Tech

Két méteren múlott, hogy földbe csapódjon egy utasszállító

Nicolas Economou / NurPhoto via AFP
Nicolas Economou / NurPhoto via AFP

Nem sokon múlt, hogy földbe csapódjon a 172 utast és 6 fős személyzetét szállító Norwegian Airbus A320-as repülőgépe a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren. Az AirPortal szerint a stockholmi Arlanda repülőtérről induló járat a francia reptér futópályájától 1,5 kilométerre már csak alig 2 méter magasan volt, amikor emelkedni kezdett.

A francia balesetkivizsgáló szervezet, a BEA nemrég adta ki vizsgálati eredményét a május 23-án történt esetről, amely szerint a problémát az okozta, hogy a párizsi repülésirányítás rossz adatokat adott meg a légnyomásértékről. Bár a pilóták többször is elismételtették az adatot a légi irányítóval, az minden alkalommal rossz adatot diktált be. A portál hozzáteszi, hogy

az irányító a következő járatnak is rossz adatokat mondott, ám ők a valós értéket ismételték vissza.

A nem megfelelően beállított nyomásmagasság azt jelentette, hogy az A320-as gép 85 méterrel alacsonyabbra került, mint azt a személyzet gondolta. A helyzet felismerését ráadásul a rossz látási viszonyok is nehezítették mind a pilóták, mind a légiforgalmi irányítók számára. A toronyban ugyan látták, hogy veszélyesen alacsonyan repül a járat, ám a légiforgalmi irányító 10 másodperccel később közölte csak ezt a pilótákkal.

Azonnal meg is kezdték az átstartolást, ám ekkor már csak 37 méterre voltak a talajtól. Ám a gép a tehetetlenségéből fakadóan még tovább süllyedt, végül 2 méterrel a föld felett sikerült csak az átstartolás. 

A második kísérletre szintén nem kaptak helyes nyomásértéket, ám akkor már szabad szemmel is látták a futópályát, így biztonságban le tudták tenni a gépet. A francia baleset-kivizsgálók a végleges jelentés előtt néhány kérdést szeretnének még tisztázni. Többek közt az iránt érdeklődnek, hogy miért nem riasztott a földközelségjelző rendszer (TAWS), és miért csak néhány rádió-magasságmérő érték került be automatikus bemondásra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik