A kínai BBK Electronics vállalatcsoport részeként működő Oppo hivatalosan 2021 nyarán érkezett meg hazánkba, és bár az itthon kissé túlárazott Oppo Reno5 5G és Oppo Reno5 Z 5G nem sok vizet zavart, ettől még nem szabad leírni a gyártót, hiszen a kínálatában akadnak tényleg jól sikerült modellek. Ezek közül sok ugyan nem érkezett meg a magyar piacra, de a helyzet javul, hiszen már itthon is kapható az Oppo Find X5 Pro, ami egy ízig-vérig csúcskategóriás készülék: az ára meglehetősen borsos (480 ezer forint), de ennek megfelelőek a képességei is.
Oppo Find X5 Pro
Az első kellemes meglepetéssel már a készülék dobozát kinyitva találkozhatunk, az elmúlt évek trendjeivel ellentétben ennél a telefonnál a gyártó nem spórolta ki a töltőfejet (sőt, egy szilikontok is lapul ott, és az USB-C kábel sem hiányzik), ráadásul egy 80 wattos variánst kapunk, amivel maximálisan kihasználható a gyorstöltés funkció – erre kicsit később még visszatérünk.
A mobilt kézbe véve aztán jönnek az újabb pozitívumok: a készülék nem kicsi (163,7×73,9×8,5 mm), és súlya is van (218 gramm), de jól passzol az ember kezébe, kellemes a fogása, ami köszönhető a kerámia hátlapnak is. Utóbbi egyrészt elég jól néz ki, abszolút prémium minőség, és a nálunk járt fehér változat esetében az ujjlenyomatok miatt sem kellett különösebben aggódni.
A kijelző hatalmas, 6,7 hüvelykes, a lelkét adó Amoled panel maximális felbontása 3216×1440 pixel, tudja a 120 Hz-es képfrissítést, támogatja továbbá a HDR10+ szabványt, és a 800 nites fényerőnek hála még az egyre többször tapasztalható nyári napsütésben is bőven megállja a helyét, nem kell hunyorogni, hogy elolvashassuk a képernyőn megjelenő információkat. A beépített ujjlenyomat-olvasó megbízhatóan és gyorsan működik (de akár az arcfelismerés is bekapcsolható), és arról sem szabad megfeledkezni, hogy a kijelzőt Corning Gorilla Glass Victus védi.
A megjelenítés túlzás nélkül pazar, legyen szó akár a kontrasztról, akár a színekről. A kijelző nyújtotta képminőség vetekszik a csúcskategóriás Samsung okostelefonoknál tapasztalhatóval, a Find X5 Pro mindössze a fényerőben marad le egy kicsit az aktuális Galaxy S22 Ultra mögött.
A hangerőszabályzó a bal oldalra került, a bekapcsoló gomb maradt a jobb szélen, ezen felül – jack-csatlakozó hiányában – csak USB-C csatlakozóval és a SIM-tálcával találkozhatunk a kereten. Utóbbi két nanoSIM foglalatot rejt, tárhelybővítésre pedig nincs lehetőség, ami azért szomorú ilyen árcédula mellett, ugyanakkor sokaknak jó hír lehet, hogy a mobil kompatibilis az eSIM-szolgáltatással, ami itthon már mind a három nagy mobilszolgáltatónál elérhető.
a Snapdragon 8 Gen 1 chippel, az Adreno 730 grafikus maggal és az ezeket kiegészítő 12 gigabájt (LPDDR5) memóriával, illetve az UFS 3.1-es szabvány szerinti 256 gigabájt háttértárral. Az Android 12 és a gyártó féle ColorOS szó szerint hasít ezen az összeállításon, nem nagyon van olyan app, ami kifogna rajta, az AnTuTu benchmark alkalmazásban pedig 900 ezer pont feletti értékeket kaptunk, tehát jó ideig nem igazán lesz olyan alkalmazás, ami megizzasztaná a készüléket.
Igazából – mint a legtöbb csúcsmobilnál – olyan hardvert kapunk, amit egy átlagfelhasználó sosem fog kihaszálni, cserébe adott a biztonságérzet, hogy ezen a mobilon lassulásoktól még évek után sem kell tartani. Arról nem is beszélve, hogy a nyers erő mellé minden mást is megkapunk a pénzünkért: 5G, Wi-Fi 6e, Bluetooth 5.2, USB Type-C 3.1, NFC, IP86 szabvány szerinti víz- és porvédelem, illetve egy 5000 milliamperórás aksi, ami akár 80 wattal is tölthető.
Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy a telep nagyjából negyedóra alatt 50 százalékra tölthető, és kevesebb mint negyven perc alatt nulláról száz százalékra állítható az aksi. Szintén elég menő, hogy a Find X5 Pro még vezeték nélkül is lekörözi a legtöbb hasonló árú konkurenst: itt 50 watt a maximum, bár a képet némileg árnyalja, hogy ennek kihasználásához be kell szerezni egy hasonló teljesítményre képes vezeték nélküli töltőt. Végezetül arról sem szabad megfeledkezni, hogy adott a vezeték nélküli visszatöltés lehetősége is, tehát a készülék hátára helyezve akár egy másik telefon vagy egy füles bölcsője is ellátható energiával, maximum 10 wattos „sebességgel”.
A kevesebb néha több
A mobiltelefonok (valódi) fejlődése az elmúlt években igencsak megrekedt, a gyártók főleg a gyorstöltés és a kamerák terén feszegetik a határokat, viszont az utóbbi esetben sokaknál elszalad a ló, már a középkategóriában négy lencsével és 108 megapixeles szenzorokkal dobálózva, ami papíron jól mutat, viszont az elkészült fotók esetében sokszor nyoma sincs a varázslatnak. Szerencsére az Oppo a parasztvakítás helyett inkább arra ment rá, hogy tényleg használható apparátust biztosítson a készüléknek bizalmat szavazók számára.
A kamerasziget nem szokványos, a kerámia hátlap része, abból emelkedik ki. Hogy ez kinek mennyire tetszik, ízlés kérdése, de az kétségtelen, hogy egyedi megoldással van dolgunk. Nekünk csak az fájt, hogy a méret miatt elkerülhetetlen a „billegés”, de az manapság szinte kivétel nélkül igaz minden csúcstelefonra. Ami a felhozatalt illeti, kapunk egy 50 megapixeles főkamerát (Sony IMX766 szenzorral), egy 50 megapixeles széleslátószögű egységet, illetve egy 13 megapixeles telefotó modult, amit egy 13 bites Hasselblad színspektrum szenzor és egy LED villanó egészít ki.
A főkamerával akár 50 megapixeles, elképesztően részletes fotók is készíthetők, de az sem jár rosszul, aki megmarad az alap 12,5 megapixeles képeknél, ugyanis a végeredmény ezeknél is pompás lesz. Tűéles végeredmény, lenyűgöző részletesség, csodás színek, ráadásul nemcsak ideális fényviszonyok között, de éjszaka is – közel lehetetlen rossz fotót lőni ezzel az egységgel.
Hasonlóan pozitív véleménnyel vagyunk a nagylátószögű modulról is, ami sok konkurenssel ellentétben nemcsak nappal teljesít jól, de este is. Viszont a telefotó esetében már nem lehetünk ennyire lelkesek, mert egyrészt a maximum kétszeres optikai nagyítás elég karcsú a Samsung Galaxy S22 Ultra és a Huawei P50 Pro képességeihez képest, másrészt itt már a minőség (főleg a részletesség) hagy némi kívánnivalót maga után, főleg ha este próbálkozunk a zoomolással.
Az előlapon mindeközben egy 32 megapixeles egység dolgozik, megbízhatóan szállítva a remek szelfiket, videós téren pedig 4k felbontás és 60 fps a maxium, amit ki tudunk hozni a hátlapi felhozatalból (nem mintha bárkinek szüksége lenne a még mindig túlzás 8K-ra). Ami itt dicséretre méltó, az a képstabilizálás: ha nem váltunk át széles látószögre, akkor az öttengelyes kiegyensúlyozás olyan munkát végez, amit még az olcsóbb akciókamerák is megirigyelhetnének.
Meghálálja a bizalmat
Elsőre talán őrültségnek tűnhet közel félmillió forintot kicsengetni egy Oppo telefonért, de a helyzet az, hogy amennyiben nem kiemelten fontos a zoom, akkor a Find X5 Pro felveszi a versenyt az összes – itthon – ismertebb gyártó csúcskategóriás modelljeivel, sőt egyes területeken (gyorstöltés, felszereltség) túl is szárnyalja a népszerűbb brandek üdvöskéit.
Hibátlan kivitelezés, izgalmas dizájn, erős hardver, teljesen jól működő kezelőfelület, megfejelve két olyan kamerával, amivel szinte lehetetlen rossz fotókat lőni. Igen, a telefotó egységen még bőven lenne mit javítani, de ezt leszámítva (már ha nem vesszük figyelembe a borsos árcédulát) nem nagyon lehet belekötni az Oppo csúcsmobiljába.