Tech mobilteszt

iPhone 13 Pro utánzat 65 ezerért, vajon megéri?

A Blackview egy hongkongi illetőségű márka, ami kezdetben strapatelefonokkal volt jelen a piacon, mostanra viszont a szélesebb közönségnek szánt mobilok mellett már füleseket, okosórákat és tableteket is gyárt. A cég egyik legújabb üdvöskéje az alsó középkategóriás Blackview A95, aminek a külsejét ugyan egy iPhone ihlette, de a készülék az olcsó androidos mobilok között igyekszik sikert aratni – olykor egészen pofátlan trükkökkel. Teszt következik.

Már rögtön az elején érdemes kiemelni, hogy a Blackview A95 egy nagyjából 65 ezer forintért beszerezhető készülék, tehát nem csúcstelefonról beszélünk, és nem is szabad csodákat várni tőle. Ugyanakkor ebben a szegmensben is elég nagy a tolakodás a vásárlók kegyeiért, és leginkább arra voltam kíváncsi, hogy a hongkongi gyártó mobilja képes-e felvenni a versenyt az olyan márkákkal, mint a Samsung, a Xiaomi vagy éppen a hazánkban is erősödő Realme.

Farkas Norbert / 24.hu Nagyon ismerős.

Blackview A95

Ami a külsőt illeti, a gyártónál nem voltak szívbajosak, a dizájnerek egész egyszerűen lemásolták az iPhone 13 Pro külsejét: már pár méterről is nehéz megmondani, hogy nem Apple telefon van az ember kezében. Lekerekített szélek, a hátlapon pedig ott az ikonikus kamerasziget, a készüléket csak az almás logó hiánya, a csepp alakú notch és a szín buktatja le. Nálunk a kék színátmenetes változat járt, de létezik az eszközből nagyon csicsa narancssárga és klasszikus fekete variáns is.

Kézbe véve persze azonnal egyértelmű, hogy ez a telefon nem az Apple istállójából került ki.

Az összeszereléssel ugyan nincs gond, még rendesen megszorongatva sem nyekereg vagy hajlik, de a műanyag keret és a finoman recés, matt kivitelű hátlap azonnal lebuktatja a készüléket – utóbbit személy szerint mondjuk nem bántam, mert ezúttal legalább nem kellett az ujjlenyomatok miatt aggódnom. Ha pedig már keret: felül és alul találunk egy-egy mikrofont, lent az USB-C mellett ott a mono hangszóró, bal szélre kerül a Dual-SIM/MicroSD foglalat, jobb oldalon pedig a hangerőszabályzó és az ujjlenyomat-olvasóval egybegyúrt bekapcsoló gomb található. Hagyományos jack bemenetet viszont ezen a telefonon már egyáltalán nem találunk.

Galéria
Farkas Norbert / 24.hu

Az első komolyabb sokk a kijelzőnél ért: egy 6,53 hüvelykes IPS LCD panelt kapunk, 720 x 1600 pixeles felbontással, ami így 2022-ben elég kevéske, nem is szép, bár kétségtelen, hogy böngészni, játszani, videókat és fotókat nézni azért így is lehet rajta. Legalábbis beltéren, ugyanis a kijelző fényere olyan harmatos, hogy az utcán, napfény mellett még a kapcsolódó csúszkát maximumra tolva sem nagyon lehet látni semmit a kijelzőn megjelenő tartalmakból.

Hardver szempontjából már egy kicsit jobb a helyzet: a MediaTek Helio P70 nem is új, nem is erős processzor, de egy Mali-G72MP3 grafikus mag jár mellé, illetve 8 GB memória és 128 GB háttértár, és ezek így együtt nemcsak az Android 11-es rendszerrel birkóznak meg, de játszani is lehet a telefonnal. Az Antutu benchmark programban 223352 pontot mértünk, így főleg a 2D-s alkotások futnak normálisan, de még az Asphalt 9 is élvezhetően játszható a telefonon.

24.hu Antutu pontszám: nem jó, de nem is tragikus.

Amire készülni kell, hogy csepp- és porállóság nincs, hiányzik az NFC, így ezzel a telefonnal nem fizethetünk a boltban, a Bluetooth csak 4.2, illetve nincs 5G és Wi-Fi 6 sem – nem mintha az utóbbi kettő elvárható lenne ebben a kategóriában. Az aksi 4380 milliamperórás, maximum 15 wattal tölthető vezetéken, és a mobil egyik legpozitívabb tulajdonsága, hogy átlagos használat mellett akár két napig is bírja anélkül, hogy a töltő után kellene nyúlnunk.

Amitől a pofám leszakad

A fentiek alapján talán egyértelmű, hogy – az árához képest – teljesen használható telefonról van szó, viszont a kamerák terén olyat játszott meg a gyártó, amihez foghatóval még nem nagyon találkoztam. Az előlapon van egy 8 megapixeles szelfi kamera, ami alapvetően ellátja a feladatát, de ami a hátlapon történik, az egészen botrányos.

Farkas Norbert / 24.hu Hátlapi kamu.

Ahogy azt fentebb már említettük, a Blackview A95 konkrétan lelopta az iPhone 13 Pro kameraszigetét, és igazából nem is ez a felháborító, hanem az, hogy itt szó sincs három kameráról, hiszen a hátlapon valójában egyetlen fotózásra alkalmas modul található, a legfelső, ami egy 20 megapixeles Sony IMX376 szenzort rejt. Hogy mi a másik kettő? Elvileg olyan lencsék, amik kiegészítik az egyetlen kamerát, hogy szebb képeket készítsünk, de fotózni nem lehet velük, szóval azon sem lepődnék meg, ha a marketing ezen része teljes kamu lenne, és csak két díszként funkiconáló modult kapnánk, hogy a készülék hasonlítson az Apple termékére.

Mindez nagyon nagy jóindulattal még megbocsátható lenne, amennyiben a telefon egyetlen hátlapi kamerájával tisztességes képeket lehetne készíteni, de erről sajnos szó sincs. A nappal készített fotók tűrhetőek, de szépnek még nagy túlzással sem nevezhetők, éjszaka pedig teljesen felesleges elővenni a telefont, mert olyan képet nem nagyon fogunk készíteni vele, amit ne törölnénk ki azonnal. Nagyjából ugyanez a helyzet videós fronton is: a maximum Full HD felbontsú videók minősége kritikán aluli, szóval ha valakinek fontos, hogy fotós/videós téren azért valamit tudjon az olcsó telefonja is, annak messziről kerülnie kell ezt a készüléket.

Ajánljuk valakinek?

Ugyan a Blackview A95-nek akadnak olyan tulajdonságai, amik akár pozitívumként is említhetők (a hardver, az üzemidő), de az a helyzet, hogy ennyi pénzért olyan Xiaomi és Realme modellek vannak a piacon, amik mind teljesítményben, mind hardverben túlmutatnak ezen a mobilon – a tavalyi összeállításunk bármelyik készüléke jobb választás, mint a tesztalanyunk. Éppen ezért csakis azoknak mernénk ajánlani ezt a készüléket, akiknek nincsenek nagy igényei (főleg fotózás és teljesítmény terén), és a legfontosabb szempontjuk a vásárlásnál, hogy a lehető legkevesebb pénzért kapjanak olyan okostelefont, ami két méter távolságról már egy menő iPhone-nak tűnik.

Kapcsolódó
Íme négy korrekt mobil, ha nem akar egy vagyont költeni okostelefonra
Olyan készülékeket szedtünk egy csokorba, amelyek 100 ezer forint alatt kínálnak elfogadható specifikációkat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik