyjából 50 ember napi folyadékigényét elégíti ki. Ez hatalmas előrelépés a kínai űrprogram számára, amelynek fejlődésére már többször felhívta a figyelmet Bill Nelson, a NASA igazgatója is, aki szerint az is lehetséges, hogy Kína minden más államot megelőzve építhet ki jelenlétet a Holdon, kisajátítva az égitest érőforrásokban gazdag területeit.

Kapcsolódó
Videón mutatták be a kínai holdbázis látványterveit
Egy váratlan elem is feltűnt a képkockákon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik